Jelenlegi hely

Én nem akarok felnőni

Most lettem 18 éves nemrég... nagyon féltem ettől a naptól. Az egész szülinapomat végigsírtam. Én nem akarok felnőni. Tudom, hogy nem lesz az emberből egyik napról a másikra felnőtt, amint betölti a 18-at, de lassan felnövök. Gyerek szeretnék maradni. Nem érzem magamat késznek arra, hogy felnőjek. Az idő egyre gyorsabban telik, úgy érzem, és fogy az időm - én meg elpazarlom az egészet. Legszívesebben megállítanám az időt és elvonulnék minden elől, elbújnék a világ elől. Vagy akár visszamennék az időben 2-3 évet, úgy több időm lenne. Folyton az jár a fejemben, hogy egyszer majd megöregszem és mindenki más is körülöttem... hogy majd egyszer elvesztem a szeretteimet, és hogy egyszer majd meghalok én is. Olyan közelinek érzem ezt a távoli jövőt... Nem akarom ezt az egészet, nagyon szorongok emiatt. És tudom, hogy túlgondolom, hogy ez az élet rendje, és hogy el kéne fogadnom és élnem tovább az életemet, de egyszerűen folyton ezen pörög az agyam, gyakran nem tudok elaludni este és gyakran sírok is emiatt. Mit tehetnék? Mikortól számít valaki felnőttnek? Én még gyerek vagyok?

Kedves Bianka,

Hatalmas a téma, nagy-nagy kérdések súlya nyomja a válladat... nem csoda, ha meg vagy rémülve! Tulajdonképpen az a furcsa, ha valaki nem torpan meg így, mint te, a felnőttkor küszöbén, és nem gondolkodik el komolyan ezekről a dolgokról. Hiszen mindez mindannyiunkat érint, akik élünk - és ebből adódóan egyszer meghalunk majd. Nincs ennél természetesebb, de elfogadni, megérteni mégis szinte lehetetlen. Nem kezdek neked filozófiai, vagy vallásos eszmefuttatásokba, olyasmiket bőven olvashatsz máshol. De hátha az segít, ha onnan világítom meg a témát, amit írtál is: hogy hogyan használjuk ki az időt, ami nekünk adatik?

Szóval úgy érzed, hogy elpazarlod. Engem nagyon érdekelne, hogy vajon miért látod így? Hogyan lehetne értelmesebben, hasznosabban, élvezetesebben tölteni vajon? Vagy tán az aggaszt, hogy minek ezen görcsölni, ha egyszer úgyis véget ér majd...? Hát, igen, ez furcsa kettősség: sokan úgy lendülnek túl rajta, hogy olyan téren hoznak létre alkotást, ami túléli mesterét. Innentől viszont elég biztató a helyzet, mert erre számtalan lehetőség adódik: művészet, tudomány - meg persze a szeretet, az emberi kapcsolatok is lehetnek ilyenek. Olyan jó lenne, ha sokat beszélgetnél erről a témáról a szeretteiddel, családtagokkal, barátokkal - szerintem sokat adhatna neked a saját utad megtalálásához, ha meghallgatnád, ki hogy van ezekkel? Ki hogyan birkózik meg, milyen állomásokat járt végig?

Aztán meg tudom, hogy az is nehéz: nemet mondani a rohanásnak, a hajtásnak, a teljesítményelvárásoknak. Pedig bizony: "megállíthatod" az időt, elbújhatsz, elvonulhatsz, míg mindezt a helyére teszed magadban, megemészted, megtalálod a számodra megnyugtató válaszokat, megtalálod azokat a módszereket, amik neked segíteni tudnak. Pontosan most van itt ennek az ideje!

A leveled végén feltett kérdésekre is nehéz pontosan felelni. De azt gondolom, hogy valószínűleg téged sem ennyire általánosan nyugtalanít ez a problémakör, hanem valami sokkal konkrétabb élményhez, eseményhez, kapcsolathoz köthetően, amit nem fogalmaztál meg (tán még magadnak se?). Az ezzel való foglalkozáshoz érdemes lehet pár alkalmas konzultáció erejéig segítő szakemberhez, pszichológushoz fordulnod.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.