Hirdetés

Egész nap üvölt valamiért

Kislányom júliusban töltötte be a második életévét, és ahogy az "elő van írva", beköszöntött a dackorszak. Ő az első gyermekünk, így nincs tapasztalatunk, de felmerült már mindkettőnkben a férjemmel, hogy vajon még a normális dackorszak kategóriába tartozik-e gyermekünk viselkedése. Kislányunk mostanában szinte egész nap üvölt valamiért. Hiszti van, ha enni kell, üvöltés van, bárhová elindulunk (még a játszótérre vagy a kedvenc barátnőjéhez is), ordít a pelusozásnál, a lefekvésnél, az öltözésnél, sokszor éjszaka is, és még sok más helyzetben, mikor eszébe jut. Rengeteget olvastam már a témában, úgyhogy tudom, hogy ennek nagy része normális. De a környezetemben lévő anyukákat kérdezve náluk ennyire nem durva a helyzet, pláne nem éjszaka. Most is azért írok, mert egyórás, üvöltéssel kezdődő altatás után már három hisztin vagyunk túl az éjszaka. Kicsi kora óta megvan a napi menetrend, 6 hetes kora óta átaludta az éjszakát, kivéve amikor jött a foga, és egyedül aludt el. Ez most így leírva lehet, nem annyira érzékelhető, hogy mennyire egész napos probléma, de borzasztó tanácstalanok vagyunk.... A kérdésem az lenne,  kb. honnan kellene gyanakodni, hogy valami akár pszichésen, akár máshogy nincs rendben? Meg lehet fogalmazni ezt valahogy, egyáltalán meg lehet húzni a dackorszakban egy ilyen határvonalat?


Kedves Claudia!

A leírt tünetek alapján nem fogom tudni biztosan megmondani, hogy ez belefér-e a “normális kategóriába”, de fontos kiemelni pár szempontot, ami segíthet eligazodni az Ön által feltett kérdésben. Az, hogy egy gyermek hogy éli meg a dackorszakot, több mindentől függ: temperamentum, minták, környezet reakciói, stb. Ennek egy részével nem tudunk mit csinálni, csak elviselni, kibírni, és sokszor ez bőven elég arra, hogy a dolgok a természetes fejlődés, érés hozta változásokkal átalakuljanak. A másik részével kapcsolatban több szakmai álláspont van, de a legtöbben azt emelik ki, hogy ebben a korban a környezet következetessége, a stabil szabályok olyan biztonságos keretet adnak a gyermek számára ebben a bizonytalan, határkereső időszakban, hogy ez idővel megnyugvást hoz, így a heves érzelmi reakciók amplitúdója is csökken. Itt semmiképp sem a merev, erőszakos szigorra kell gondolni, de ha a gyermek tudja, hogy mik a szabályok, és ettől hiszti esetén sem tér el a család, akkor meg fog nyugodni, hiszen tudja, hogy mi a dolgok rendje, amit nem lehet felborítani. Így nem lesz miért hisztizni. Illetve vannak olyan értelmezések, miszerint a hiszti ennek a kornak a természetes velejárója, és az elviselésén túl nincs egyéb teendő, a családi szabályok szerepét nem hangsúlyozza.

A fenti gondolatmenetet azért osztottam meg Önnel, hogy a “hisztit” kicsit más szemszögből is lássuk: a gyermek túl heves érzelmei - amiket az ő korában még nem tud kontrollálni - legalább annyi szenvedéssel járnak, mint amennyire a környezet számára megterhelőek. Így a feladatunk, hogy segítsük a gyermeket egy biztos világkép kialakításában (ahol nincs szükség túl heves érzelmekre), és hogy segítsük őt megtanulni az érzéseit kontrollálni. Ha a család úgy érzi, hogy bármely ponton elakadtak, túl nagy terhet jelent a gyermek viselkedése a környezetnek, akkor függetlenül attól, hogy a szakma mit tart normálisnak, érdemes lehet egy szülő-csecsemő konzultáción részt venni, ahol részletesen átbeszélik a helyzetet, és segítséget kapnak.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés