Jelenlegi hely

depresszió és hangulatzavarok

Egyszerűen nem tudok boldog lenni

Nekem az a legnagyobb problémám, hogy egyszerűen nem tudok boldog lenni az életben! Most leszek 32 éves, de semmit nem tudok felmutatni, hogy ezt elértem. Gyerekkoromtól fogva más voltam, mint a többi korombeli lány. Csak rossz dolgok értek folyamatosan, mindig is szerencsétlen voltam az életben, és sajnos a mai napig is így van. Rossz családi körülmények között nőttem fel. Apám egy alkoholista volt és mindig veszekedett az anyuval, sőt sokszor meg is verte, csak mert az alkohol elvette az eszét. A testvéreimet se szerette, engem viszont igen, el is kényeztetett, ahogy az anyu is.

Megállás nélkül a halálra gondolok

22 éves egyetemista lány vagyok, bár már rájöttem, nem a jelenlegi szakom érdekel, hanem a biológia. Szeretnék majd jelentkezni biosz alapszakra, ha ezt befejeztem. Nagy és szerető családom van és egy kétéves boldog párkapcsolatom. Mégis meg akarok halni. Tisztában vagyok minden hibámmal, erősségemmel, voltak csodálatos és borzasztó dolgok az életemben, de úgy gondolom, mindent sikerült már feldolgoznom, és a halálvágyamat nem kötném múltbéli dolgokhoz. Egyszerűen csak számba vettem a lehetőségeimet, a

Teljesen üres vagyok belül

Már évek óta nem érzek semmit, teljesen üres vagyok belül, és az érzékeim is eltompultak. Gyakran érzem úgy,  mintha csak egy lélektelen test lennék, egy gép. Állandóan lehangolt, melankolikus és fáradt vagyok, akármennyit alszom, mindig ugyanolyan fáradt vagyok. Az időérzékem is torzult, nagyon gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok. Állandóan a képességeim alatt teljesítek. Kerülöm az emberek társaságát (legfőképp a hangos, extrovertált embereket).

Mi bajom lehet?

Képtelen vagyok megtapasztalni a pozitív érzelmeket, általában teljesen érzelemmentes vagyok (bár előfordul,hogy néha magam alatt vagyok és ilyenkor szuicid gondolataim vannak), kínzó ürességet érzek legbelűl, nem vagyok empatikus másokkal. Rendkívül magányos vagyok, vágyom egy párkapcsolatra ill. barátokra,de amint emberek közé megyek, már idegesítőknek találom

Kezdek félni saját magamtól

15 éves lány vagyok. Napok óta nagyon rosszul érzem magam a bőrömben. Nincs életkedvem, mindennap sírok. Régebb óta megy már ez, hogy nem akarok itt lenni, de most felerősödött. Február óta vagyok depressziós, vagyis én úgy gondolom, érzem. Amikor egyedül megyek be vagy megyek vissza koliba a suliból, akkor mindig számolom, hogy a kereszteződéseknél hány másodpercnyire van az autó és bennem van, hogy lépjek, de még egyszer sem tettem meg. Amikor autóval megyünk vasárnap vissza, akkor mindig autóbalesetekre gondolok, hogy velünk történik meg és csak én nem élem túl.

Miért történik mindez velem?

Emese vagyok, 19 éves. Az lenne a kérdésem, hogy mi miért van és miért történik mindez velem? Mi az oka? Gyermekkoromban anyám folyamatosan a testvéremmel volt kórházban, aki beteges volt, én pedig itthon apámmal. 14 éves koromban  édesapám meghalt... depresszióba estem, nyugtatót szedtem... meggyógyultam - de kb. 3 éve folyamatosan félek a magánytól, hiába sokan vannak körülöttem, egyedül érzem magam, folyton szomorú vagyok, reménytelennek látom az egész életem, sokszor meg akarok halni, és mindig érzek valami furcsát és rosszat a mellkasomban, sokszor csak úgy sírok, nem tudom, miért!

