Jelenlegi hely

kamaszkor

Kamaszfiam falcolt

Kamaszfiam falcolt, és ezzel felkerestünk egy pszichológust, és kettő elég neves pszichiátert. Én laikusként arra számítottam, hogy részt vesz-veszünk valamiféle terápián, hisz utánaolvasva a dolgoknak, pár alkalom után derül(ne) ki, hogy önsértésről vagy esetleges öngyilkossági szándékról beszélünk-e (20-20 vágás, ebből öt-hat mélyebb, mindkét alkaron).

13 éves - mindene az internet

Segítségét szeretném kérni a közel 13 éves unokaöcsém viselkedésével kapcsolatosan, aki szabadidejének nagy részét internetes játékokra, TV-nézésre pazarolja. Tanulmányi eredményei nagyon jók (bár ebben a félévben már gyengébb jegyek is bejöttek) annak ellenére, hogy nem sokat foglalkozik tanulással, nincsen önszorgalma, kötelességtudata, a feladatokat többszöri felszólítás után hajlandó csak elvégezni, sokszor erőszakos, agresszíven viselkedik, csúnyán beszél.

Hogyan éli meg a válást?

A lányomék elváltak. A kisebbik lányunokám 11 éves, a nagyobbik 13. A kicsi elköltözött az apjához, júniusban. A régebbi jó kapcsolatom vele szinte teljesen megszűnt, elutasítja az anyját is (a nővérét kevésbé). Vagyis mindenkit, aki az anyja oldalán áll. Sajnos a szülők nem tudnak egymással beszélni, tudom, ez a legnagyobb gond. A lányom nagyon furcsán és elutasítóan viselkedik velem is. Távolságtartó, azt hajtogatja, hogy én mindent másként látok, felnagyítom a problémákat. A 11 éves unokám többnyire kinyomja a telefont, nem  hív vissza vagy leráz.

Hogyan segítsünk kamasz fiunkon?

Kamasz fiam miatt kérdezek. Ábel 15 éves, elég zárkózott gyerek, de kitűnő tanuló. Minden osztálytársa szerette az általánosban, de a felnőttekkel mindig szűkszavú volt. Velünk sem túl nyitott, a “mi volt a suliban?" kérdésre a szokásos “semmi “választ kapjuk. Nagyobbik
gyerekünk pont az ellenkezője, ezért furcsa számunkra, hogy Ábel sosem volt egy nyitott gyerek. Egy erős gimnáziumba bekerült, vannak barátai, tetszik is neki, sokat tanul, de nem lesz kitűnő, mint általánosban. Most azt vettük észre, hogy demotivált, fáradt, semmi sem

A kisfiam igazi bagoly típus

A fiam 13 éves, most kezdi a 7. osztályt. Jó tanuló, jó gyerek, átlagos kiskamasz. Évek óta fennáll azonban az a probléma, hogy reggelente rendkívül nehezen ébred. Igazi bagoly típus, este húzza az időt a lefekvéssel, de 10 körül elalszik, reggel meg több mint egy óra, amíg kimászik az ágyból. 6-kor ébresztem. Persze ekkor már felemelem a hangom, és mindent bevetek, mire válaszul dacol, és annál inkább húzza az időt. Minden reggel az utolsó pillanatban indulunk, veszekedéssel, rossz hangulatban. Azt gondolom, ez mindkettőnket

Rühellem az egész mostani életemet

12 éves lány vagyok és egy olyan problémával fordulok most Önhöz, amit úgy érzem, meg kell vitatnom. A szüleim 5 éves koromban elváltak, ez engem nagyon megviselt, azóta mind anyukámnak, mind apukámnak lett másik társa. Én anyukámmal élek, és már egy jó ideje velünk él a barátja is. Én kifejezetten rühellem őt meg az egész mostani életemet. Anyukám egyáltalán nem foglalkozik velem, csak vele! Teljesen megváltozott, mióta velünk él. Én próbáltam elmondani neki, de csak leszidott, hogy ne játsszam ennyire túl. Egy ember, a nagymamám az, aki megért engem, mert neki is ugyanolyan rossz.

Csúnyának látom magam

Miért van az, hogy belenézek a tükörbe és egy duci lányt látok... 12 éves vagyok és nem tudok magamra szépen nézni, mindig csak az megy a fejemben, hogy vajon a többi ember mit gondolhat, hogy miért van ekkora hasam... Elszomorodok, amikor ránézek egy másik lányra, akinek lapos a hasa, gyönyörű szép.. én meg nem és emiatt nagyon letört vagyok és egész nap az ágyban fekszem és nézem a plafont...

