Tisztelt Szakértő! Kislányom 2 éves volt, amikor ikertestvérei születtek. Odafigyeltünk, nehogy elhanyagolva érezze magát, - külön programok csak vele, testvérek még várhatnak stb. -, a helyzethez képest jól alakult a kapcsolatuk. Az ikrek - egy fiú, egy kislány. Már az elejétől kezdve a kisfiúhoz húzott jobban, a kislányt hajlamosabb volt kiközösíteni. Most már 6 éves, - testvérei 4 - most viszont kb. 2 hónapja hatalmas változáson megy keresztül. Húgára rettenetesen féltékeny, hatalmas hisztiket csinál úgy, hogy néha azt sem tudom, mi váltja ki. Ma pl. mind a ketten rajzoltak, nagyobbik lányom kérte, hogy ne nézzem meg a rajzát, mert meglepetésnek szánta. Kisebbik lányom rajzát megdicsértem, mire ő felpattant, hogy az ő rajzát nem is tartom szépnek, akkor inkább ki is dobja. Azzal szét is tépte, amit csinált, kidobta a kukába és kiabálva, hogy már őt senki sem szereti, bevonult a szobába. Most már több alkalommal volt ilyen és ilyenkor meg sem hallgat, teljesen belelovallja magát abba, hogy őt senki sem szereti, a kicsikkel sokkal többet foglalkozom, stb. Mindig elmondom neki, hogy ugyanúgy szeretem, mint régen, de ha hisztizik, azt nem szeretem. Egyik alkalommal egy ugyanilyen hiszti után kiment a szobából és apukájával olyan hangon beszélgetett, mintha mi sem történt volna, majd visszajött a szobába és nekem ugyanott folytatta a hisztit, mint előtte. Ez, úgy veszem észre, csak nekem szól. Egyformán, igazságosan próbálok mindent hármuk között lerendezni, ügyelek arra, hogy senki ne kapjon többet vagy mást, mint a többiek, próbálok úgyanúgy foglalkozni velük, ami elég nehéz, mivel a nap csak 24 órából áll. Néha úgy érzem, hogy csődöt mondok. Mit kellene tennem? Ha viszont állandóan rá figyelek, akkor a kicsik érzik magukat elhanyagolva. Mivel a múlkori alkalommal apukájával ugyanúgy beszélgetett, gondoltam, ez csak hiszti, így azt csináltam, hogy nem foglalkoztam vele, megvártam, míg lehiggad és magától jön hozzám megbeszélni a dolgot. Mi a helyes ilyen helyzetben? Nem szeretném, hogy azt gondolja, már nem érdekel, nem foglalkozom vele, de egyre kevesebb türelemmel tudom kezelni ezeket a kitöréseit. Köszönöm válaszát. Ui. Kiegyensúlyozott, boldog családi háttérrel rendelkeznek, okos, értelmes gyerekek, akikkel sokat foglalkozunk, de nagyon szeretném, hogy jó testvérek legyenek...

Kedves Anyuka!

Remekül ráérzett, mi a helyes megoldás. Bármilyen ellentmondásosan hangzik, a gyermekének azzal segít most leginkább, ha nem figyel rá. Ha a lánya kitapasztalja, hogy követelőzéseivel célt ér, előszeretettel él majd a lehetőséggel, és bizony meg kell tanulnia, hogy nem kaphat meg mindent, amikor csak kedve tartja. Ahogy a szülő reagál bizonyos helyzetekben, az legtöbbször erős hatással van a gyermekre. A nagyobbik lánya valószínűleg ráérzett arra, hogy Önnek lelkiismeret-furdalása van, ha nem törődik vele, és ezt kihasználja. Ha minden szeretetet, kedvességet, gondoskodást ugyanúgy megkap, mint eddig, és egyenrangúnak érezheti magát testvéreivel szemben, akkor nincs miért lelkiismeret-furdalást éreznie, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja az ügyes próbálkozásokat, amikor a lánya követelőzővé válik.

Hogy mennyi az az ideális idő, amit fontos, hogy a gyermekére szánja? Érdemes szem előtt tartani, hogy a gyerekek annyi figyelmet követelnek maguknak, amennyit csak megkapnak. A határok meghúzása tehát a szülőn múlik. Fontos egyensúlyra törekedni abban, hogy Ön mennyi figyelmet tud adni és mi a gyermeke igénye, és semmiképpen se engedje, hogy a figyelem szükséglete követeléssé válhasson! Ne felejtse el a legfontosabb szabályt: hagyja figyelmen kívül a nem megfelelő magatartást, és erősítse meg a pozitív viselkedést!

Üdvözlettel:

E. Tóbiás Sára