Senkit nem érdekel, mi van velem

Lassan már 2 éve depressziós vagyok. Legalábbis én így érzem. 17 éves múltam, és még soha nem éreztem ilyen rosszul magam. Már hetek óta nincs kedvem semmit se csinálni, azt se, amit régen imádtam. A barátaimmal már csak veszekszek, a családommal meg már alig beszélek, mert nagyrészben miattuk érzem így magam. Nem egy konkrét dolgott tettek, ami miatt ez történt, hanem, hogy évek óta szinte nem is érdekli őket, hogy mi van velem. Ezen kívül meg még elég sok más is történt.

"Mintha megváltoztam volna"

16 éves lány vagyok, és eléggé megijedek néha saját magamtól... sokszor nagyon jó a hangulatom,mintha a fellegekben járnék, aztán egyszer csak a mélybe zuhanok. Előtör belőlem a rosszkedv, az elnyomott érzések, vagy akár nem is tudom miért, de rossz kedvem van. Ilyenkor ordítozok ok nélkül mindenkivel, az öngyilkosságon jár az eszem, késztetést érzek arra, hogy valakiben (akár saját magamban) vagy valamiben kárt tegyek. Pár alkalom már volt, amikor "erőszakossá" váltam. Például ütöttem a falat, a bútorokat, kis apró tárgyakat törtem szét vagy magamat ütöttem meg.

Nem látok reményt egy jobb életre

16 éves fiú vagyok. Az életem félresiklott, mivel nem látok reményt egy jobb életre, az álmomat eldobtam, és depresszióba estem, persze ennek van háttere is, amit le fogok most írni. Kb. fél évvel ezelőtt elutasított egy lány, akit nagyon szerettem, és kiközösítettek az osztályban. Gondoltam, ha már ennyi rossz dolog történt, elkezdek pozitívan gondolkodni, elkezdtem a tanulás felé

A szüleink soha nem foglalkoztak velünk, borzalmas volt a családi légkör

Tisztelt pszichológus! Sajnos nagyon rossz családi körülmények közé születtem, és azt hiszem, ennek is lehet némi köze a jelenlegi problémáimhoz. Apám alkoholista és indulatos ember (józanul is, de ittasan ez fokozódik), anyám pszichiátriai beteg (skizoaffektív zavar), ráadásul erősen kritizáló, gúnyolódó típusú ember, aki mások érzéseit képtelen érzékelni és figyelembe venni. Sokszor elképesztően obszcén hangnemben szól le másokat.

Nem adom fel - küzdök, analizálok és felállok

Már 16 éves koromban is egy nagyon határozott személy voltam, rengeteg céllal, és pontosan tudtam, hogy mit akarok. 18 éves korom óta saját lábon állok, anyagilag is stabilan. 10 évet éltem Németországban, majd 30 éves koromban hazaköltöztem Magyarországra. Új párkapcsolatom és új barátaim is lettek. Még mindig tele voltam energiával és engem mindig lehetett terhelni, ha tudtam, segítettem, és megoldottam akár más problémáját is. De! Az akkori barátom és a

Életem értelemnélküliségének érzésével küzdök

26 éves, dolgozó lány vagyok és az életem értelemnélküliségének érzésével küzdök. Már egy ideje foglalkozom önismerettel, így számos elakadásommal és traumámmal dolgoztam már (szakember segítségével), és talán pont emiatt nyomasztó igazán, hogy nem tudok kilépni ebből a fáradt értelemnélküliség-érzésből. A szakmámban dolgozom (biomérnökként), de a nyári időszakban elég kevés a munka, és csak tengetem a napokat. Mindig várok valamire, vártam a nyárra, hogy vége legyen a munkán kívüli kötelezettségeimnek és "szabad" lehessek - nem segített.

A depresszió összes tünetét produkálja...

A problémám ott kezdődik, hogy párom 2016 októberében elhagyott. Ezt megelőzően már volt arra utaló jel, hogy depresszióban szenved. Hangulatingások, de egyszer ilyen "mindenre képes vagyok, enyém a világ", máskor meg az a "minden rossz, meg akarok halni" dolog. Valószínűleg közrejátszik, hogy anyukája 2015 februárjában elhunyt. Ezt megelőzően 2005-ben balesetben elhunyt a kishúga, amit pszichológus segítségével dolgozott föl, majd apukája öngyilkos lett 2006-ban. A szülők alkoholisták voltak, verték őt stb, de ennek ellenére ő nem iszik, tanul, dolgozik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - depresszió és hangulatzavarok csatornájára