Jelenlegi hely

Életem egyik legnehezebb döntése előtt állok

Úgy érzem életem egyik legnehezebb döntése előtt állok. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy mit kéne tennem, mégis csak toporgok. 4 éve vagyok együtt a párommal. A kezdet elég rázós volt, nekem még volt egy lezáratlan ügyem, ő viszont hónapokig kitartott. Ez nagyon imponált és végül beadtam a derekam. Teljesen megbabonázott, mennyire más, mint én - egy csomó új dolog jött be az életembe. A barátai és családja is nagyon kedvesek voltak, mégsem tudtam velük soha azonosulni. Összeköltöztünk, majd aztán folyamatosan éreztem, hogy távolodik tőlem, persze jött részemről a szokásos reakció. Bepánikoltam és ragaszkodtam hozzá, majd eltelt így lassan egy év. Besokalltam. Szépen lassan elkezdtem élni az életemet, külön... Kevesebb közös program. Majd aztán jött számomra a meglepetés, hasonlóan megijedt, mint én az elején. Legyen akkor család, közös ház stb. Viszont mivel bizonytalan voltam, hárítottam. Ebben amúgy is régimódi voltam, házasság nélkül nem akarok gyereket. Ezt persze rengeteg veszekedés és sírás követte, mire egyszer kimondtam neki is, nem csak legbelül, hogy házasság nélkül nem megy. Iszonyúan megalázó pillanat volt, sosem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyedek. Szépen lassan elkezdtem menekülni, egy szomorúbb családi eset miatt kézenfekvő volt, hogy ki kell költöznöm külföldre. Mintha a sors is így akarta volna, felkértek a munkahelyemen egy külföldi pozícióra, pont oda, ahová amúgy is költöztem volna. Mivel kicsit jobb lett a kapcsolatunk, megbeszéltük, hogy utánam jön.
Kiköltöztem, és az egyedül töltött 2 hónap alatt mintha kicseréltek volna, mintha elindult volna egy önismereti folyamat bennem. Rájöttem, hogy folyton a társamnak akartam megfeleni, sosem magamat néztem (talán az összes kapcsolatomban). Össze voltam zavarodva, a párom közben felmondott úgy, hogy még nem is volt kint munkája. Egyszerűen bepánikolt, hogy egyedül kell lennie, senki se mos, főz, takarít, bevásárol rá és nem háríthatja másra a döntést. Mert így éltünk előtte. Jól kerestem, minden házimunkát megcsináltam (még egy
porszívózásért is könyörögnöm kellett), persze sokat edzettem (mert ő a sportos lányokat szereti) és persze egy időben minden este megfőztem másnapra, a nyaralásokat leszerveztem.  Konkrétan mindent én csináltam, ami a közös életünket érintette. Nem hibáztatom, hiszen mindez az én döntésem volt. De szép lassan besokalltam. Nem rossz ember a párom, de totál elkényelmesedett és nem tud dönteni, szerintem tart a következményektől. Persze bagoly mondja, a mostani helyzetben én sem vagyok jobb.
Visszatérve a kiköltözésre, pár hét örlődés után mégsem mondtam neki, hogy ne jöjjön, hiszem már felmondott, és elfogadott itt egy rosszul fizető munkát (kevesebbet keres most, mint otthon). Tehát én lettem már a fő kenyérkereső. Mikor kiköltöztem, megkérte a kezem, életem legszebb napja kellett volna, hogy legyen, viszont iszonyú nyomást érzek magamon és
már úgy érzem, nem bírom tovább... kezdek lassan megőrülni, ki nem rakhatom az utcára. Persze ő is érzi, állandóan azt hajtogatja, hogy van valakim, meg csak a munka számít. Holott pont menekülök az együtt töltött percektől, mert a legtöbb szenvedés. Nem akarok jelenleg más partnert, csak egyedül szeretnék lenni, és kicsit átgondolni, mit is szeretnék az élettől. Mikor esetleg munka miatt elmegyek valahová, kezdenek kitisztulni a gondolataim, de aztán visszajövök és elfog a bűntudat, hogy mindenről én tehetek. És szinte folyton rossz embernek érzem magamat. Talán ez is egy nagy hibám, hogy folyton jó akarok lenni, jó tetteket szeretnék véghez vinni. De itt és most egyszerűen csak rágódok és napról napra rosszabb az egész. Már fél éve megy ez együtt, és lassan már az egészségemen is meglátszik.
Nagyon hálás lennék, ha tudna adni néhány tippet, hogyan legyen kicsit egyszerübb tisztán látni és meghozni egy döntést.

Kedves Virág!

Tisztán látja a helyzetét. Nem érzi jól magát ebben a kapcsolatban. Nincs szerelem, se szeretet. Nincs semmi pozitív, ami előre vinné. Teherként cipeli magával párját, aki ugyanúgy feladta az önállóságát, mint Ön. A különbség talán az, hogy a külön töltött 2 hónap alatt Ön átélte az önállóság érzését, egy időre visszatalált önmagához.  Felszabadult, ismét tudott gondolkozni, tervezni. Párja nem használta ilyen jól a külön töltött időt, nem tudott rálátni a kapcsolatukra.

Attól, hogy kapcsolatban élünk, nem vagyunk felelősek a partnerünkért. Mindenkinek a saját sorsáról kell döntenie. Ha arra építjük a jövőnket, hogy a másik gyenge, én pedig erős vagyok, akkor ez mindig így marad, ő egyre gyengébb lesz, de én nem érzem az erőmet, csak azt, hogy vinnem kell (és egyelőre tudom is vinni) az ő terheit is.

„Ő a sportos lányokat szereti” – Ön vajon ilyen? Ön milyen szeretne lenni? Sportos, vagy inkább romantikusan nőies? Ebben a kapcsolatban csak a párja tükrében látja magát, az ő elvárásaival hasonlítja össze magát.  Az eredmény siralmas: bűntudat, nagy nyomás, egyre több szorongás és feszültség, amit a teste ellen fordít. Ha dönteni szeretne, csak az érzelmekre gondoljon. Nem kell gondoskodnia a párjáról. Nem kell lakást biztosítania, etetni stb. Felnőtt ember, ha szorul a hurok, tud gondoskodni magáról. Csak azt kell megvizsgálnia, szereti-e ezt az embert, és ő szereti-e magát. Nehéz eldönteni, mert a ragaszkodás (főképp egy életformához), a megszokás elfedheti érzéseinket. Nehéz a döntés azért is, mert külföldön vannak, párja sokkal rosszabb anyagi helyzetben van, mint Ön. Ugyanakkor a párjának van családja, ők biztosan megfelelő hátteret biztosítanak neki, amíg szüksége van rá. Tehát ha dönt – hosszú idő után először, csak magára, a saját érzéseire, érdekeire figyeljen.

Buda Béla, a sajnos már elhunyt, híres pszichiáter gondolata nagyon idevág: a válás sokszor személyiségfejlesztő hatású, benne maradni egy olyan kapcsolatban, ahol már egyik fél sem tud fejlődni, csak romboló hatású lehet.

A döntésben segíthet a párterápia, mely feltárhatja a közös pontokat, érzelmeket, melyek összekötik Önöket, segíthet tisztázni a szerepeket, a családon belüli munkamegosztást stb. Akár túl is lendítheti kapcsolatukat ezen  a mostani, nehéz szakaszon. Ha a lakóhelyükön nem találnak ilyet, vagy nyelvi nehézségek miatt nem tudják igénybe venni, akkor találhatnak olyat, aki Skype-on dolgozna Önökkel.

üdvözlettel

bárdos kata

Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.