Jelenlegi hely

Anyukám iszik és gyógyszert szed...

19 éves lány vagyok, édesanyámmal élek együtt egy nagyon kis lakásban Budapesten. Anyukám fiatalkorában elvesztette az ikertestvérét, akivel nagyon szoros kapcsolatban álltak. Ezután öngyilkosságot kísérelt meg, rengeteg altatót vett be, de
szerencsére időben segítettek rajta. Ezt követően pszichológushoz járt, majd a nagymamám nyomására összeismerkedett egy férfival. Még megszületésem előtt otthagyott minket az apám. Anyukám már akkor is ivott, igaz, nem olyan szinten, mint most. Mostanában nagyon eldurvult a helyzet. Tanár, ezért az iskolai szüneteket együtt töltjük, de nagyon szűk a lakás, ezért állandóak a veszekedések. Akár egy kisebb veszekedés hatására is rögtön iszik. Régen csak egy üveg bort ivott, most már néha kettőt is, a napokban pedig elkezdte a vodkát is. Gyógyszert is szed, Frontint főleg. Már kétszer fordult elő az elmúlt időszakban, hogy kirakott a lakásból, és folyamatosan engem hibáztat a berúgásaiért. Járt már pszichológusnál, volt az anonim alkoholistáknál is, de mindegyiket otthagyta, én pedig kevés vagyok, hogy leállítsam. Nagyon kétségbe vagyok esve, nem tudok a tanulásra koncentrálni, ha nem vagyok otthon, akkor is folyamatosan aggódom érte. Minden ellenére ő a legfontosabb számomra. A családomtól sajnos nem tudok segítséget kérni, nem jó a kapcsolatunk. Úgy érzem, az egész teher az én vállamon van. 56 éves és az egészeségét is nagyon féltem.
már.

Kedves 19 éves lány!

Nagyon szikár és praktikus leszek a válaszomban, de ne vegye elutasításként - a felnőtt énjét próbálom ezzel megszólítani. Ami a saját részét illeti, szerintem érdemes lenne minél előbb függetlenednie, és vagy kollégiumi elhelyezést intéznie, vagy iskolatársakkal összefogva albérletbe költözni. Ugyanis ez az önhibáján kívül elmérgesedő szülőkapcsolat rövid úton tönkre fogja tenni - ezáltal nem is csak a saját életét nehezíti nagyon meg, de még édesanyján se fog tudni segíteni.

Igen, nagyon jól látja: Ön nemhogy kevés, de egyáltalán nem a megfelelő személy ahhoz, hogy "leállítsa" ezt a romboló folyamatot. Ehhez már pszichológus vagy önsegítő csoport is kevés. Hosszú távú, rendszeres pszichiátriai (részben/először osztályos) kezelés, és pszichoterápiában való elkötelezett részvétel lenne csak hathatós segítség a változáshoz az édesanyjának. Neki nagyon sok mindent kell feldolgoznia, megemésztenie - majdnem egy teljes élet tragédiáit, veszteségeit, kudarcait, amelyek fájó, máig élő emlékét az Ön bontakozó felnőttsége csak erősíti.

Nem veheti a saját vállára mindennek a terhét! Kell, hogy a család is beszálljon ebbe, kell, hogy (valamilyen szinten) részt vállaljanak. Hiszen az ő rokonukról is szó van! Vajon ki lehet, akit még mindig a legkönnyebben elérne, megszólíthatna ezügyben? (A családi kapcsolatok megromlása, az elszigetelődés önmagában is sokat ronthat az édesanyja állapotán).

Összességében tehát azt javaslom: először próbáljon meg a saját testi-lelki-kapcsolati egészségéről gondoskodni, megtalálni azokat a belső és társas erőforrásokat, amelyekből meríthet, amikre támaszkodhat. Az, hogy édesanyján mennyire segíthet, csak ezután jön. Ő egy önálló felnőtt ember...

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Problémakör: 

Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.