Jelenlegi hely

1400 kilométer van köztünk...

Idén nyáron megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki két évvel idősebb tőlem. A napok múlásával nagyon beleékelődtünk egymás életébe, és azóta se töltöttünk úgy el akár egy napot is, hogy ne írjunk a másiknak. Közel három hónapos online beszélgetés után sikeresen összehoztunk egy találkozót, melyen mind a ketten úgy éreztük, mintha már nagyon régóta ismernénk egymást, és erős vonzalom is volt kettőnk között. Az idő múlásával egyre jobban megszerettük egymást. Nagyon sok dologban egyezünk, legyen az hozzáállás a dolgokhoz, ízlések, reakciók. Szinte, mintha megtaláltuk volna saját magunkat egy másik nemben. Soha nem éreztem még ilyet és
állítása szerint ő sem. Szépen teltek a napok, hetente, kéthetente találkoztunk. Majd eljött a szeptember vége, amikor is kiment külföldre dolgozni. Jelenleg 1400 km van közöttünk. A távolléte jelenleg bizonytalan. Max. 3-4 évre tervezi a kintlétet, de legkorábban csak januárban vagy februárban jön vissza. Azóta kicsit megcsappant a
beszélgetéseink száma, amit megértek a beilleszkedés és a sok újdonság miatt. Ő már régebb óta mondja, hogy komoly tervei vannak velem és nagyon örülne, ha csatlakoznék hozzá, amíg kint él. Tehát ha lejár a próbaideje és talál biztos helyet, beilleszkedik, akkor mikor legközelebb Magyarországra jön, akkor visszafelé már engem is vinne. Mindez nagyon szépen és jól hangzik. De egyre távolabbinak érzem őt - nem csak kilométerben értem. Kevesebbet beszélünk, akkor is sokszor tömör
válaszokat ad. Mikor rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy mindig is ilyen volt. Mikor megkérdeztem, hogy mással is így beszél-e, akkor azt mondta, hogy mással nem beszél. Félek, hogy el fogom veszíteni. Túlzásokba esek az önsajnálatban, és ez már neki sem tetszik. A tegnap esti beszélgetésünk alatt elárulta, hogy sokszor panaszkodok, hogy ez vagy az megváltozott, és az sokszor elveszi a kedvét, hogy beszéljen velem. Nem akarom elveszíteni, de jól látom, hogy a távolság közénk állt? Minden túl szép volt, igaz?

Kedves Hölgyem!

Nagy fába vágták a fejszéjüket a párjával! Mindenekelőtt ezt fontos elismerniük egymás és saját maguk előtt is. Nem azért, hogy elrettenjenek, hanem hogy egyrészt megdicsérhessék magukat a szép feladat vállalásáért, másrészt hogy kellőképpen felkészülhessenek arra a rengeteg kihívásra, megmérettetésre - és örömre, ami Önökre vár ebben a közös kalandban, amit távkapcsolatnak nevezünk. Ez ugyanis nem fog magától menni. A kezdődő szerelem elsöprőnek érzett ereje képes azt a hitet ébreszteni, hogy mindent legyőz, egymás nélkül töltött időt, távolságot - de önmagában itt nem (itt sem) elég!

Mindkét félnek nehéz. Aki marad, elhagyatva érzi magát, az ismeretlen hívó szavánál kevesebbnek, leértékeltnek, a kaland által megcsaltnak. El kell viselnie ugyanazt az életet a másik nélkül, könnyen szembesül tehát lépten-nyomon a hiányával. Aki pedig útnak indul, azt bűntudat és honvágy gyötri, ugyanakkor kicsit neheztel is az otthon maradóra: miért kínozza őt?! Hiszen van elég gondja és félelme, miközben meg kell találnia helyét, szerepét, saját magát egy új környezetben, önállóan a lábára kell állnia. Vágyik is az újra, élvezi a kaland frissességét, hiszen ezért indult neki!

Szóval rengeteg, egymásnak ellentmondó érzést él át a két fél magában, és egymáshoz képest is. Rengeteg belátásra, megértésre, nagy kitartásra és fáradhatatlan munkálkodásra van szükség ahhoz, hogy a kapcsolat életben maradhasson. (Ezek a tendenciák ugyanakkor minden férfi-nő kapcsolatban jelen vannak, úgyhogy ha innen nézzük, nem kell a szokásosnál jobban megijedni! A nő az elhagyatástól fél, a férfi a "bekebelezéstől"...)

Érdemes leszámolni jó pár illúzióval: magától fog menni, ugyanúgy, mint eddig. A másik ki fogja találni, mire van szükségem. Nem fogunk egymástól eltávolodni lélekben. Ha ezt vagy azt teszi a másik, az biztos azt jelenti, amit én gondolok (amitől én rettegek). Ha magától nem tesz ezt vagy azt, akkor már nem is szeret, nincs rám tekintettel. Folytassam még a sort?!

Most jön a jó hír: Önöknek van egy pár adujuk a pakliban. A szép, fokozatos egymásra hangolódás, a kötődés megerősödése, kibontása biztos alapja lehet egy ilyen nehezített párkapcsolati helyzetnek is. Illetve, hogy a párja határozott időre kíván csak elmenni, és hogy Önt magával vinné. Ön hogy van ezekkel? Mik a reményei, vágyai, félelmei? Vajon megosztotta-e ezeket a párjával? Továbbá: van egy olyan kezdeti élményük, ami most kincsesbánya lehet: a hosszas online beszélgetés. Közös eszköztáruk fontos részét képezheti!

Zárásként még egy kettős szempont: nézzék meg, mi van "belül". Mire vágynak valójában, és azért milyen áldozatokat képesek és hajlandóak hozni?

És mi van "kívül": ezeken azt a számtalan formát értem, amelyek útján együtt lehetnek így külön is. Chat, e-mail, videochat, egymásnak küldött képek, levelek, versek, filmek, csomagok... vagy akár az Ön látogatása párjához. Illetve fontos, hogy másokra is támaszkodjon, akik enyhíthetik a bánatát, átsegíthetik a nehéz időszakon.

Legfőképpen pedig: ne beszélje le saját magát! Az Önben, kettejükben élő remény és bizalom a legfontosabb.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

 

Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.