Hirdetés

3,5 éves, önfejű, nehezen kezeli az érzelmeket

3,5 éves kislányom viselkedésével kapcsolatban kérném segítségét.

1. Lányom születésétől kezdve nehezen kezeli az érzelmeket. Nem szeret puszilkodni, ölelkezni. Egyedül velem keresi a fizikai kontaktust, de csak ha ő kezdeményez. Öccse most 1,5 éves. Ha kedveskedik neki, meg akarja puszilni, odaviszi neki a kedvenc játékát, cumiját, a lányom elutasítja a közeledését, sajnos néha felé is rúg, ellöki. Azt mondja, nem szereti, hogy itt van, mert elveszi a játékát és nem csak vele foglalkozom. Máskor viszont ok nélkül odaszalad hozzá, puszit ad a fejére, focizik vele, tornyot épít neki, megöleli.
Férjemmel sokszor mintha direkt bánna csúnyán, azt mondja neki, hogy ő nem szereti a fiúkat, csak a lányokkal van jóban, pedig a férjem mintaapa, kicsi koruktól kezdve sokat foglalkozik a gyerekekkel, játszik velük, barkácsolnak, fürdeti őket. Próbál beszélgetni a lányunkkal, de ez mintha csak olaj lenne a tűzre. Néha viszont szinte el sem lehet mozdítani mellőle, ha nincs itthon, hiányolja, ha elutazik több napra, sír utána. Van amiben csak apa jó, neki általában szót fogad, bízik benne, olyan dolgokat is elmond neki, amiről nekem nem beszél. Néha órákig eljátszik vele, máskor levegőnek nézi. Szóval rajtam kívül mindenki mással (tesó, apa, nagyszülők, unokatestvérek) egymástól eltérő érzelmeket mutat, hangulattól függően. Mintha nem is ugyanaz a kislány lenne.

2. Nagyon igényli a társaságot, nem játszik el egyedül, mindig a sarkunkban van, imád érdekes dolgokról beszélgetni, mesét talál ki, szerepjátékozunk. Felnőttes témák érdeklik, mint az emberi test, születés, halál, bogarak, állatok... stb. Nagyon értelmes gondolatai vannak, mintha nem is egy gyerekkel beszélgetnénk. Az óvónéni szerint átlagon felüli szókinccsel rendelkezik, és játékban is 2-3 évvel a kortársai előtt jár. Imád dirigálni, feladatokat osztani, és nem szereti, ha rajta kívül mással is beszélgetünk. 1,5 éves kora óta folyékonyan beszél és szobatiszta. Elszámol 50-ig, tudja az ABC-t, egyszer hall egy mondókát és hónapokkal később is el tudja mondani. Szóval értelmes, okos kislány, csak az érzelmekkel áll hadilábon. Ami egy kicsit is hat a lelkére, az elől elzárkózik, nem vagy nehezen beszél róla.

3. Az esetek többségében kiegyensúlyozott, eleven, jó kedvű kislány. Sokat nevet, imád bohóckodni, szereti, ha dicsérik, produkálja magát mások előtt. A szabadban kivirul, órákig elkavicsozik, bogarakat keres, szaladgál, motorozik, bringázik.
A szabályokat viszont utálja, direkt azt csinálja, amire megkértük, hogy ne tegye, az öltöztetést végigsírja, ha kigondol valamit és nem az történik, akkor dührohamot kap, vigasztalhatatlan, nem hat sem a szép szó, sem a kedveskedés, sem az ölelés. Olyankor szavakkal bánt - elköltözöm, minek vagyok ezen a világon, ha így bántok velem, elmegyek másik lakásba... stb. Mintha tudná, mivel okoz fájdalmat.

4. Előfordul (2-3 havonta egyszer), hogy éjjel felsír, csapkod, rugdos, kiabál, mintha nem lenne magánál, nem reagál semmire. Ilyenkor egy idő után vagy magától lenyugszik és lehet vele beszélni, vagy visszaalszik. Nem tudunk neki sehogy sem segíteni, ha simogatjukm még jobban üvölt.

Kérdésem, hogy a fenti leírt viselkedés mennyire normális ebben a korban? Hogyan tudnánk neki segíteni kezelni az indulatait, érzelmeit? Sajnos a férjemmel is egyre többet veszekszünk a gyerekek előtt - pont amiatt, hogy fáradtak, kialvatlanok, tanácstalanok vagyunk. Biztosan ez is ront a helyzeten. Fizikailag soha egyik gyereket sem bántottuk, sőt a környezetünk szerint túl sok mindent rájuk hagyunk. Lehet, hogy ez okozza lányunk önfejű viselkedését?


Kedves Édesanya!

Rögtön és röviden: a leírása alapján egy makkegészséges, normálisan fejlődő, harmonikus családi légkörben nevelkedő óvodáskorú gyermekük van, aki átlagon felüli intellektusú. Gratulálok hozzá! Önnek pedig rengeteg kérdése, dilemmája van - mondhatnánk, ennek ellenére. Ebben az esetben egyet tehetek: még több kérdést teszek fel. Olyanokat, amik Önnek, Önöknek eddig nem jutottak eszébe, de a megválaszolásuk(ra való próbálkozás) sokat hozhat a konyhára.

A legnagyobb, átfogó kérdés: mit várnak el a kislányuktól, és mi alapján? Mihez képest reagál, viselkedik ő másképp, mint amit átlagosnak, normálisnak, egészségesnek fogadnának el? Mert a leírásában egyetlen olyan tételt sem találok, ami annak általánosságban ellentmondana. Az érzelmi élet bonyolult, összetett, változó - mindannyiunké. Izgalmas kihívás egymással létezni, és a kapcsolatainkban felfedezni, megismerni magunkat és a másikat, együtt formálódni. A szülő-gyerek kapcsolat kiemelt, mert nem egyenlőek a felek, mégis fontos, hogy egyenjogúak legyenek. A felnőtt felelőssége, hogy segítse a gyermeket felfedezni, elfogadni és szeretni önmagát.

"Nem hülye, csak kicsi" - minden gyereket ugyanazok a témák érdeklik, mint a felnőtteket. Erről a felnőttek hajlamosak megfeledkezni, gyakran félelemből ("mit mondjak neki, ha megkérdezi, hogy...?!"). De: másképp működik. Nem tud még beszélni az érzelmekről, mert ahhoz nemcsak szókincs kell, hanem rengeteg élettapasztalat és tanulás is. Ez nem jelenti azt, hogy "hadilábon áll velük"! A cselekvés, a játék, a mese nyelvén beszél az érzelmeiről. Neki azt kell idővel elsajátítania, hogyan tudja szavakkal, beszéddel is kifejezni azokat. A szüleinek pedig azt, hogyan értsék meg őt most, az ő nyelvén. A személyiségfejlődés intenzív és küzdelmes folyamat, főleg a korai időszakban. Ez jelenhet meg az éjjeli nyugalom időnkénti felborulásában is - a leírt gyakoriság még messze nem ad okot aggodalomra.

A következetességet (megbízhatóságot), a megtartó (és nem öncélúan erőszakos) határokat igénylik. Az életkoruknak megfelelő önállóság elősegítése serkenti hatóképességük kialakulását, önbizalmuk megerősödését. A szülői szerepben való megerősödést, a gyermeki működésmód sajátosságainak megismerését ilyen témájú olvasmányok, szülőtársakkal, idősebb generációval való beszélgetések, gyermekpszichológussal folytatott szülőkonzultáció segítheti az Önök számára.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Hirdetés
Hirdetés