Jelenlegi hely

Cikkajánlók a magazinból

Új irányok az iskolai tehetséggondozásban

Mindannyiunk előtt ismert, hogy amióta iskola van, azóta mindig is volt tehetségfejlesztés, tehetségnevelés. Nemcsak évtizedekre, de évszázadokra nyúlnak vissza a magyar iskolák tehetséggondozásának eredményei. Ugyanakkor az is tény, hogy az utóbbi két évtizedben – mind itthon, mind külföldön – egyre gyakrabban került a kutatások középpontjába ez a kérdéskör.

A család szerepe mindennapjainkban

Cikkek: 

A családtagoknál gyakran probléma, hogy nem megfelelően kommunikálnak egymással, nem fogalmazzák meg nyíltan gondolataikat, nem beszélik meg egymással gondjaikat, érzéseiket - a feszültségek egyre csak halmozódnak…  A kommunikációs problémákhoz pedig szorosan kapcsolódnak a pszichoszomatikus zavarok is, melyeknek kialakulásában a kutatók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya-gyerek kapcsolatnak.  A családi rendszerben a tagok értelemszerűen kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori, hogy a tüneteket produkáló gyermek közvetítő szerepet tölt be a szülők között, kifejezve a felnőttek egymás iránti igényeit. Az is előfordul, hogy a családtagok nem saját magukról beszélnek, hanem a másik helyett mondják ki annak érzéseit, gondolatait. A szerepek összekeverednek, a nyílt üzeneteket pedig az ellentétes metakommunikatív jelzések érvénytelenítik, s ezzel ellentmondásos választ eredményeznek.

 

Nem tagadhatjuk, hogy a családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. Az pedig, hogy az embereknek a család fontosabb a munkánál vagy az egyéb társas kapcsolatoknál, több hazai demográfiai és szociológiai felmérésből is kiderült. Ezt nemcsak a házasságban élők, hanem az egyedülállóak is alátámasztották.

Átalakulóban a hagyományos családmodell

Psychocafe: Kávéházi csevegés a változásról

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 A  krízis, a beszűkült állapot a distressznek, vagyis a súlyos stressznek olyan formája, amikor átéljük a tehetetlenséget, és eljutunk egy olyan pillanatig, amikor már a dolgok nem rajtunk múlnak, mi már nem tudunk mit tenni abban a helyzetben. Valóban kiszolgáltatottak lettünk, külső erők függvényei lettünk és nem segít senki. És ebben a nagyon kritikus helyzetben egyszerűen elindulnak olyan lelki folyamatok, segítő mechanizmusok, amelyek általában az énhez, az én-szerkezeti „akarókához” köthetők, az én-szerkezettel összefüggők: mit szedtem össze a felnövekedés során, mit láttam a szüleimtől, mit tettem magamévá belőle. A másik a problémaorientált megküzdés: felmérem az adott helyzetet, mindent számba veszek: ez eddig így volt, s tudatosan döntök, hogy most én nagy változást viszek véghez az életemben. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kétfajta jellemző személyiségvonás létezik: külső kontrollos vagy belső kontrollos. A belső kontrollos ember magában hordja azokat a mércéket, amelyekhez minden életlépését viszonyítja. Döntéseiben eléggé autonóm, kevésbé befolyásolják a külső hatások, noha alkalmazkodó és nagyon is tud illeszkedni a külső elvárásokhoz. De a döntéseiben, életváltozásaiban mindig belső iránytűje vezérli.

Hogyan lehetnénk boldogabbak? 3.rész

Szerző: 

A család légkörének melege, az apai erő és az anyai érzelem hozza létre bennünk a kapcsolatok fontosságának felismerését, a vágyat az ilyenfajta együttlét iránt. A szülői fészektől a barátságokon át a kiscsoportokig, a „csapat-tagság” odatartozás-élményéig, majd a saját párválasztásig halad a természetes fejlődés – az óvodától az iskolákon át a felnőtt „társulásokig”. Az érzelmi szövetségen alapuló társulások (informális kötelékek) és a formális (munkahelyi, hivatalos) kapcsolatok hálózatában, mint társas védőhálóban zajlik életünk, s ez a hálózat megvéd, segít, biztonságot ígér – és optimális esetben ad is – nekünk

Angyal András magyar származású amerikai lélekgyógyász alkotta az ún. szükségeltségi szükséglet fogalmát. A furcsa kifejezés bölcs üzenete: ha van valakid, akinek te vagy a legfontosabb, és kivételesen nagy szüksége van rád, akkor ez köt az élethez, és boldoggá tesz lényed fontosságának tudata. Süle Ferenc magyar pszichoterapeuta írta le a „van valakim” effektust, amely a bibliai Bethesda-példázatból ismert „nincs emberem” helyzetet is megidézi.

