Édesanyám március 19-én elhunyt. Kislányom 9, kisfiam 7 éves. Úgy gondolom, a gyerekek ösztönösen tudják, hogy nekik mi a jó, ezért szeretném rájuk bízni a döntést, hogy eljöjjenek-e a temetésre. Kislányom bizonytalan még. Ha esetleg nem lesz ott a szertartáson, nem lesz neki később következménye, amiért nem kísérte el az utolsó útjára? A másik kérdésem: nyitott koporsós temetés lesz. Ha valamelyik gyermekem meg szeretné nézni még egyszer, akkor jól döntök-e, ha megengedem neki? Azt tudom, hogy én 6 éves voltam, amikor a papám meghalt, és az egyetlen dolog, amit a mai napig sajnálok, hogy a temetésén nem engedték, hogy megnézzem még egyszer, utoljára. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lea!

Őszinte részvétem édesanyja halála miatt. A temetésen már nyilván túl vannak, és biztos vagyok benne, hogy úgy alakította a gyerekek ottlétét vagy távollétét, ahogy azt a gyerekek igénye és saját érzései alapján legjobbnak ítélte.

A gyerekek temetésen való részvétele olyan téma, ami nagyon jól leképzi a halállal, búcsúval, gyásszal kapcsolatos viszonyunkat. Én úgy látom, akkor emészthető leginkább a gyerekek számára halandóságunk általában szorongáskeltő ténye és a szeretett személyek elvesztése, ha a következő tényezők adottak:

̶            Nem a konkrét veszteség az első olyan esemény, melynek kapcsán a gyerek a halál lehetőségével vagy bekövetkeztével találkozik. Vagyis könnyebb először egy távoli ismerős vagy egy háziállat halála révén szembesülni a végességgel, véglegességgel, ezekre a korábbi tapasztalatokra lehet aztán hivatkozni egy érzelmileg terheltebb helyzetben.

̶            Adott egy integrált világkép, mely már az aktuális haláleset előtt értelmezési keretet kínált a család számára élet és halál dolgaiban – így a szeretett személy elvesztésekor rendelkezésre állnak azok a mondatok, melyek kapaszkodót jelenthetnek a gyerekek számára. Sajnos az az érzésem, felnőtt emberek sokszor sikeresen megússzák, hogy bármit is gondoljanak életről-halálról, és a konkrét veszteség amúgy is megterhelő időszakában jobb híján olyan magyarázat-töredékeket kínálnak gyermekeik számára, melyek sehogy sem ágyazódnak be korábbi életfilozófiájukba. Ezzel viszont sajnos hiteltelenné teszik magukat, és egyedül hagyják gyermeküket az amúgy is szorongáskeltő időszakban.

̶            Nincs tabusítva sem a halál ténye, sem a felnőtt családtagok fájdalma – vagyis az érintett gyerekek beszélhetnek, kérdezhetnek, megtapasztalhatják a szülők veszteséggel kapcsolatos érzéseit, és maguk is kifejezhetik érzéseiket. Sokszor pont a gyerekek védelmében hajlamos a teljes felnőtt környezet asszisztálni a hallgatáshoz, figyelemeltereléshez, bagatellizáláshoz – ez azonban ismét a hitelesség hiánya miatt zavart kelt a gyerekekben és fokozza szorongásukat.

̶            Az is segít, ha rendelkezésre áll olyan, gyerek által ismert és szeretett felnőtt, aki a gyász pillanataiban érzelmileg nem annyira érintett, és aki a gyerek igényeire odafigyelve támasza tud lenni ebben a nehéz időszakban. A temetésen való részvételt is megkönnyíti, ha a veszteségben kevésbé érintett másik szülő vagy közeli rokon érzelmileg és fizikailag is a gyerekek mellett tud lenni.

̶            Végezetül a hátramaradottak számára mindig segíti a gyászfolyamatot a közös emlékezés. Ebbe természetesen a gyerekeket is be kell vonni! Egyrészt mert a fényképek nézegetése, a történetek felidézése, a múltba tekintés segíti számukra a halál véglegességének elfogadását, másrészt pedig éppen ezek a közös emlékek képezik majd személyes identitásuk gerincét.

Kedves Lea! Gyerekeinek most hiteles érzésekre, sok melegségre, közös emlékézésre van szükségük. Biztos vagyok benne, hogy Ön mindezeket képes megadni nekik.

Sok erőt kívánok ehhez – Kiss Kinga