Hirdetés

Egyik percről a másikra kezelhetetlenné válik

Kétségbeesett anyukaként tanácsukat és segítségüket szeretném kérni. Kisfiam 4 és fél éves óvodás. A problémám az, hogy az egyik percben még nagyon jól együttműködő gyermekem minden kiváltó ok nélkül szinte az egyik percről a másikra kezelhetetlenné válik, de olyan szinten, hogy ordít, kiabál, verekszik, harap, és sem a szép szó sem a veszekedés, a ráhagyás sem hoz eredményt. Borzalmas agresszió lesz ilyenkor úrrá rajta. Van, hogy napokig nem jön ez elő, viszont van, mikor naponta többször is. Az óvodában nem ismerik ezt az énjét, ott fegyelmezett és ha előfordul néha, hogy rá kell szólni, rendreutasításra beáll a sorba. Pedagógusként és nem fiatal szülőként nagyon tanácstalan vagyok. Nem számítunk kezdő szülőknek sem, hisz van egy 17 éves testvére, akivel fele gondunk sem volt. Ha idehaza fordul elő vele ez a kitörés, próbálom nem figyelembe venni, átnézek rajta, de ha társaságban vagyunk, lehetetlen ezt kivitelezni. Az óvónénik szerint értelmes, tanulékony kisfiú, pl.  ért már az órához, ismeri a kétjegyű számokat és nagyon jó az emlékezőképessége. Ha ez csak hiszti, akkor megnyugodnék, mert lassan kinevelhető és kinőhető lenne, de ami engem nagyon nyugtalanít, hogy minden kiváltó ok nélkül, nagyon hirtelen történik a hangulatváltása. Kérem, segítsenek, mitévők legyünk!!!???


Kedves S. Szilvia!

A kisfia esetében megjelenő dührohamokról annyit tudunk, hogy random jelennek meg, és agresszióban, kiabálásban, ellenkezésben jelentkeznek. Az egy fontos részlet, hogy az óvodában ezt az oldalát nem ismerik. Jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy kiderítsék, valójában mi a baja. A sorokat olvasva szerintem sem hisztiről van szó, hanem valamilyen belső rossz érzése, konfliktusa jelenik meg ilyen eltúlzott, szélsőséges formában. Így ha sikerült azt megérteni, hogy mi is lehet a baja, mi váltja ki, akkor könnyebb lesz megtalálni a módját, hogyan kezeljék. Ebben segítségükre lehet az is, ha végiggondolják, mi működik másképp az óvodában, mint otthon. Mennyire vannak szabályok itt és ott? Mennyi mindenhez kell alkalmazkodni? Mennyire vannak következmények és következetesség? Mennyi lehetőség van csak úgy játszani és ‘tombolni’? A különbségek arra is adhatnak választ, hogy mi váltja ki ezeket a reakciókat, és arra is, hogy esetleg milyen reakció válhat be.

Ahogy írta, az ilyen helyzetekben ésszel, logikával nem lehet hatni a gyerekekre. Átjárja őket az érzés, vagy impulzus, amit épp megélnek. Akár meg is ijedhet tőle, hogy ez olyan erős, hogy még a felnőttek sem tudják kezelni. Én első körben megpróbálnék az érzésére reagálni. Ez vélhetően a düh. Mitől lett dühös, mi bántja, mit érezhet, és hogy lehet ebben megvigasztalni, testi kontaktussal (szemébe nézve, átölelve, megsimogatva) lenyugtatni. Tudom, hogy adott helyzetben ez nagyon nehéz, mert furcsa a gyakorlatlan kisgyereket látni egy dühöngő kisfiúban. De talán pont ettől meglepődik, átfordul. Persze van olyan gyerek, aki ezt a fajta reakciót teljesen elutasítja, és ellöki, megharapja, stb. a segítségére siető szülőt is. Akkor érdemes időt hagyni neki, kivonni kicsit az adott helyzetből, hogy csendben, nyugalomban lecsillapodjon. Az Önök közeledését ha el is utasítja, biztos érzékeli, hogy jót akarnak, és nyugodtságot adnak át, ami őt is segíti.

Amikor sikerült átlendülni, nem azonnal, de nem is sokkal később egy pár szót azért érdemes beszélni róla: mire emlékszik a kisfiuk, mond-e valami magyarázatot, meg tudják-e együtt találni, hogy mi az az érzés, ami megjelent? Így később esély nyílik arra, hogy észrevegyék, mikor kezdődik a folyamat, mikor csap át ebbe a dühöngésbe, és esetleg már a kitörés előtt hogyan lehetne meggátolni? Persze ezeknek idő kell, nem lehet elvárni az első pár alkalommal a sikert. Mindig egy kicsit közelebb lehet jutni a megértéséhez, és ezáltal a kezeléséhez.

Üdvözlettel

Standovár Sára

 

Hirdetés
Hirdetés