5 hónapja halt meg az apukám, és a 4 éves kislányomnak elmondtuk, hogy mi történt, hogy a papa elment és angyal lett, és a szívünkben él tovább. Nagyon értelmes és ügyes kislány, igen ám, de egyre nehezebb, együtt éltünk a szüleimmel 3 évig, szinte anyukám es apukám nevelték fel, és egyre rosszabb a helyzet, albérletbe költöztünk és amióta meghalt apukám, azóta alig vagyunk ott, mert a kislányom a szobájába bemegy és elkezd sírni, hogy ő nem boldog, mert hiányzik neki a papája és menni akar a mamájához, mert vele boldog és ott akar lakni, ahol régen, a papájának a házában, mert nagyon hianyzik neki. A párommal nagyon aggódunk, mert egyre többször csinálja ezt és egyre nagyobb a hiszti, haza se akar jönni az albérletbe, mert nem boldog ott. Mit tegyek? Probálkoztunk azzal is, hogy a mama ott alszik nálunk, de az sem vált be, csak a mamájára van szüksége, másra nem, és egyre hisztisebbek vagyunk. Nem tudom, mit tegye, félek, hogy ha a mamáját elveszíti, mi lesz? Kérem, segítsen nekem, mert tanácstalan vagyok, én sem voltam még ilyen helyzetben. Sohasem éreztem ilyen fájdalmat, és mikor azt látom, hogy a kislányom szenved, fogalmam sincs, mit tegyek, mi lenne a legjobb...
Gyermeki gyász
Kedves Szabrina!
Részvétem édesapja miatt! Nehéz lehet úgy vigaszt nyújtani kislányának, hogy közben saját maga is gyászol! De talán ez az érzés segítségére lehet, hogy megértse kislányát. Egy szerettünk elvesztése időt igényel, és bármennyire nehéz most benne lenni, az 5 hónap még nem olyan hosszú idő. Ahogyan saját érzéseit még mindig fájdalmasnak éli meg, úgy kislánya is szomorú. Főleg, hogy olyan szoros kapcsolatban voltak. Első lépésnek már az is segítség lenne, ha elmondja neki, hogy ugyanúgy hiányzik Önnek is. Érdemes sokat beszélgetni, mesélni emlékekről, vagy akár olyan régi dolgokról, amire ő nem emlékezhet a nagypapájával kapcsolatban. Jó, ha kialakul valamiféle rituálé, amivel emlékeznek rá: akár egy fotó előszedése, vagy egy gyertya gyújtása. Emellett nagyon fontos az is, hogy a költözéssel együtt ő a nagymamáját is elvesztette. Persze nem úgy, de mégis. Azt kell megtalálniuk, hogy mivel lehet a biztonságot áthelyezni az új lakhelyre. Hogyan lehetne ott a nagymama, aztán valami emlékeztető tárgy, vagy egy kiszámítható szokás (pl.: minden este felhívi nagymamát). Nem derült ki, hogy mit jelent, hogy “nem vált be, hogy a mama ott alszik”. Valószínűleg csak idő kell neki, hogy megszeresse az új helyet, és az új családi felállást. Hívják át sokszor a mamát és ne féljenek attól, hogy sír, inkább legyenek mellette. El lehet mondani neki, hogy azért érzi így magát, mert hiányzik neki a papa, és ezt hívják szomorúságnak, gyásznak. El lehet neki mondani, hogy mindenki így érez, hogy idővel könnyebb lesz, stb. És próbáljanak az albérletben találni olyan helyet, tárgyat, szokást, ami megnyugtatja a kislányát. Ahova fordulhat, ha nehézsége van. És fontos megértenie neki is és Önöknek is, az, hogy most nem boldog, az valójában azt jelenti, hogy szomorú, és hiányzik neki a papája, de ez nem lesz mindig így. Csak át kell vészelni, egymásra támaszkodni és új rituálékat, kapcsolódásokat építeni.
Üdvözlettel
Standovár Sára