16 éves lány vagyok. Az idei tanév kezdete óta megint viszatértek azok a gondolatok, amelyek a tavalyi és az azelőtti 2 évben gyötörtek. Habár most boldognak érzem magam, mégis gyakran érzem azt, hogy nem érdemlem meg, hogy abban az iskolában tanuljak. Hisz fejlesztőre járok diszgráfia miatt. Emiatt gyengébnek is látom magam a többieknél. Dolgozatoknál többletidőt kapok, amit sose kérek, mert félek, hogy az osztálytársaim gyengébbnek néznének miatta. Vannak napok, amikor nem vagyok a legjobb passzban,  például fáradtabb vagyok, és ezért nem megy egy feladat.

Egy 18 éves, gimnázium 11. osztályába járó lány vagyok és  mostanában kicsit úgy újragondoltam mindent. Szóval amióta az eszemet tudom, mindig is gyermekorvos szerettem volna lenni (azaz hát volt egy rövid időszak úgy általános suli 6.-ban, hogy pszichológus szeretnék lenni, de ez majd később lesz érdekes.) Gimnázium óta nagyon keményen tanulok, mert nyilván az orvosira elég magas a ponthatár. Igen ám, csak tavaly évvége óta úgy eléggé megváltozott minden.

23 éves fiatal vagyok - és elrontottam az életemet. Az elmúlt másfél évben 3 munkahelyem is volt, a leghosszabb munkaviszonyom másfél hónap volt. Érettségivel rendelkezem, jártam egy 2 éves okj-s képzésre, de a háromnegyedénél abbahagytam. Így nincs szakmám. Most megint elkezdtem egyet távoktatásban, de nem tudom, hogy a pénzügyi terület nekem való-e, csak úgy tudom, ezzel el lehet helyezkedni könnyen - ha utána megcsinálom még a mérlegképest. Vagy ha ez a terület nem jön be, akkor elmegyek burkolónak, vagy cnc gépkezelőnek, csak valamiért félek a megmérettetésektől és a kudarctól.

Úgy érzem, eluralkodott mostanában rajtam egy nagyon negatív érzés, önmarcangolás a múltban elkövetett hibáimért. Sokszor hoztam rossz döntést, vagy temperamentumomból adódóan hirtelen, átgondolatlanul cselekedtem, amit utólag mindig nagyon megbántam. Nem tudok megbocsátani magamnak, újra és újra pörgetem a fejemben ezeket a dolgokat, nem tudom szabályozni, mindig-mindig visszatérnek ezek a romboló gondolatok. De nemcsak a múltbeli dolgok miatt szorongok,

Egy 21 éves lány vagyok, aki a legtöbbször utálja magát. Sosem volt még párkapcsolatom, amit, úgy érzem, leginkább magamnak köszönhetek. A barátaim szerint negatív energia és önbizalomhiány árad belőlem, taszítom az embereket. A molettebb lányok közé tartozom, így van, amikor szeretem és elfogadom a testemet, míg máskor nagyon nem vagyok megelégedve. A lánybarátaim szerint csodaszép vagyok. Igyekszem csinosan öltözködni, nőies vagyok, többet már nem tudok tenni, mindent próbáltam, de egy betegség miatt olyan gyógyszert kell szedni, ami túlsúlyt eredményezhet és eredményezett is.

Már egy ideje arra keresem a választ, hogy hiperérzékeny vagyok-e? Jelenleg 16 éves vagyok, de kicsi korom óta érzékenynek számítok. Sokszor nem tudom kifejezni magam, nem tudom megmondani, mit szeretnék. Mértéktelenül sokat sírok. Akkor is, ha boldog, fáradt vagy mérges vagyok, de akkor is, ha kiabálnak vagy túl agresszívan beszélnek velem. Az emberekkel nagyon empatikus vagyok, mindig segíteni szeretnék nekik. Segíteni megoldani a problémájukat, és ebben az sem gátol, ha az én problémáim szorulnak háttérbe.

Úgy érzem, egy nagyon nehéz döntés elé kerültem. 25 éves vagyok, stabil, jól fizető állással, albérletben egy vidéki városban, normál anyagi körülményekkel. Tulajdonképpen nem lehetne okom a panaszra. Viszont a családommal igen nehezen jövök ki. Mindig is különc, lázadó típus voltam. Mikor 18 évesen pályaválasztásra került volna a sor, a szülőkkel való állandó háborúzás miatt eléggé lesiklottam a megfelelő útról, így később munka mellett kellett szakmát tanulnom.