Férjemmel 10 évet éltünk házasságban, amiből az utolsó 5-6 év már nem működött. Új munkahelyre kerültem, ahol megismerkedtem egy szintén házasságban élő férfival. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Mindketten kerestünk valami pluszt, amit egymásban meg is találtunk. Idén már második éve vagyunk együtt. Én elváltam 1 éve, ő pedig rá 2 hónapra elköltözött otthonról, vásárolt egy házat. Hetente 1-2-3 napot tudunk együtt tölteni. 160 km távolság van köztünk, amit zökkenőmentesen át tudunk hidalni. A férjemmel közös tulajdonban lévő házat még nem sikerült eladni, és addig nem tudok különköltözni sem, úgyhogy nála találkozunk. Az ő házasságában nem jött össze a baba, nekem viszont van egy 12 éves lányom. Ők még nem ismerik egymást. Szerinte még nincs itt az ideje, amíg én a volt férjemmel élek együtt. Nem akar konfliktust. Volt férjem nem egyszerű ember, szeret fenyegetni, és azokat be is váltja. A jelenlegi párom 1 hónapja kapta meg a válás időpontját. Azóta be van fordulva. Amikor nála vagyok, nyomát nem látom a nehéz lelki állapotának, viszont a hétköznapi kommunikációnk minimálisra csökkent. Többször volt pszichológusnal, mondja, hogy búcsúzik a lelke. 20 évet voltak együtt, nem voltak konfliktusok. Csak szeretne magának adni még egy eselyt, hogy saját gyereke szülessen. Több lombikon túlestek, örökbefogadás, de nem jött össze. Decemberben már beszéltünk közös babáról, de januárban kért még ehhez kis időt. Lehet, hogy fél a sikertelenségtől... Nem tudom... Azt mondja, válás után minden jobb lesz, de el kell engednie. Én türelmetlen vagyok. Egy hónapja nem kapom meg tőle az érzelmi biztonságot. Múlt hétvégén kérte, hogy egyedül szeretne lenni, de akkor már 30 kmre voltam tőle, nem fordultam vissza. Amikor meglátott örült, foglalkozott velem. Annyit mond, hogy túl leszünk rajta... Én szeretem őt, és bízom benne, hogy
normalizálódik még a helyzet. Mi a véleményük, hogy tudnék segíteni neki? Már nagyon nehezen viselem ezt a helyzetet...

Kedves Borbála!

Nagyon nehéz helyzet az Önöké. Gyakran azt látjuk, hogy két felnőtt kapcsolatának indulása sem zökkenőmentes, hiszen kialakult személyiséggel, egzisztenciával, tervekkel nehezebb az alkalmazkodás, mint fiatal felnőttkorban. Azonban ha a kapcsolat úgy indul, hogy mindkét félnek nemhogy le nem zárt, hanem létező párkapcsolata van, abból nagyon nehéz felépíteni egy új kapcsolatot. Hiszen több évtizednyi házasság, még ha rossznak is élik meg, az identitásunk, az énünk részévé válik. Nem lehet (illetve lehet, csak nem szerencsés) az érzelmi munkát megspórolva átugrani a következő kapcsolatba. Először el kell búcsúzni attól az élettől, amit magunk mögött hagyunk, a mindennapoktól, a már nem feltűnő apróságoktól, szokásoktól, amik a mindennapok ismerősségét adták. Utána lehet valami újat beengedni, megismerni, alkalmazkodni hozzá. Elképzelhetőnek tartom, hogy a párja most éli meg ezt a búcsút, most végzi el azt az érzelmi munkát, ami eddig ahhoz kell, hogy valóban lezárjon egy hosszú korszakot az életéből.

Azt csak a párja tudja megmondani, hogy Ön ebben hogyan tud segíteni, ha egyáltalán tud. Elképzelhető, hogy azt is el kell fogadnia, ha ő azt mondja, hogy ezt egyedül szeretné végigcsinálni. Azonban még az sem jelenti azt, hogy ne szeretné Önnel folytatni az életét, csupán annyit, hogy a gyászban nem biztos, hogy Önt választja partneréül. Érdemes türelmesnek lenni a párjával, ahogy saját magával is. Hiszen a búcsú a férjétől még Önre is vár.

Üdvözlettel,

Kovács Réka