Jelenlegi hely

Eltávolodtam nagyon, nincs visszaút...

Szeretném a tanácsát kérni a jelenlegi problémánk megoldására! Ha  nem haragszik, kicsit részletesebben írom le , hogy minél többet át tudjak adni jelenlegi helyzetünkről! Megismertem a gyermekem apját 2015 októberében, majd a barátságból szerelem lett és mindkettőnk döntése által megszületett kisfiunk 2017-ben, Bendegúz. Gyönyörű, hatalmas óriásbébiként, aki mára már gézengúz lett és nagyon akaratos. Minden csodálatos volt az első 3 hónapban a párom és köztem, aztán egyszer csak elkezdett késöbb hazajárni a munkából, állandóan fáradt volt és nem nagyon segített. Egyedül voltam a picivel egy olyan városban, ahol senkit nem ismertem, de miatta odaköltöztem. Mindennap arra vágytam, mikor ér haza, hogy legalább tusolni tudjak vagy egyáltalán elmenjek wc-re, legyen 5 percem szusszanni.
Mélységes, tiszta, őszinte szeretettel szeretem a kisfiamat, és nem  volt probléma a mindennapos gondozása számomra, inkább csak egyszerűen szerettem volna, ha többet van velünk!! Többször mondtam neki, de mindig azzal magyarázta, hogy a főnökének meg kell felelni stb.
Aztán titkon reméltem, megkéri a kezem, de már akkor tette ezt, mikor nem akartam...  Eltávolodtam nagyon, olyan szinten, ahonnan nincs visszaút... Most kiderült, hogy megcsalt, és ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos
pohárban. A szétválasi folyamat nagyon változó, mert egyszer mindennek elmond a gyerek előtt, hogy én kidobtam őt és harcolnom kellene, ezt vállaltam stb., egyszer meg fenyeget, hogy elveszi Bendegúzt... A kicsi mára már, hiaba nem beszél még, de mindent ért és okos, értelmes fiúcska. Nagyon anyás. Az apjával egy bizonyos ideig elvan, de egy idő után nyugtalan lesz, csapkod, hisztizik...persze, hisz nem igazán szoktak össsze. Jelenleg 2 hónapja csak hétvégente jön haza az apuka, mivel új munkahelyen van és elment tőlünk.
Soha nem altattuk együtt Bendegúzt, de most, hogy távol van és hazajött hétvégére, beült mellénk altatásnál, és a pici elkezdte tolni kifelé és mutogatott az ajtó felé, hogy menjen ki. Nyilván nem én nevelem erre, hisz egyből azt mondtam, "apának ez most rossz, kincsem, szeretlek apa, de anyával szeretnék aludni" - közben megszakad a szívem a helyzet miatt, de SEMMI rosszat nem mondok a gyerek előtt az apjáról, tudatosan figyelek erre. Most úgy néz ki, talán meg tudunk állapodni, hogy a pici velem lesz és hogy ő mennyi gyerektartást tud adni.
A kérdésem az lenne, hogy az apuka azt szeretné, ha 3 éves korától két hétig nála, két hétig nálam lenne a pici, mert szerinte ő is tudná nevelni, viszont belegondolni is szőrnyű, hogy két hétig nem láthatnám őt. Szóval mennyire viselné meg lelkileg a kisfiamat, hogy két hétig apa viszi oviba, aztán én, és hogy elszakad tőlem, ő még olyan pici... Mondtam az apukának, hogy még pici ehhez, és sok ez az idő és akkor kezdené az ovit, elég nagy változás lesz az neki, amit meg kell élnie, feldolgoznia, de azt mondta, ha nem megyek bele, akkor találkozunk a bíróságon, és el fogja venni tőlem. Úgy érzem, a kisfiamnak meg tudom adni az érzelmi biztonságot, el tudom őt és magamat is tartani, és szép környezetben fogunk lakni, mivel nemsokára költözünk. És megtehettem volna, hogy vidékre költözöm a szüleimhez, de inkább abba a városba megyünk, ahol apuka van jelenleg, mert nem akarom, hogy messze legyenek egymástól! De mégis félek, milyen lelki sérülést okozunk a kisfiamnak mindezzel.. .a veszekedések, a költözés és ha úgy lenne, ez a két hét ott, aztán velem időszak?!
Mit tanácsolna, mire figyeljek, hogy a lehető legkevésbé sérüljön? És hogyan tudnám meggyőzni az apukát, hogy ne akarja ezt a 2 hetes elvitelt? Nagyon szomorú a lelkem és végtelenül sajnálom, hogy nem tudtuk együtt végigvinni, de nem tudok megbocsátani az apukának.... Egyfolytában sírok, miután leraktam a picit.

Még nem vagyok depressziós és Bendegúzzal csoda minden nap minden perce, mosolygós. vidám, huncut szemű kisfiú, és nagyon kíváncsi és nyitott a világra! Szeretném biztosítani a lelki fejlődését, és tudom, ha anya jól van, ő is
jól lesz!

Kedves M!

Nagyon követhetô, átérezhetô, amit és ahogyan átélt/átél. Nagy tudatosságra, önismeretre és érzelmi intelligenciára utal, ahogyan ezeket leírta, átlátja. Az, hogy nem tud megbocsátani, az Ön döntése, hiszen mindenkinek betelik egyszer az a bizonyos pohár. Tudnia kell, természetes érzés, hogy egyszerre van jelen a teljes odaadás a gyermeke iránt, miközben vágyik a támogatásra és a szabad percekre. Fôleg a kezdeti idôszakban, amikor még szinte percekre sincs el egyedül egy csecsemô. Azt hiszem nem abban a szakaszban van a helyzetük, hogy azt kellene megérteni, miért is így alakult, vagy mit lehetne most tenni. A kérdés Bendegúz lelki egészsége. 

Azt mindenképpen jól látja, hogy a gyermekek lelki egyensúlya nagyban függ a szülôkétôl, fôleg ebben a szorosan összekapcsolódó idôszakban. A sírás, amit emlegetett azonban nem feltétlenül a depresszió jele, és nem feltétlenül titkolandó dolog. A gyerekek megérzik az érzelmeket, még ha nincs is kimondva. A sírás pedig egy érzelemkifejezés. Hozzátenném, hogy teljesen érthető az Ön helyzetében: gyász, szomorúság egy elképzelt család, kapcsolat iránt. Nagy erô ennyi idő alatt egyedül biztos környezetet kialakítani, de azért biztosan elôfordul a kétségbeesés, a magány érzése is. Azzal, ha ebbôl valamennyit lát a gyermeke, természetesen átdolgozva, értelmezve az ô szintjére, még akár segítheti is a lelki egészségét: azt képviseli, hogy az apja értékes annyira, hogy megsirassa, hogy a negatív érzéseket sem kell elfojtani, és a szomorúság ellenére fel lehet állni, és új életet kezdeni. 

Bendegúznak még azzal tud segíteni, ha biztonságot ad (ahogy eddig is tette), elfogadja az érzelemkifejezéseit, és segíti feldolgozni (mint az elutasító mozdulatot, a dühöngést, stb., melyeket értelmez és formál). Emellett fontos arra is figyelni, hogy ô az önállóságában is fejlôdik most, és a távolodás Ön felé is megjelenhet, természetesen. Illetve mivel fiú, az óvodáskor felé haladva egyre fontosabb lesz az apakép, egyre jobban fogja őt figyelni. Ezt fontos nem személyes sértésnek felfogni.

A kéthetenkénti váltás egy 3 éves gyereknél szerintem nem a legjobb megoldás, főleg az előzményeket nézve, miszerint előtte folyamatosan együtt voltak/vannak, a közösség még újdonság neki. Azt a biztonságot rendítheti meg, aminek a felépítésén dolgozik. Én megvizsgálnám, próbálnám megérteni, hogy miért akkor és eleve miért fontos ez az apának. Szerintem a bíróságon is ez lenne a cél. Mert kicsit olyan, mintha ezzel valamit bizonyítani akarna. De addig még sok idő van. Nehéz bármit megmondani. Az elkövetkező időszakban alakulhat úgy az apjával való kapcsolata, hogy az legyen a természetes, ha vele is sokat van. De ez látszódni fog az addig eltelt időben. Addig én nem ígérnék semmit, mert a gyerek aktuális állapotától és egyéb családi helyzettôl is függhet ez. Ha az apa tényleg Bendegúz érdekeit nézi, akkor nem kell most dönteni erről, se pro, se kontra.

Remélem, sikerül előrejutni, és olyan szépen, mint az eddigiekben építgetni tudják az új közös jövôt.

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Problémakör: 

Standovár Sára

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.