Jelenlegi hely

11 éves, maximalista és zárkózott

A lányom most 11 éves. Számomra olyan, mintha kettős énje lenne. Vagy nagyon vidám, vicces, nagyon jó beszólásai vannak, máskor meg minden ok nélkül búskomor és ha csak ránézek, elsírja magát. Hozzáteszem, hogy kiskorától fogva nagyon makacs, konok, maximalista. Az iskolában kitűnő tanuló, irodalmi versenyeken szerepel, amit nagyon szeret. Mindig mondom neki, nem baj, ha négyest kapsz vagy rosszabbat, előfordul. De őneki csak az ötös a jó. Azért is próbálom felkészíteni, mert felsőtől más iskolába kerül, nem biztos, hogy ott is jól megy majd minden. Ovis korában egy hosszabb kórházi tartozkodás után kellett fejlesztőpedagógushoz hordani. Aztán bekerült az iskolába, nem volt semmi gond vele. Mostanában viszont kezdem észrevenni rajta, hogy sokszor legszívesebben elsírná magát. Olyan, mintha bezárkózna magába, kérdem, mi a baj, mondja - semmi, és már potyognak a könnyei. Aztán az egész nap ilyen. Nem tudom, hogy kezeljem, mert ha faggatózom, még jobban magába fordul. Próbálom jobb kedvre deríteni, másra terelni a figyelmét. Ilyenkor még enni sem akar. Aztán jönnek jobb napok, amikor újra vicces, jókedvű. De ijesztő, hogy egyik percről a másikra így átvált. A másik dolog, ha gondja van, nem mondja meg, inkább őrlödik rajta, úgy kell kihúzni belőle. Például az iskolában nem tudott fejen állni, de tudta, hogy osztályozni fogják. Este állt a szobában és sírt. Sok könyörgés és találgatás után mondta meg, hogy mi a gond. Mondtam, bármi legyen, megoldjuk. Erre mondja sírva, hogy ezt nem tudjuk. Aztán persze megtanulta itthon a fejenállást. Ez zavar a legjobban, hogy nem mondja el a gondjait, soha nem szidtuk meg semmiért, ami miatt nem beszélhetne velünk.
Kérem segítsen, adjon tanácsot, hogyan kezeljük ezt a szélsőséges viselkedést?

Kedves Édesanya!

A "kettős én" megközelítést a leírtak teljes komolyan vétele mellett is túlzásnak, de legalábbis olyan megközelítésnek tartom, ami akadályozza a probléma érdemi feltárását, megoldását. Inkább arra figyeltem fel, hogy Ön a lányánál megjelenő búskomorságot "minden ok nélküliként" tünteti fel - biztos vagyok benne, hogy nagyonis megvan ilyenkor az oka annak, ha a lánya elkomorul, legfeljebb ez kívülről nem nyilvánvaló! Kirajzolja viszont Önök, a szülei számára az első és legfontosabb feladatot: megérteni őt, hogy vajon mi szomorítja el - értékítélettől mentesen. Azaz, függetlenítve attól, hogy Ön szerint annak "el kellene-e szomorítania" őt... Ne álljanak meg annál a pontnál sem az érvelésben (és önelemzésben), hogy "soha nem szidtuk meg semmiért, ami miatt ne beszélhetne velünk" - ennél egy kiskamasz lelke sokkal bonyolultabb. Az is lehet baj, ha tényleg így van - szoronghat a határok hiányától is. De az ő fejében "szidásnak" hathat az is, amit Önök nem annak szántak.

Nagyon jó ötlet a gondokról való faggatózás helyett a jobb kedvre derítés! Még jobb lenne egyre több formában örömhöz, jókedvhez, oldottsághoz juttatni ezt a kislányt. Ilyen helyzetben valószínűleg önmagáról, érzéseiről, gondolatairól is könnyebben, önként megnyilatkozik - ami segíti a fentebb javasolt megértést.

Szóval kitartó és teljesítményorientált gyermek ő, kiskora óta. Javaslom, próbáljon mélyebben is magukba, ill. a családi működés mozgatórugói közé nézni: kinek mit jelet, hogyan fontos a teljesítmény, az elvárásoknak való megfelelés, a külső megítélés? Milyen (akár rejtett) utakon befolyásolhatja önmaguk, gyermekük értékelését, nevelését? Mondok egy példát. Nyíltan: "Mindig mondom neki, nem baj ha négyest kapsz vagy rosszabbat, előfordul". Rejtetten: "próbálom felkészíteni, mert felsőtől más iskolába kerül, nem biztos, hogy ott is jól megy majd minden" - amivel azt közvetítheti a gyermek felé, hogy nem bízik az ő beválásában, aggodalmat kelt Önben, hogy képes lesz-e megfelelni.

Annak érdekében, hogy a helyzet ne forduljon még nehezebbre a lánya és a család számára - a kezdődő kamaszkor küszöbén, a serdülés megannyi új kihívásával szembesülve - érdemes személyesen is gyermekpszichológusi segítséget igénybe venniük, akivel a közös munka során még könnyebben és pontosabban összeállhatnak a mozaikdarabok.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

Problémakör: 

Benczné Simon Sarolta

Gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus

Kérdezek a szakértőtől

Nevet vagy nicknevet adjon meg. Amennyiben engedélyezi, meg fog jelenni a weboldalon.
A weboldalon nem jelenik meg, közvetlenül erre a címre fog választ kapni a kérdésére.
Itt tegye fel a kérdését!
Ezzel tudomásul veszi, hogy kérdése és az arra adott válasz szerkesztett formában megjelenik a weboldalunkon, illetve megjelenhet Mindennapi Pszichológia magazinban is.