Jelenlegi hely

Energiavámpír vagyok?

Nemrég megismertem egy férfit, akivel kapcsolatom rövid lett. Azt mondta, energiavámpír vagyok. Én úgy érzem, a 15 éves magánya tette ezt vele. Elvált, úgy volt, hogy lebénul. Felesége ekkor csalta meg. Gondolom, ezt a terhet cipeli és nem bízik bennem. Segíteni szeretnék neki, mert úgy érzem, szüksége van szakorvosra. Azt mondta, hogy menekülnie kell tőlem, mert elszívom az energiáját. Szerintem ezt a neten olvasta. Ön szerint ez gyógyítható?

Kedves Kata!

Nem tudom megállapítani, hogy kérdése pontosan mire vonatkozik: a megcsalt férfi bénulására vagy a fiatal lány energiavámpír voltára?

Legszívesebben az utóbbival foglalkozom, annál is inkább, mert energiavámpírok nem szoktak ilyen kérdéseket feltenni. Sok kapcsolat jön létre azon az alapon, hogy az egyik fél azt érzi, milyen csodálatos tulajdonságokat tudna kiváltani a másikból. Meg tudná menteni, olyanná tudná alakítani, amilyet szeretne. Ezeket a szándékokat a másik fél sokszor fárasztónak, feleslegesnek, sőt bántónak érzi. Különösen, ha arra akarunk rávenni valakit, amit semmiképpen nem akar megtenni. Talán akkor leszünk igazán felnőttek, ha elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, hiszen valamiért észrevettük, megszerettük.

Maga adni akart ebben a kapcsolatban, szeretetet, figyelmet, törődést. Lehet, hogy ez sok volt a párjának, aki még nem jutott túl a szenvedésen, az önsajnálaton. Az energiavámpír elvesz: időt, türelmet, figyelmet - maga adni akart valakinek, aki még nem állt készen arra, hogy elfogadja.

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.