Hirdetés

"Hintázva" alszom el

Tisztelt Pszichológus! Én egy 20 éves lány vagyok, aki amióta az eszét tudja ," hintázva" alszik el , azaz 1 éve a párommal élek , és azóta csak a lábam mozgatom, vagy forgolódom. Ez a páromat nagyon zavarja, így próbálok nem mozgolódni, de úgy nem tudok nagyon elaludni. Ezáltal újabban órákba telik, mire elalszom, s folyamatosan rémálmokkal küszködöm. 1 éve tanulok mentősnek (nem tudom, ez befolyásolhatja-e az álmokat?) , de egyre többet foglalkoztat a halál kérdése, és félelmet keltenek az álmaim. Mit tehetnék a jobb alvás érdekében?


Kedves Kérdező!

Haladjunk visszafelé.

Az, hogy egyre többet foglalkoztatja a halál kérdése, természetesen egyenes úton származhat abból, hogy mentősként tanul. Ugyanakkor azt is lehetségesnek tartom, hogy éppen ez okból választja ezt a hivatást.

Az alvási nehézségei között pedig összefüggést mutathat az, hogy a halállal való „kapcsolat” miatt retteg az elalvástól, s éppen ezért mozgatja a lábait – mintha ezzel jelezné, hogy Ön nagyon is életben van. Bár ez csak egy feltételezés, mivel azt írja, már évek óta hasonló módon alszik el – tehát ez egy tanult viselkedés, ami megfelelő módszerekkel könnyen módosítható, megváltoztatható. Erre szolgálnak a behaviorista (viselkedés-) terápiák, amelyek célja egy tanult, zavaró vagy éppenséggel diszfunkcionális viselkedésmód megváltoztatása. Mivel levelében azt írja, hogy a párját zavarja a „hintázás”, Ön pedig enélkül nem képes elaludni, javasolt lenne egy terapeuta felkeresése.

Nem mellesleg az alvási szokások jobbá tételére az agykontroll is hasznos módszereket kínál, érdemes lenne ennek is utánajárnia.

 

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.

Hirdetés
Hirdetés