Jelenlegi hely

Barátság extrákkal? avagy 21. századi probléma

Azt hiszem, egy tipikusan 21. századi problémám van... Tavaly ősszel az interneten, egy fórumon megismertem egy intelligens és igen megnyerő modorú, hozzám hasonlóan nagyon határozott fiút. Hamarosan találkoztunk, és...mit tagadjam, a randi után le is feküdtünk, így volt megbeszélve, mert akkor még egyikünk sem akart komolyat. Ez azért fontos részlet, mert a későbbiekben, ahogy számítottam is rá, fordult a kocka: beleszerettem. Hónapokig igyekeztem mindenféle trükkel elérni, hogy akarjon velem rendesen is járni, mivel, bár távkapcsolatban lehettünk volna csak, heti többször is beszéltünk, eleinte főleg az ő kezdeményezésére, a kémia élőben (is) tökéletes volt, az érdeklődés, a közös hullámhossz pedig mindkét fél részéről adott. Nem sikerült a tervem, és végül egy számomra sokkoló és traumatizáló élmény után, amikor sok értelemben túlment a határaimon, végleg véget vetettem a viszonynak. Úgy pár hónap múlva azonban felbukkant újra, és megkérdezte, nem akarok-e vele találkozni, mert ő nem érti, miért nem akartam vele többé még csak beszélni sem... Mindent a fejéhez vágtam,
amit akkor éreztem, és amikor kiderült, hogy az a határhelyzet, ami miatt hónapokra megnyomorodott a lelkem, nem szándékosan alakult úgy, ahogy, megpróbáltuk újra ezt a "barátság extrákkal"-t vagy micsodát. Csakhogy nem bírtam sokáig, hogy nem tudok róla, csak akkor, amikor neki ehhez kedve van, így tavasszal ismét vége lett, szintén az én szándékomból... És bár, ahogy ilyenkor mindig is tette, másnap már újra keresett, hogy azért néha még írjam meg, mi van velem, mert érdekli stb... és egy ideje észleltem, hogy figyeli-reagál 1-2 közösségi posztomra, pedig tudja, hogy én már komoly kapcsolaton kívül másban nem gondolkodom, pont miatta.
A kérdésem az lenne egyrészt, hogy vajon őt mi motiválhatta folyton arra, hogy megjelenjen nálam újra és újra, miután aktuálisan "szakítottunk" (igen, ilyen elég sokszor történt az elmúlt közel egy évben), miért érte meg neki megalázkodnia előttem, amikor én küldtem el mindig?
A másik dolog pedig...hogy hogy lehetséges az, hogy nagyon sokféle módon bántott (fizikailag akkor egyszer, a félresikerült szexuális tevékenységünk közben, mert nem figyelt eléggé oda rám...), kiújult tőle még ősszel a pánikzavarom is (azóta már leküzdöttem, hála legyen, de ennek egykori létezéséről ő nem tud a mai napig sem), nem beszélve az előtte is folyton kísértő értéktelenség-érzésemről és a havi egyszeri 38 fokos lázakról... mégis hiányzik kicsit? Mert a rossz dolgok mellett vele őszinte lehettem mindenben, a veszekedésekkor is, vállalta a felelősséget mindenért, és támogatta a céljaimat, azt hiszem, abban az időben szinte egyedüliként... és most nagyon nehezen emésztem meg, hogy ennek vége van. Viszont tudom, hogy a szellemi-mentális egészségemmel játszom, ha akárcsak haveri szinten is az életemben tartom, mert gondolom, ő már ilyen szemléletű marad, amilyen most is (idősebb nálam pár évvel). Ez a kettősség azonban jó pár hete gyilkolja már a lelkemet, nem tudok dönteni, mert ugye tettem neki egy ígéretet, hogy majd később, valamikor még beszélhetünk... Kérem, ha
tud, segítsen, és mondja el a véleményét erről az őrületről, mert én már kevéssé látok tisztán. (24 éves vagyok, mégis annyira érzem fittnek magam mostanában, mint egy öregasszony. A sajnos amúgy sem egyszerű életemben ez a történet már csak hab a tortán.) A hosszért elnézést kérek, de csak így van értelme a sztorinak.

Kedves Anonima!

