Gyermekem 2.5 éves. Tavaly májusban különköltöztünk az apukájával, szeptemberben elkezdte a bölcsit, én dolgozom, új lakásban lakunk. Minden fantasztikus volt. Jól érzi magát a bölcsiben, elfogadja az új páromat, szeret vele lenni, szeret kéthetente az apukájához menni, de másfél hete, hogy a bölcsiben is szünet van, éjszaka felkel és átjön aludni hozzám, amit eddig nem csinált, illetve megtudtam, hogy utolsó alkalommal az apukájánàl folyamatosan hisztizett, toporzékolt, dobálózott, nem akart se vele, se a barátnőjével lenni. Éjszaka átment hozzájuk aludni, ezután kezdett el itthon is átjárni éjjel aludni. Most, mikor el kellett mennie az apjával, nem akarta elengedni a nyakamat és a kocsiba rakva már üvöltött és sírt, hogy nem akar vele menni. Az apja természetesen nem mond semmit, engem okol, hogy a gyerek megváltozott. Itthon az egyetlen furcsa dolog, hogy nagyon anyás lett. Nincs kedve játszani, inkább csak mesét nézni, hozzám bújva, ami tőle szokatlan, mert nem volt soha egy bújós gyerek és egész nap játszottunk valamit. A mamát és a dédit sem akarja elfogadni egy hete kb. Ha odamennek hozzá, vagy hozzá szólnak, akkor sír és hisztizik, hogy hagyják békén, csak anya kell neki... Nem értem. Eddig nyitott volt, szeretett a mamánal is lenni, az apjánál is. Otthon elfogad engem is és a páromat is, jól viselkedik, csak éjjel jön át. Nappal viszont szokott szörnyeket látni, és ilyenkor megkér vagy engem, vagy a páromat, hogy kergessük el. Pedig soha nem beszélünk szörnyekről, nem ijesztgetjük. Esetleg az apukánál történhetett valami? Mondja, hogy szomorú, de azt nem tudja elmondani, hogy miért, pedig folyékonyan beszél már. A kedvenc kutyus is szomorú, azt mondja, de őáltala sem mondja el, hogy mi a baj. Nem értem...

Kedves Édesanya!

Még egy felnőtt életében is sok ennyi változást átélni, nemhogy egy kisgyermeknek. Úgy tapasztaljuk, hogy még a pozitív változások, mint egy párkapcsolat létrejötte, vagy egy jobb lakásba költözés is érzelmileg hatással van az emberekre, csakúgy, mint a negatívabbak. Gyermeke életkorából adódóan érzelmi szinten mélyen éli meg a körülötte folyó eseményeket, melyekben kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen nem ő irányít. Ilyen esemény a család elvesztése a különválásukkal, a költözés, a bölcsőde kezdés, mely hosszab külön töltött idővel jár. Ezek mellé jön még az új párkapcsolatok jelenléte, amiket gyermekének el kell helyeznie a saját életükben, saját kis világában. Szerencse, hogy jól kijönnek, és jól érzi magát a bölcsiben, szereti az új lakhelyüket, ezek mellett mégis szorongás is jelen van. És ez természetes. A gyerekek a saját fantáziájukba építik bele a félelmeiket, így aki épp szörnyeket tud elképzelni, az abban jeleníti meg ezt a rossz érzését. Nem kell ezt feltétlenül meséhez vagy filmhez, egyik vagy másik szülőhöz, vagy ijesztgetéshez kötni. Annál fontosabb lesz, hogy hogyan reagálnak rá. Az együtt alvással, a felerősödő szeparációs szorongással (hogy csak Önnel akar lenni), vagy az apa-nagyszülők elutasításával a belső szorongását, rossz érzéseit fejezi ki. ILyen korú gyerekeknél kisebb intenzitású formában csak úgy, spontán is előfordul az egyik vagy másik szülő elutasítása. Nem szabad ezt személyes sértésnek venni. Ha az élethelyzet úgy adja, hogy van választási lehetőség, akkor legyen úgy, ahogy a gyerek jobban megnyugszik (ha nagyszülőknél vannak és gyermeke inkább Önnel megy játszani, akkor engedjen neki, hisz így is sok helyzetben van Ön nélkül). A többi helyzetben pedig érdemes megtalálni az adott személlyel a biztonságot. Pl.: előre átbeszélt búcsúzási szokás, aztán valami játék/plüss/talizmán, ami vele maradhat, mikor Ön nincs ott, aztán annak a lehetősége, hogy akár szomorkodjon a különválás miatt, hogy ebben a helyzetben apa/nagymama meg tudja nyugtatni, fel tudja kelteni az érdeklődését. Mivel jól reagált az év eleji változásokra, valószínűleg megvan az erőforrása, hogy most is túllendüljön, anyásságában és bújásában mégis kifejezi, hogy sok változás volt ez egyszerre. Legyenek vele türelmesek, és bátorítsák, hogy az új helyzetekben is megtalálja a biztonságot a hozzá közelállók jelenlétében.

Üdvözlettel

Standovár Sára