Jelenlegi hely

gyászfeldolgozás

Már nem tudok a régi önmagam lenni

Az idén tavasszal veszítettem el az édesanyámat, ami teljesen váratlanul ért nemcsak engem, de mindenkit a családban. A testvérem üzenetére ébredtem reggel, ami erről szólt, és mivel távol laktam az otthonunktól, azonnal utaztam haza. Édesapám két éve halt meg, mindketten az 50-es éveikben jártak. Azóta egyszerűen minden értelmét elveszítette az élet számomra, nem tudok örülni semminek, keveset megyek emberek közé, ha meg is teszem, teljesen érdektelen számomra a többség. Úgy érzem a fejemben kialakult jövőkép teljesen összetört, eleinte sokáig csak nyugtatóval tudtam elaludni is.

Füzes Fruzsina

Fontosnak tartom, hogy másokon – legyen az barát, ismerős, vagy gondban lévő bármely ember – professzionálisan, szakemberként is segíteni tudjak. Ezért képeztem magam az elmúlt tíz évben a pszichológia tudományának különböző területein, jelenleg pedig az Esztergomi Hittudományi Főiskola végzős hallgatójaként teológiát tanulok.

Bogdán Brigitta

Transzperszonális szemléletű diplomás pszichológus és életvezetési tanácsadó vagyok, ezen belül munka- és szervezetpszichológus M.A., tanácsadó szakpszichológus krízistanácsadás szakirányon, life és business coach, társadalmi tanulmányok B.A. szakelőadó, illetve személyközpontú tanácsadó jelölt.

Feliratkozás RSS - gyászfeldolgozás csatornájára