Nem érzem magam önmagamnak

18 éves gimis lány vagyok. Mostanában nem érzem magam jól. Kb. 2 hete kezdődött, teljesen váratlanul, egyik napról a másikra. Nem történt semmilyen trauma, ami szerintem kiválthatta volna. Egyszerűen nem érzem magam önmagamnak. A kezem ír, és tudom, hogy én vagyok az, aki ír, de valahogy mégis olyan, mintha egy filmet néznék, ahogy peregnek az életem filmkockái és nem alkotója lennék, hanem csak megfigyelője. Sok dolog kimegy a fejemből mostanában. Idegennek érzem a környezetem és a benne lévő szeméyeket, annak ellenére, hogy szeretem őket.

Nincs egy igazi barátja

Fiam az ősszel lesz 14 éves. Helyes, megbízható, vagány, jó körülmények  között élő gyerek. Sok figyelmet kap a részemről, de nemmondja el a belső dolgait.  Idén 6 osztályos kisgimnáziumot kezdett, ami az én döntésem volt, a gyerek akarata ellenére. Szeptemberben örült, hogy felvételt nyert, úgy tűnt, hogy jó döntés volt. Mostanra (elmondása szerint) utálja az osztályt, a tanárokat. Nagyon sokat kell tanulni, amit nem szeret. Nem egy szorgalmas gyerekről van szó. Ami viszont nagyobb probléma szerintem, hogy nincs egy igazi barátja.

"Írassuk be tanfolyamra, ahol megtanítják tanulni?"

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy mitévő legyek 13 éves fiammal kapcsolatban? Otthon kedves, segítőkész gyerek, aki ugyan néha felesel, de nem vészes. Őszintén szólva szerintem sokan örülnének, ha gyermekük ennyire jól viselkedne otthon. Táborokban vagy egyéb környezetben is jól viselkedik, illemtudó, rossz visszajelzést nem kapunk róla. Amivel baj van, az a tanulmányi eredménye. 7. osztályos, és ilyenkor már önállóan kellene tanulnia, de mindig rá kell kérdeznünk, hogy

"Ezek így összesen depressziónak számítanak?"

17 éves fiú vagyok. Állandóan szomorú és lehangolt vagyok. Egy igaz fiúbarátom van, akivel meg tudok beszélni dolgokat (inkább a csajozással kapcsolatos dolgokat). Lánybarátaim nem igazán vannnak, és barátnőm sincs. Egy éve lett vége az első kapcsolatomnak, amin fél éven után sikerült túltennem magam. Azóta a lányok terén folyton csak csalódok, mert a külsőm nem felel meg az elvárásaiknak. Az osztálytársaim nem igazán kedvelnek, és nem tudom, hogy miért. Járműveken vagy bárhol máshol, amikor kedvesen nézek valakire, akkor mindig szúrós szemmel néznek rám.

Lányom szerint "minden olyan unalmas"

Az a gondom, hogy van egy nem egészen 12 éves kamasz lányom, akinek az érdeklődését egyszerűen semmivel nem lehet megragadni. Kiskora óta próbálkoztunk nála: szakköröket javasoltunk, hogy próbálja ki (tánc, sport, stb.), de nem erőltettük, meséltünk érdekességeket a világ dolgairól, de igazából kevés érdeklődéssel viszonozta. Hoztunk ki a könyvtárból ismeretterjesztő könyveket több témában, de érdektelen volt minden számára. Nehezen próbál ki új dolgokat: mindenre van magyarázata, hogy miért nem, és mondja is, hogy minden olyan unalmas. Régebben kreatívkodott, de már ahhoz sincs kedve.

Mikor jön el az a pont, amikor egy szülőnek be kell avatkoznia?

Mit tehet az az anya, aki úgy érzi, hogy hol ösztönösen, hol tudatosan, de sikerült egy kölcsönös bizalmon és elfogadáson alapuló, szeretetteljes kapcsolatot kialakítania lassan 13 éves, romantikus, álmodozó lelkületű lánygyermekével, aki eddig talán minden gondolatát megosztotta vele, majd egy nyári tábor után egészen váratlan felfedezésben lesz része?

"Gyerek üzemmód" és "házisárkány üzemmód"?

11 éves fiam ügyében fordulok Önhöz. Két nagyobb (16, 14) és egy kisebb (8) testvére van, férjemmel jó kapcsolatban együtt neveljük őket. A fiam az első pillanattól kezdve nagyon ragaszkodó, anyás volt, édesapjával sem maradt el még jó pár évig; mostanában lett kicsit magabiztosabb. Várt és tervezett gyermek volt, nagyon kedves, simulékony - egészen a kisebb testvér születéséig, akire kifejezetten féltékeny volt (ez pár éve enyhült).

Oldalak

Feliratkozás RSS - kamaszkor csatornájára