Jelenlegi hely

gyermek és gyász

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek a nagymama halálát?

Gyermekeim 7, 10, 12 évesek. Novemberben kiderült, hogy anyósom, a kedvenc nagymamájuk súlyos beteg, mára már csak pár napja van. A gyerekek nem tudnak róla, csak annyit, hogy fáj a hasa. Utóljára decemberben látták, akkor még nem kezdődtek meg a kezelések, azóta telefonon beszéltek vele, míg lehetet. Kérdésem az lenne, hogyan mondjuk el majd nekik a bekövetkezett tragédiát. Egyszerre? Külön-külön? Felkészítsük őket vagy csak majd akkor beszéljünk velük, ha megtörtént a baj. Részletezzük a problémát vagy csak mondjuk, hogy már nincs többé? A temetésre el lehet-e majd vinni őket?

Share

Hiányzik a nagypapa

Édesapám egy hónapja hirtelen elhunyt. Van egy két és fél éves kislányom, aki nagyon szerette a nagyapját. A halála reggelén az apukájával maradt itthon, aki azt mondta neki, hogy anya azért sírt, mert papóhoz ment a mentő. A halála előtt volt már kórházban, ahova a kislányomat is elvittük hozzá. Amikor sírunk, azt mondjuk neki, hogy hiányzik papó. Azt mondja erre, hogy ne sírjunk, majd visszajön. Egyszer említettük neki, hogy elment az angyalokhoz, de ezt nem emlegeti, azt mondta tegnap is, hogy papó nagyon beteg és ő akarja, hogy meggyógyuljon.

Share

A nagymama a csillagok közé költözött

Férjemmel külön élünk, válóper van folyamatban. Van egy 2,5 éves és egy 9 hónapos gyerekünk. A kislány úgy jött haza az édesapjától, hogy az apja azt mondta neki, hogy a nagymamája (a még férj édesanyja) felment a csillagok közé. Beteg volt, a kislány kijelentésével tudtuk meg, hogy meghalt az anyósom. Szeretné elvinni mindkét gyereket a temetésre. Mit tegyek, engedjem el? Félek, hogy a 2,5 éves kislánynál törést fog előidézni, hogy most koporsóban látja majd a nagymamáját, az apja pedig azt mondta neki, hogy a csillagok közt van.

Share

Ajándék Apa nevében?

Két éve, hogy a bátyám hirtelen autóbalesetben elhunyt. Hátrahagyott egy most kilencéves kisfiút. Én vagyok a keresztmama. Születésnapja lesz. Arra gondoltam, mivel most új lehetőség van nálunk, küldeni neki egy édesség-boxot. Mintegy az apukája nevében, hogy tudja, vele van. Amúgy minden évben köszöntjük egymást a családdal. Csak hát a bátyám már hiányzik közülünk. Nem tudom, úgy eszembe jutott, de nem szeretnék újabb traumát okozni a keresztfiamnak. Ezért kérdezem. Maguk szerint beteg egy ötlet?

Share

Az apa halála

Van egy 12 éves kislányom,aki tavaly februárban elveszítette az apukáját. Hirtelen történt. Stroke-ot kapott és nem tudtak rajta segíteni. Mi már ekkor nem éltünk együtt évek óta, de nagyon jó volt a viszonyunk, és a kislányom imádta az apukáját. Amikor elmondtam neki, hogy sajnos az orvosok nem tudják megmenteni az apukája életét, még ő vigasztalt engem. Megvárta, míg kijövök a szobájából és hallottam, hogy akkor kezd el sírni. Előttem soha nem sírt. Azt mondta, hogy apa nem szeretné, ha szomorkodna.

Share

15 hónaposan elveszíteni az apát

A 15 hónapos kisfiam ügyében szeretnék kérdezni. Párom két hete elhunyt. Kisfiunkat nagyon megviselte az elmúlt három hónap, apukája sokat volt kórházban, keveset otthon. Láthatóan megszenvedte azt, hogy ilyen megtörténhet. Hogy egy számára nagyon fontos személy így eltűnhet az életéből. Aztán az eset után sírást kezdve nem vett levegőt, elájult. Mentőt hívtam hozzá, kórházba kerültünk. Ott az idegenek, vizsgálatok, orvosok miatt három ilyen rohama is volt. Affektív apnoét diagnosztizáltak nála. Kikerülve a kórházból anyukáméknál töltöttünk egy hetet.

Share

Napi szinten emlegeti elhunyt dédnagymamáját

Gyermekünk (4,5 éves kislány) szinte napi szinten emlegeti elhunyt dédnagymamáját. Ilyenkor általában el is pityeredik, mondja, hogy hiányzik neki. Ma meg (eddig először) a paplanjából "sírt" épített neki a szobájában. Egyébként nem szokott sokáig tartani nála ez a fajta emlékezés, 1-2 perc, elmondja, mennyire hiányzik neki (mi is elmondjuk, hogy megértjük és nekünk is hiányzik, megölelgetjük, megpuszilgatjuk), utána felhőtlenül játszik tovább, éli a négyévesek gondtalan életét. Nem aggódjuk túl a helyzetet, de jobbnak látom megkérdezni egy szakember véleményét erről.

Share

Örökbefogadás

Egy hónapja fogadtunk örökbe egy gyereket, akit a nagymamaja nevelt. A gyerek most 7 éves, a nagymama meghalt, így került hozzánk. Nekünk már van egy 18 éves fiunk. Eddig különösebb probléma nem volt, szeret nálunk, nem is emlegette a nagymamát. Pár napja viszont kezdett beszélni róla, s azóta a viselkedése is kezd megvaltozni, például eldugta a telefonjainkat, egy kislány szemüvegét hazahozta, nem akar megosztani senkivel semmit, s irigykedik is. Szeretnék segíteni neki, ebben kérném a segítségét.

Share

Hogyan mondjam el, hogy a nagypapa itthagy minket?

Nagy dilemma előtt állok, ezért szeretném a tanácsukat kérni. Van egy 10 éves kislányom, imádja a nagyszüleit. A nagyapa évek óta beteg, szív, vérnyomás, cukor. Ezt a kislány is tudja. Néha, mikor a tata rosszul van, szokott rajta sajnálkozni, néha sír kicsit miatta, hogy aggódik a tata miatt. Nem lakunk együtt, de csak három háznyi választ el a nagyszülőktől, így elég gyakran találkoznak, illetve a kislány hétéves koráig együtt éltünk a nagyszülőkkel. Ezért nagyon erős a kötődés.

Share

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyermek és gyász csatornájára