Jelenlegi hely

Adjam fel vagy küzdjek érte?

Van egy srác, akivel egy éve kezdtünk el randizni, nem lett belőle kapcsolat, pedig jól elvoltunk, de azt mondta, hogy túlerőltettem és nem tudja, hogy jó lenne-e neki ez a kapcsolat, ha kapcsolat lenne. Utána nem találkoztunk, megbeszéltük, hogy jóban vagyunk, nem kerestem, majd ő igen, ebből azt éreztem, hogy van még remény. Egyre többet beszéltünk, mindennapi dolgokról, bizalmasabb témákról is, hülyéskedtünk. Szerettem volna látni. Egy fél éve kb. azt mondta, hogy ha komolyat akarok tőle, akkor ne menjünk bele jobban. Kb. 2-3 hónapig nem találkoztunk, azonban interneten keresztül beszéltünk. Ezt követően, teljesen véletlenül, pár percre költözött tőlem. Így mentünk együtt koncertre, moziba, nála is voltunk. A vonzalom az mindig megvolt. Miután találkoztunk, rendszeresen visszalépett, alig keresett, persze nem hagytam ezt szó nélkül, és bánom már nagyon, de számtalanszor kérdőre vontam.
Nem voltak hosszú kapcsolataim korábban, nem tudtam ezt a protokollt, hogy nem illik/szabad ennyire erőltetni. Neki voltak tartós kapcsolatai.
Kéthetente találkoztunk, néha nála aludtam. Folyamatosan ürügyekkel mentem át hozzá, csak hogy láthassam. Előfordult persze, hogy ő is hívott. Elvoltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számtalan kirohanásom volt, amiért nem találkozunk többet, amiért nem keres elégszer. Nem beszéltünk meg semmit, hogy ez mi köztünk, soha nem akart beszélni róla. De azt tudom, hogy ismerkedik lányokkal. Lassan egy éve, hogy odavagyok érte, próbáltam neki elmondani, megbeszélni, de tartózkodik ezektől a beszélgetésektől és egyre kevesebbet találkozunk, pedig említettem neki és azt mondta, hogy majd összefutunk, kevés szabadideje van.
Nem tudom, mi lenne a helyes megoldás, adjam fel vagy küzdjek érte? De ha igen, hogyan küzdjek? Lassan egy éve megy ez közöttünk, néha nagyon nehéz, mert szeretem. Ami még inkább megnehezíti a dolgomat, hogy ennyire közel lakik. Mit tanácsol, jól kijöhetek ebből?

Kedves Barbi!

A leveledből úgy tűnik nekem, hogy te sokkal jobban ragaszkodsz ehhez a fiúhoz, mint amennyire ő azt viszonozza. Te kezdeményezel, te küzdesz, ő meg időnként hagyja magát... Mintha te is éreznéd, hogy nincs ez így jól, és ahhoz kérnél megerősítést, hogy el tudd engedni.

Tényleg nehéz sokszor eltalálni a jó arányt abban, hogy ki is mutassuk a szeretetünket, vonzalmunkat, de az ne legyen túl sok, túl fojtogató a másik számára. Nagyon gyakori dilemma ez, és a nők hajlamosak átesni a ló túloldalára, túláradó szerelmükkel elárasztva a szeretett férfit - aki pontosan ettől riadhat meg. Hiszen neki meg arra lenne szüksége, hogy "vadászösztönét" kielégíthesse, és kicsit akár még futnia is kelljen a "préda" után, bizonyítva rátermettségét. Érdemes kicsit a klasszikus férfi-női szerepekre gondolni, kinek mi a "dolga": a nő például csak leejti a zsebkendőt, a férfi pedig, ha érti a finom jelzést, máris felveheti neki... és bizony rá kell hagyni, hogy megértse, és ő legyen az aktív(abb) fél! Különben azt meg majd hiába várjuk el, hogy másban aztán "ott legyen a szeren", mint férfi. Mindez nem rosszhiszemű taktikázás, hanem a működésünk elidegeníthetetlen alapjainak elismerése és tiszteletben tartása. Jellemző a nemekre, hogy a nők attól tartanak, hogy elhagyják őket - a férfiak pedig, hogy "bekebelezi" őket a nő. Mindebből pedig az következik, hogy a saját félelmüktől való védekezéssel pontosan a másikét tüzelik!

Szóval, kérlek, ezeket az általánosságokat gondold át a saját jelenlegi helyzetedre nézve - illetve, abban is segíthetnek, ha arról a bizonyos "protokollról" szeretnél tisztábban látni. (Természetesen vannak kivételek, meg kicsit más játékszabályokkal, vagy épp fordítva működő kapcsolatok, de a gyakoribb ez a forgatókönyv - és szerintem a ti esetetekben is erről van szó). Ennek a fiúnak már bőven volt rá lehetősége, hogy észrevegyen, megismerjen, és eldöntse, hogy szeretné-e valóban szorosabbra fűzni veled a szálakat. Elengedés alatt a görcsös akarás elhagyását is értettem - ha most tudsz neki teret adni, még az is kiderülhet, hogy ő kezd el dolgozni érted, értetek. Ha meg nem - akkor te is hiába tennél még meg bármit...

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Problémakör: 

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.