Hirdetés

Én rontok el mindig valamit?

Valami baj van velem? 18 éves lány vagyok. Nagyon szeretek ismerkedni és barátkozni. Vagyis eddig szerettem. Mostanában sok csalódás ért engem. Amióta az a fiú, akit azt hittem, szeretek, átvágott, csak a legjobb barátnőmben bíztam meg. Úgy tűnt, kezd jó lenni minden, megismerkedtem egy fiúval, de ő a barátnőmnek is tetszett, ezért visszaléptem az egészből, és gondoltam, majd úgyis lesz más. Erre a "barátnőm" a hátam mögött elhordott mindennek, és végül én lettem az, akit mindenki megutált, csak hogy megszerezze azt a fiút. Túlléptem ezen is, a sport segített. Tavasszal új edzőm lett. De sajnos vele is melléfogtam, mivel elkezdett elég komolyan közeledni hozzám. Nem mertem szólni senkinek, csak tűrtem. Egyre durvább lett a helyzet. Közben megismerkedtem egy másik fiúval, és kibékültem a barátnőmmel is, de csúnyán megjártam. Ugyanaz történt meg, és még mindig együtt vannak. Nagyon bezárkóztam. Az edzőm nyomulása folyamatosan tart. Nem tudok vele mit csinálni. Nem mondom senkinek, mert fontos nekem a sport nagyon, bár ez hülye kifogás. Igazából félek. Totál egyedül érzem magam ahhoz képest, hogy mindenem megvan. Szerető családom stb. most már sajnos oda kerültem, hogy nem merek senkihez közel kerülni, félek az emberektől, és úgy érzem, semmire sem vagyok jó. Mindig kedves vagyok az emberekkel. Nem értem, miért csinálják ezt velem. Mindig akkor keresnek, ha érdekük származik ebből. Tuti én rontok el mindig valamit. Csak nem tudom, hogy mit. (Köszönöm ha elolvassák azt, amit írtam, remélem, tudnak nekem segíteni valamit, mert már nagyon nem vagyok jól. Viszont nagyon nem szeretném, ha bárki tudná, hogy ezt én írtam, az tönkretenne mindent, csak már tényleg nem tudom hogy mit tegyek. Nagyon el vagyok keseredve.)


Kedves Kérdező!

Ami a magánéletét, azon belül is a párkapcsolati próbálkozásait illeti, teljes mértékben kudarckerülő magatartást tanúsít, ami a sorozatos csalódások tükrében részben érthető, de abban, hogy egy alapvetően egészséges önbizalommal (és önképpel) rendelkező személy ebbe a csapdába essen, a megélt traumák mélysége és mennyisége egyaránt szerepet játszik. Úgy gondolom, hogy a szerelem terén mutatott „sikertelensége”, valamint az Ön és edzője között kialakult helyzet között összefüggés van, s e kettő együttes hatása sodorta Önt kétségbeesésbe. Véleményem szerint éppen a felvázolt visszavonultság az, ami támadási felületet képzett, edzője ezt megérezve és kihasználva kezdett közeledni Önhöz. Higgye el, az emberek többsége „kiszúrja”, ha valaki sebezhető. Ami viszont a legfontosabb: ne legyen rest segítséget kérni! Megértem, hogy a sport elsődleges szempont az életében (és mentsvárat jelent), ugyanakkor amit leírt, annak a fele sem tréfa. Nem lenne tanácsos megvárni, hogy újabb, nem várt, kellemetlen „előrelépés” történjen. Ha valóban szerető családban él, érdemes először hozzájuk fordulni. Bizonyára megértőek lesznek és mindent megtesznek az Ön érdekében.

A korábban említett sebezhetősége abból is fakadhat, hogy erősen önmonitorozó, nagyban függ attól, hogy mások mit gondolnak Önről, és viselkedését igyekszik úgy alakítani, hogy az lehetőség szerint mindenkinek megfeleljen. Ez viszont egyrészt lehetetlen; kizárt dolog úgy cselekedni, hogy az mindenki szempontjából kívánatos legyen. Másrészt ezzel azonnal kiadja a kontrollt a saját kezéből, és hagyja, hogy mások manipulálják, kihasználják Önt.

Elsősorban önmagának akarjon megfelelni! Helyezze a saját erényeit és érdekeit előtérbe! Ez nem önzőség, bármennyire is annak tűnik elsőre. Szokatlan lesz és talán meg kell erőltetnie magát, de gondoljon arra, hogy ha a sportban akar eredményeket elérni, olykor meg kell kísérelni megdönteni a saját rekordjainkat. Ha pedig ez sikerül, az további lendületet ad.

 

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.

 

Hirdetés
Hirdetés