Jelenlegi hely

Aggaszt a kisfiam viselkedése

Problémák vannak 2 éves kisfiammal. Még nem voltam vele sehol, először tanácsot szeretnék kérni. Viselkedése nagyon aggaszt. Megpróbálom leírni, miket szokott csinálni. Nyugodt játék közben hirtelen megváltozik a viselkedése, elkezd ugrálni, fetreng, bukfencezik, ha valaki a közelében van, dobálja játékkal, nekiugrik pl a nagymamájának, unokatestvérének. Agresszívan viselkedik. Ha rászólok vagy megpróbálom megbüntetni, akkor nagyon sír, majd pár perc múlva megint kezdi ezt a viselkedést. Ilyenkor le sem lehet állítani, mintha azért is csinálná. Mostanában feláll a dohányzóasztalra és szól, hogy anya, mutatja, hogy ő éppen rosszalkodik. Megpróbáltam az asztalt megfordítani, lábbal felfelé. Akkor a szájába vette a vizet, és ráköpte az asztalra többször is egymás után, hiába szóltam rá többször is. Úgy veszem észre, hogy egyáltalán nincs veszélyérzete, nem érdekli, hogy esetleg leesik-e valahonnan. Ha megsérül, akármilyen súlyosan, nagyon rövid időn belül mintha semmi nem történt volna, mintha nem is érezné annyira a fájdalmat. Kér inni, és belenyúl a pohárba, direkt kiborítja az innivalót...

Kedves Anyuka!

Először is hadd nyugtassam meg: a leírtak alapján valószínű, hogy egy teljesen természetes jelenségről van szó, amely a lélektani szakirodalomból a köznyelvbe is átszivárogva a dackorszak nevet viseli. Rengeteg, köztük szerencsére sok jó minőségű, emberközeli írásos anyag, illetve bizonyára számos hasonló élményeken átesett szülőtársa segítheti hát Önt és családját eme megpróbáltatásokkal teli időszak könnyebb átvészelésében.

Első lépésként fontos megérteni, hogy mi történik a gyermekben ezekben az időkben, a lelki fejlődés mely szakaszában tart, milyen fontos feladatok megoldásán igyekszik. Kétéves kor körül kezdődik a saját akarat kimunkálása: most kezd hangsúlyt kapni az a kérdés, hogy "vajon én mire vagyok képes?". A környezet reakciójától függően vagy megerősödik az autonómia - vagy kétely alakul ki a saját hatóképességgel kapcsolatban. Persze ez a folyamat sok feleslegesnek tűnő "túlkapással" jár - például a kicsi feláll a dohányzóasztalra, és szól, hogy... éppen rosszalkodik? Nem hiszem. Inkább azt mondja ezzel: "Nézd csak, anya, mire vagyok én képes! Ugye, milyen ügyes vagyok? Dicsérj meg, biztass, hogy egyszer majd erős és önálló felnőtt lehessek!"...

A követező fontos dolog ebből következően őszintén számot vetni a szülőnek saját érzéseivel, s ezek feldolgozására megkeresni a megfelelő fórumot: szülőtársat, nagyszülőket, barátokat, bölcsődei gondozónőket - vagy akár gyermekpszichológust. Lényeges, hogy mennyire tudja a szülő pártatlanul elviselni ("tartalmazni") a gyermekben megjelenő indulatokat, haragot, ellenszegülést. Ez benne is dühöt, szégyent, bűntudatot, tehetetlenséget válthat ki - mindezeket nem szerencsés ráterhelni a gyermekre. Illetve, hogy hogyan tudja átértelmezni a helyzeteket: a gyermek nem őellene cselekszik, nem az ő bosszantására, nem azért, hogy őt kétségbeejtse, lejárassa, stb.... hanem építő visszajelzésre vágyik! Mi a jó abban, amit tesz? És mi a veszélyes? Önállóságát "fitogtatja", igen, de közben keres, és határokra vágyik. Visszajelzést említettem. Kíváncsi lennék sokkal részletesebben is pl. azokra a helyzetekre, amikor "hirtelen" megváltozik a kisfia viselkedése. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami megelőzi ezt. Hogyan reagálnak ilyenkor? Miért  büntetés következik...?

Sok sikert kívánok egymás egyre mélyebb megértésében, és a dackorszak szépségeinek, együttműködési lehetőségeinek felfedezésében!

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.