Jelenlegi hely

A művészet, a kreativitás és a gyermek az analitikus pszichológiában. Erich Neumann: A gyermek – könyvbemutató Konferencia

Elsődleges fülek

Időpont: 
2018. március 24 szombat (Egész nap)
Helyszín: 
Bálint Ház
Helyszín címe: 
1065 Budapest, Révay u. 16.

Erich Neumann (1905,Berlin – 1960,Tel Aviv) filozófus, orvos, pszichoterapeuta, a jungi analitikus pszichológia méltánytalanul mellőzött alakja. Jung tanítványa, később barátja is volt. Legismertebb műve „A tudat eredettörténete”. Az 1963-ban megjelent utolsó könyve – Das Kind, A gyermek – a gyermek fejlődését – korát megelőzően – egy olyan elméleti rendszerbe helyezi, amely nemcsak a gyermeket körülvevő kollektív tudattalan archetipikus hatásaival számol, de figyelembe veszi a gyermeki fejlődés testi tapasztalásainak jelentőségét is az én-tudat alakulásában. Más megközelítésben azt mondhatjuk, hogy ebben a könyvben – amit korai halála miatt nem tudott befejezni - szintetizálódik mindaz, amit „A tudat eredettörténetében”, a „Magna Materben” és az „Új etikában” leírt. A könyv alapgondolata az, hogy a gyermek fejlődési fázisai megfeleltethetőek az emberi tudat filogenetikus fejlődési fázisainak.
A délelőtti programban arra törekedtünk, hogy egy szélesebb betekintést adjunk Erich Neumann munkásságába, a délutáni előadások pedig esetbemutatásokon keresztül hozzák közelebb Neumann utolsó könyvének gondolatait a résztvevőkhöz.
 
ELŐZETES PROGRAM
 
9:00 – 9:20 – Megnyitó beszédet mond Szautner Erika (Magyar Analitikus Pszichológiai Egyesület (MAPE) elnöke, klinikai szakpszichológus, kiképző jungi pszichoterapeuta)
                      és „A gyermek” c. könyv bemutatója
 
9: 20-10:50 – Rina Porat (szenior jungi analitikus, az izraeli Homokjáték Terápiás Egyesület alapítója és kiképzője, Jerusalem, Izrael): Neumann munkássága, művei, helye a mai pszichológiában. Neumann fejlődés-elmélete a teremtéstől kezdve, az Énnek, mint Hősnek „utazása” a transzformáció képességének eléréséig
 
10:50-11:10 Kávészünet
 
11:10-12:20 - Nancy Swift Furlotti, PhD (jungi analitikus, családterapeuta, Los Angeles, USA): "A lélek festményei" – Jung és Neumann festményeinek összehasonlító elemzése
 
12:20-13:10 Szombati Ágnes (jungi kiképző analítikus, pszichoterapeuta, ECP, WCP, Budapest, Magyarország): Félelem a nőiségtől
 
13:10-14:10 EBÉDSZÜNET
 
 
 
ESETBEMUTATÁSOK
 
14:10-15:10 – Bert Meltzer, PhD (klinikai szakpszichológus, az izraeli Homokjáték Terápiás Egyesület alapítója és kiképzője, a Nemzetközi Homokjáték Terápiás Egyesület oktatója, Jerusalem, Izrael): Hagar (Ábrahám felesége) esete: egy komoly disszociációs zavarral küzdő fiatal arab lány terápiája
15:10-15:40 – Pap Erika (Gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus, Budapest, Magyarország):
A korai testélmények és az anya-gyerek viszony szimbolikus jelenléte – terápiás esetbemutatás
 
Kávé szünet 15:45-16:00
 
16:00-17:00 – Dr. Galit Ben-Amitay (jungi analitikus, gyermekpszichiáter, az izraeli Homokjáték Terápiás Egyesület oktatója és titkára, Jerusalem, Izrael):
„Szimbólumokban gondolkodás”. A matriarchális tudat megnyilvánulásai a játékban és a fantáziában.
 
17:00-17:30 – Geréb Zsuzsa (Gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus, Budapest, Magyarország):
A negatív elsődleges kapcsolat és reparációs kísérlete egy művészetterápiás kapcsolatban
 
17:30-18:00 – Majoros Andrea (Gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus, Budapest, Magyarország):
A Rettenetes Anya teremtette világ hangjai – az archetípus megnyilvánulása a zenében
 
18:00-18:10 – konferencia zárás
 
A konferencia részvételi díja március 10. előtt átutalással: 14.000,- Ft
Március 10. utáni utalással és helyszínen történő fizetés esetén: 17.000,- Ft
 
A részvételi díjat a Lélekben Otthon Alapítvány számlájára kérjük utalni:
OTP Bank 11715007-20449940
 
A megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni „Neumann konferencia”, valamint a befizető nevét!
 
További információ és szervezés: neumannkonferencia@gmail.com
A jelentkezési lap megtalálható az Erich Neumann Ma facebook oldalon ill. ITT

 

 

Programajánló kategória: