Férjemmel van/volt egy közös baráti házaspárunk. A pár férfi tagja férjem egyik legjobb barátja, mi meg a feleségével csak időközben jóban lettünk, de annyira szoros viszony nem alakult ki közöttünk, elég különbözőek vagyunk. A lánynak nem nagyon vannak barátai, elég nehéz természet, és egy idő után úgy éreztem, nagyon rám akaszkodik, minden szeretetét(hiányát) rám akarja zúdítani, volt, hogy napi szinten felhívogatott, holott én ezt ritkán viszonoztam. Egy idő után őszintén megmondtam neki, hogy ez nekem kicsit már sok, és ugyan szeretek velük négyesben néha találkozni, szeretem őket is és a gyereküket is, mi ketten sose leszünk olyan szoros barátnők, mint ő azt gondolja. Természetesen nagyon megharagudott, és mai napig “büntet” a közösségi oldalas beszólogatásaival, és a látványos elutasításával. Engem ez az egész nem is érdekelne, nem zavarna, ha megszakadna velük a kapcsolat, de tudom, hogy férjemnek fontos a barátja. Gondoltam, az nem baj, ha ők kettesben találkoznak, csak ez a négyes bomlik meg. Viszont van egy olyan érzésem, hogy a férjem nem áll ki mellettem ebben az egész helyzetben. Míg a másik pár férfi tagja zokszó nélkül elhiszi a feleségének, hogy én vagyok a “szarszemét”, és ő is mindenből kizár engem, ahogy ezt a felesége is teszi, addig az én férjem, nagy konfliktuskerülő révén, úgy érzem, nem áll ki mellettem ilyen helyzezekben. Ők látványosan fotókat küldözgeznek neki, keresik őt, ki tudja, mit mondanak rólam stb. Még csak az hiányozna, hogy közösen elhívják egy családi rendezvényre, mondván, hogy a férjem jöjjön, de én ne. Mert sajnos kinézem belőlük. Míg én akármennyire vagyok rosszban a másik lánnyal, sose csinálnék ilyet. Vagy mindketten, vagy inkább ápolja tovább a férjem kettesben ezt a kapcsolatot a barátjával. Nagyon elszomorít, hogy úgy érzem, hirtelen mindenből ki vagyok hagyva, mint közellenség, aki valami hatalmas gonoszságot követett el, és a férjem nem úgy cselekszik, hogy “jó, oké, én szívesen találkozom veled, barátom, mert ez a kapcsolat ne menjen tönkre a lányok nézeteltérése miatt, de a feleségemet ne bíráld, és kiállok mellette, és a kettesben baráti sörözés az oké, de ha egy közös családi meghívásból őt tüntetőleg kihagyjátok, akkor én sem
fogok elmenni”. Nem értem, miért érzem mindezt? :(

Kedves Hölgyem!

Sokszor amiatt kerülünk nehéz helyzetbe, mert „túl őszinték” voltunk. Valószínűleg a lány nehezen viselte az elutasítást, így próbál bosszút állni. Levelét olvasva talán a férje hozzáállása a legnehezebb Önnek. Beszélt vele a történtekről? Beszélt vele arról, hogy Ön mit élt meg? Hogy mit él át, amikor nem Önhöz lojális, hanem a barátokhoz? Elmondta neki, hogy mi esne Önnek jól, és mit vár tőle ebben a helyzetben? Érdemes lehet átgondolni, hogy mi a célja. Így akár a lánnyal is beszélhet. Az ő habitusának megfelelően lehet a történteket „selyempapírba csomagolva” átadni. Így talán ő is megenyhül, nem fogja magát elutasítva érezni.

Talán a kellemesebb együttlétek érdekében érdemes lehet visszavonolút fújni. Nem könnyű szerep, de lehet, ebben a helyzetben megéri.

Üdvözlettel,

Kovács Réka