Jelenlegi hely

Ártok-e a gyereknek, ha nem engedem el apás hétvégékre?

Kétéves gyermekem apja a gyermek 9 hónapos korától társkeresőn csalt, innen több nővel randevúzott, létesített kapcsolatot, akár párhuzamosan is. Az általa megcélzott korosztály az 50-60 év közöttiek voltak. Ebből én a gyermeknevelés mellett nem vettem észre semmit, párom biztosított a szeretetéről és támogatott a közös költözés szervezésében. A költözés után én dolgoztam volna, ő maradt volna otthon a gyermekkel 3 éves koráig. Utóbb a társkeresős levelezéséből
kiderült (melyet ő mutatott meg nekem), hogy sosem akart velem és a gyermekünkkel költözni, így akart megszabadulni tőlünk. Lebukása után mindent tagadott, majd miután az életközösséget vele április végén véglegesen megszakítottam, mindenért engem hibáztatott. Miután másfél hónappal később a lakásából a gyermekkel elköltöztünk, azonnal odaköltöztette az egyik korábbi szeretőjét. Jelenleg a gyermek láthatásán pereskedünk, sérelmezi, hogy nem engedem a
gyermek elvitelét. 150 km-re költöztünk tőle (ide költöztünk volna a tervek szerint közösen), a távolság, a gyerek életkora és a szerető az, ami miatt nem járulok hozzá a gyerek elviteléhez egy-egy hétvégére. Emellett a gyermeknevelésböl is fokozatosan kivonta magát az életközösségünk megszakadása előtt, így a gyermek sem kötődik hozzá kellően. Tartásdíjat azóta fizet (27 ezer forint összegben), mióta az általam indított perről tudomást szerzett. Korábban hangoztatta, hogy
nem érdemlek egy forintot se. A gyermeket kéthetente egy napra látogatja. Az apát a gyermek születése előtt megbízható, családcentrikus embernek ismertem meg. 5 év távkapcsolat után költöztünk össze a gyermek megszületését követően. Kapcsolatunk kiegyensúlyozott volt, sosem veszekedtünk. A gyerek iránti szeretetét születésétől kezdve hangoztatta, viszont a gyermekkel szembeni türelmét és lelkesedését fokozatosan elveszítette, gondozása alól kivonta magát még az
életközösségünk fennállása alatt.
Azt szeretném kérdezni, ártok-e azzal a gyereknek, ha nem engedem el apás hétvégékre? A gyermeket látogathatná sűrűbben, de a távolságra hivatkozva nem teszi. El kellene engednem a gyereket? Jogosak a félelmeim, vagy a női megbántottság vezérel?

Kedves Annamária!

Sok súlyos kérdést feltesz a levele végén, de a történetük leírása során még több támad annak olvasójában... rengeteg mindent kell most a gyermeke apjával elrendezniük, ami nagy feladat egy olyan helyzetben, amikor egy család szétbomlik, amikor egy párkapcsolat ennyire viharosan szakad szét.

Talán Önnek is az az egyik legfontosabb feladata most, hogy a sok-sok kínzó kérdés, "miért?!" között megpróbáljon fontossági sorrendet felállítani: előrevenni a mindennapi életük elrendezése szempontjából legjelentősebbeket, és megkísérelve háttérbe szorítani azokat, amelyeket egyelőre nem is lehet megválaszolni, vagy nem érdemes miattuk hiábavaló erőfeszítéseket tenni. Remélem, az alábbiakban leírt gondolataim segítenek ebben is jobban eligazodni.

Ön a Bíróságon gyermekelhelyezési pert indított, ami abból a szempontból helyénvaló döntésnek tekinthető, hogy hozzájárul a gyermek törvényes képviseletének rendezéséhez, amire most szükség van. Ugyanakkor számolniuk kell a mellékhatásokkal: a Bíróság előtt felperes és alperes, azaz nem egyenlő felek jelennek meg (de mindketten egy harmadiknak vannak alárendelve, aki Önök helyett dönt!), ami legtöbbször háborúhoz vezet - amelynek rögtön három áldozata is lehet, ha az ártatlan gyermeket is számoljuk... Szerencsésebb volna olyan keretek között találkozniuk a gyermek apjával, ahol egyenrangú, felnőtt tárgyaló félként, felelősen és a gyermek érdekeit szem előtt tartva alakíthatják ki a "külön-együtt-élés" jövőbeli kereteit. Hiszen valójában erre lesz szüksége a gyermeküknek: hogy Önök szülőként minél gördülékenyebben együtt tudjanak működni. Ehhez hasznos, ha közelebb jutnak egymás belső mozgatórugóinak megértéséhez. Minderre lehetőséget ad, ha mediátor szakember segítségét kérik a megegyezéshez (amelyet aztán a Bíróság "szentesíthet"). A nyertes-nyertes helyzetre törekvő, érett kommunikáció a gyermekük számára is fontos, továbbvihető minta lesz a konfliktusrendezésre...

3 éves kor alatt minden körülmények között meggondolandó az ottalvós kapcsolattartás. A kulcsszó minden esetben a fokozatosság, a gyermek igényeihez, állapotához való igazodás - a felnőttek közötti játszmák és csatározások főszerepe helyett. Önnek dolga van azzal, hogy a gyermeke és édesapja kapcsolatának erősödését segítse, hogy a gyerek ne veszítse el az édesapját - ez valószínűleg nem könnyű, hiszen korábban is okozott nehézséget a családban ("kivonta" magát, vagy "kispadra került"...?). Érdemes lehet gyermekpszichológussal is konzultálniuk ennek lehetőségeiről. Nem tudom, hogy jogosak-e a félelmei, mert nem írja le azokat... a szakemberrel ezet is meg lehetne beszélni, oldani. A kéthetente egy nap, ha kiszámítható, nem is rossz kezdet (pláne, ha konfliktusmentesen tud zajlani!) - innen szépen felépíthetnek egy ennél kiterjedtebb rendszeres kapcsolattartást. Aztán majd következhet annak a megértése, hogyan is alakult így a történetük, mi minden járult hozzá...

Sok kitartást és hosszabb távon is működőképes megegyezéseket kívánok Önöknek.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Problémakör: 

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.