Jelenlegi hely

El merjek-e utazni?

Egy 6 éves lányom és egy 2 éves fiam van. A lányom szeptemberben kezdi az iskolát, a fiam a bölcsit. Augusztus 21-25 között el kell utaznom, addig más (az apjuk, vagy nagymama vagy nagynéni) vigyáznának a gyerekekre. Korábban még nem voltam távolt tőlük több napra. Illetve a lányom tavaly nyáron több hetet a nagymamáéknál töltött, és jól érezte magát, de akkor ő nyaralt és nem én mentem el otthonról. A lányom elég anyás, nem szeret az apjával maradni pár órára se. A fiamnál pedig még nem volt szeparációs szorongásos időszak. A kérdésem, hogy el merjek-e utazni több napra iskolakezdés és bölcsikezdés előtt egy héttel, vagy ezzel jelen körülmények között ártani fogok?

Kedves Szabina!

Nehéz pontosan előre kiszámítani, hogy melyik gyerek hogyan reagál az új helyzetekre, így inkább szempontokat érdemes figyelembe venni, aztán pedig megfigyelni, hogy hogyan reagálnak a gyerekek, és érzékenyen, rugalmasan megkeresni a megfelelő választ. Azzal kezdeném, hogy úgy írta, “el kell utaznia”. Ebből arra következtetek, hogy ez egy adott helyzet, szóval talán nem is az a kérdés, hogy elutazzon-e, hanem hogy mi várható. Nagyon sok múlik azon, hogy mennyire kezeli ezt természetesnek (akár a távollétet, akár a közösségbe kerülést), hiszen mindent lehet pozitív élménynek és negatívnak, megrázónak és természetesnek is kezelni. Érdemes jóval előtte már elmondani, hogy mi lesz, elmesélni, eljátszani, és mindenben a biztonságot keresni: ki lesz velük, mi lesz kiszamítható és ismerős, és kihez fordulhatnak, ha gond van, és hogyan beszélhetnek, kontaktolhatnak Önnel. A nagylánya valószínűleg már sokkal érettebb erre a helyzetre, és már korábbi tapasztalata is van. Ha felelevenítik a tavalyi jó élményt, akkor akár várhatja is, hogy kicsit másokkal legyen.

Kisfia esetében kicsit más a helyzet, hiszen ez az első hosszabb elválás. Ha van rá mód, “gyakorolhatják” egy kicsit 1-1 délutánnal, 1-1 nappal, mikor apával, nagymamával, nagynénivel tölti az időt, hogy természetes legyen neki a helyzet, mikor Ön nincs jelen.

Előfordulhat, hogy a visszatérésnél kicsit bújósabb, anyásabb lesz egyik-másikójuk. Ezt nyugodtan hagyja, hogy feltöltődjenek. nem kell megijedni, ha ilyen történik, de nem feltétlenül kerül rá sor. Ami fontos, hogy figyeljen rá, mire, hogyan reagálnak, és arra kell csak kitalálni a választ rugalmasan. De ha előre ismerik a helyzetet, és ismert, biztonságos közegben lesznek, akkor nem kell, hogy gond legyen.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Problémakör: 

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.