A története valóban nagyon mai, szinte hetente hallok hasonlókat. Egyre több olyannal találkozom, aki csak olvasmányélményeiből ismeri a hagyományos ismerkedési formákat, akik számára a randevú egy olyan találkozó, ahol a társkeresőn levelezgetők szembesülnek azzal, hogy ki milyen régi képet rakott fel magáról.

A távkapcsolat is egyre gyakoribb, a rendszeres kommunikáció lehetősége, akár az internetes szex olyan embereket is összeköthet, akik az internet kora előtt nem mentek volna bele egy távkapcsolatba. Az internet változtatott a kapcsolatok működésén is. A pár tagjai életük nagy részét távol töltik, viszonylag ritkán találkoznak személyesen. Ilyenkor igyekeznek a lehető legjobb képet mutatni magukról. A  "találkozások" során mindkét fél jól elbújhat, jól irányítható, mit mutatunk magunkról. Van idő megfogalmazni a kérdéseket, válaszokat, közben lehet mással is foglalkozni (esetleg másokkal is), utánanézni dolgoknak stb. Lehet technikai hibákra hivatkozni, átsiklani a nemszeretem kérdések felett, eltűnni, előbukkanni. A konfliktusok megbeszélése is elmaradhat, hiszen a személyes találkozások között sok idő telhet el, a távbeszélgetések pedig sok lehetőséget adnak a kitérésre.

Sokan szereztek már nagy rutint az ilyen „kapcsolatok” működtetésében, figyelik partnereik profilját, megjelenését közösségi oldalakon, szinte nyomozzák a másik tevékenységét. Vannak, akik párhuzamosan működtetnek hasonló kapcsolatokat, szinte egész életüket ez tölti ki. Néha elengednek egy-egy szálat, ha feszültté válik a helyzet, de vissza is kéredzkednek, ha úgy érzik, elmúlt a harag. Persze mindig voltak olyanok, akik működtettek párhuzamos kapcsolatokat, de az internet szinte kínálja a lehetőséget. Nem tudhatjuk, hogy akivel bizalmas távkapcsolatunk van, az nem kommunikál-e másokkal is, velünk párhuzamosan. Sokan válnak függővé, ezek a kapcsolatok éltetik őket. Persze nem érzelmileg, nincs itt szerelem, vagy szeretet, de mégis ad valamiféle izgalmat, kitölti az időt, kalandos stb.

Miért tért vissza a „párja”? Miért alázkodott meg? Talán nem volt ez megalázkodás, csak újra felvette a kapcsolatot, hátha elmúlt a haragja, ami miatt szakított. Talán ezért is van az az érzése, hogy párja nem figyel magára, hiszen az internetes kommunikációban nagy ráhagyásokkal lehet reagálni, nincs közös rezdülés, összepillantás, és nem feltétlenül derül ki, ha esetleg nincs együttérzés sem. A személyes találkozás, a kontakt szex csalódást okozhat mindkét félnek. A kevés találkozás miatt nem alakult ki közös rituálé, talán még azt sem tudják egymásról, hogy kinél hol a határ - mint ez leveléből is kiderült. Így fordulhatott elő, hogy párja mit sem tud pánikrohamairól, lázas állapotairól, önértékelési problémáiról.

Jól írja levele befejező részében: aki ilyen kapcsolatokat működtet, az nem nagyon fog másképp viselkedni, talán nem is igényel többet, de ő maga sem tud többet adni. Azt hiszem az egy nagyon fontos jel, amikor már a testünk üzen, valami olyat, amit igazából tudtunk már, de nem akartuk tudomásul venni. Egy kapcsolat, ami árt, nem elfogadható. Egy jó kapcsolatban fejlődik a személyiségünk, az önismeretünk, egyre többet tudunk adni, és elfogadni. Ennek itt nyoma sincs. Mivel kapcsolatából hiányzik az együttérzés, a támogatás, a pozitív visszajelzés, a gyengédség, az intimitás, és még sok-sok más, csak romboló lehet Önre nézve.

 

Minderről, és a kapcsolatok érzelmi hiányosságairól részletesen is olvashat Tari Annamária:  Hova tűntek az érzelmek című cikkében (Mindennapi Pszichológia 2019. 3.szám)

 

üdvözlettel

bárdos kata

Problémakör: 
Gyermek klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.