Jelenlegi hely

Attól félek, keveset alszik

Nagyon kétségbe vagyok esve 5 és fél éves lányom miatt. Kb. egy fél éve nagyon nehezen alszik el. Legalább egy óra, de néha több is, mire végre el tud aludni. Éjszaka felébred, és átjön hozzám, de ez nem zavar. Olvastam, hogyha nehezen alszik el a gyerek, akkor valamilyen érzelmi stressz lehet az ok. De nem nagyon tudok rájönni, hogy milyen stressz érheti. Több mint egy éve Ausztriában élünk, egy kis faluban. Tavaly februárban kezdett el a lányom oviba járni pár hónapot, majd nyári szünet, és szeptemberben kezdte megint. Ha jól visszagondolok, talán a szeptemberi ovikezdés után kezdődött ez az egész, de nem tudom megfejteni az okát. Igaz, hogy volt egy óvónő-váltás, de hamar megszerette az új óvónőt, és szeptemberben még nem volt alvási problémája. Németül nem tud még jól, ez eléggé zavarja, de ez az első ovis szemeszterben is fennállt, sőt, akkor még semmit sem tudott németül, mégsem volt probléma vele. Sokat vagyunk levegőn, sokat mozog. De volt olyan nap is, amikor direkt nem mentünk ki sokat a kertbe, nyugodtabb tevékenységet folytatott bent, mert arra gondoltam, hátha túlpörög és azért alszik el nehezen. De ez sem vált be. Napközben nem alszik már régóta. Pár hónappal ezelőttig 3/4 8 körül fektettem, és viszonylag hamar elaludt. Hét közben 7-kor kelünk. Amióta elkezdődött, hogy ilyen nehezen alszik el, azóta 7-kor fektetem, hogy legalább 8-tól már aludjon. De így is van, hogy fél 9-ig kínlódik. Van, hogy kijön az ágyából még ezért, azért, de aztán már ott marad, és mégsem alszik el. Forgolódik, suttog, dúdolgat. 12 órákat már rég nem alszik, talán nyáron volt olyan, hogy este 8-tól reggel 8-ig aludt (persze egy éjszakai felébredéssel és átvonulással). Nagyon szeretnék segíteni neki, szeretném, ha kipihent lenne és jól fejlődne. Amúgy nagyon vidám teremtés, persze a dackorszak még tart nála, de semmilyen más probléma nincs vele. Az Ön véleménye szerint szükség lehet egy orvosi kivizsgálásra? Vagy ez csak egy ilyen időszak, majd elmúlik? Fektessem le még előbb? Vagy inkább később (de akkor lehet, hogy még 9 órát sem fog aludni)?

Ha esetleg Ön tud valami tanácsot adni, azt nagyon megköszönném!

Kedves Anyuka!

Ahogy nő egy gyerek, úgy csökken az alvásszükséglete. Én nem tudom pontosan az átlagot, de ebben még egyedi eltérések is lehetnek. Úgy tűnik a leveléből, mintha a kislányának kb. fél órával csökkent volna az alvásigénye. De erre Ön úgy reagált, hogy fél órával hamarabb fektette le. Amikor ő még nem álmos.

Nyilván egy levél alapján nem egyértelmű, hogy van e más ok. De szerintem érdemes lenne kipróbálni, hogy mi történik akkor, ha csak ¼ 9-kor fekteti le. Lehet, hogy akkor 10 perc „kínlódás” után aludni fog?

Én azt érzem, hogy valami miatt Ön szorong nagyon. Tart a változásoktól úgy általában? Szereti, ha működnek a bevált dolgok?

Minél feszültebb az estékben, a kislánya annál inkább azt fogja érezni, hogy valami gond van. Ettől ő is nyugtalan lesz. A legfontosabb tehát, hogy nyugodjon meg. Még ha fél 9-kor alszik el, akkor is tud aludni 10 és fél órát (bár valamiért már előre azon aggódik, hogy kilencet sem fog). És nyugtassa meg magát, nagyon jó anyukája a gyermekének, hiszen figyel rá, meleg szeretettel veszi körül. Egy gyermek nevelése viszont állandó apró változtatásokkal jár. Mert ők folyamatosan fejlődnek. A bevált szokásokat nem nagyon tudjuk sokáig működtetni, mert mindig változtatnunk kell rajtuk, hogy figyelemmel legyünk az ő érésükre, az életkörülményeikre és akár saját magunkra is – mert hiba, ha magunkra nem figyelünk közben.

 

Üdvözlettel: Majoros Andrea

Problémakör: 
gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.