Stressz – dopping vagy akadály?

A stressz, ha állandósul, betegséget okozhat. Kimerítheti a szervezet alkalmazkodóképességét, rongálja az önbizalmat, gyengíti a kontrolláltságot, a biztonságérzetet. Megküzdeni a stresszel többféle úton is lehet. A kiváltó tényező jellegzetességei, a személyiség konfliktusmegoldó-képessége árnyalja a lehetőségeket. A komolyabb stressz előbb vagy utóbb kikényszeríti elszenvedőjéből a változást. Megküzdeni vele természetesen akkor lehet a legjobban, ha megértjük, mi is hívta elő.

Az intim kapcsolat – ideális esetben – az érzelmi feltöltődés, a biztonságérzés, az önbizalomban való megerősödés terepe. A párkapcsolatok, házasságok elején gyakran mindez megadatik, de később, az évek múlásával nő az elégedetlenség a partnerrel, a családi szokásokkal, a légkörrel, a szexualitás minőségével avagy mennyiségével, a másik mindent kontrollálni akaró természetével szemben.  Változnak az értékek, a célok, az életkor, a terhek, a vágyak és az örömforrások. Nem minden házasság képes rugalmasan követni mindezt.

Ki a fontos: Én vagy Én?

Nárcisztikus érzelmek egy párkapcsolatban
Szerző: 

Egy nárcisztikus karakterű (egyszerűbben: önző) férfi párkapcsolati működésére jellemző: mindig az ő szavának kell érvényesülnie, nem lehet vele kompromisszumot kötni, agresszív szorongással reagál minden olyan helyzetben, ahol azt érzi, az ő érdekei csorbulhatnak. Valójában nem történik más, mint hogy a „kisgyerek” kemény eszközökkel harcol önmagáért, és nem dekódolja, hogy nem az anyjával, hanem felnőtt párjával kellene érzelmi összhangot kialakítania. Olykor kíméletlennek is mutatkozhat, amennyiben érzéketlen hidegséggel kezeli társa érzelmi szükségleteit, mert minden szituációban csak saját szempontjait érzékeli.



A nárcisztikus tulajdonságok alapvetően az Én érvényesítését teszik lehetővé – bizonyos esetekben azonban a korai érzelmi sérülések nyomán ez a nárcisztikus védelem egyre komolyabb falat von az illető köré.

„A kiálló szöget be kell verni”

Beszélgetés Indries Krisztiánnal
Szerző: 

A tanszék, ahol két évig dolgoztam, pszichoanalitikus tanszék volt. Érdekes volt megfigyelni, hogyan próbálták beleágyazni a saját kultúrájukba a nyugati pszichoanalízis eredményeit. Az ödipális konfliktust náluk Adzsaszeracu herceg története jeleníti meg, bár itt inkább az anyagyilkosság áll a középpontban. Nemcsak az érzelmekhez viszonyulnak másként, hanem a szexualitáshoz is. Csakhogy míg legbelső érzelmeik elmondhatatlanok, addig a szexualitást sokkal kevésbé tartják kontroll alatt, mint mi. Ezért érthetetlenek számukra a káromkodásaink. 

A nyugati kultúra egyik központi gondolata az individuum, az egyén különlegessége. A japánok leghíresebb mondásának értelme viszont az, nem szabad eltűrni, hogy valaki kilógjon a sorból. Ha Japánba utaznánk, nemcsak ettől  éreznénk úgy, kicsúszott a lábunk alól a talaj, hanem attól is, hogy nem értenénk a metakommunikáció kifinomult jelzéseit. És akkor még a zavarba ejtő kulturális különbségekről nem is beszéltünk. Mert csámcsogni lehet, sőt szellenteni is. Azt viszont senkinek sem ajánlhatjuk, hogy társaságban kifújja az orrát.

Betegség-e a gyűjtögetés?

A gyűjtemények darabjai sokszor persze nem önértékük miatt fontosak, hanem mert a gyűjtési folyamat sikerességének, s ezáltal a gyűjtő ügyességének tárgyi bizonyítékai. Ezért értéktelenek és szóródnak szét legtöbbször az örökölt gyűjtemények. Aki készen kapja, annak a számára az összegyűjtött tárgyak élményeket nem idéznek föl, hiszen valaki másnak az életeseményeihez kötődnek, ráadásul megszerzésük sem került erőfeszítésbe. Lélektanilag csak az a gyűjtemény lehet fontos, amelynek létrehozásáért megdolgoztunk.

Mindenki hallott már dobozokkal, ruhákkal, zacskókkal, újságokkal, könyvekkel, nem működő műszaki cikkekkel, mindenféle vicik-vacakokkal a padlótól a plafonig teletömött, takaríthatatlan, járhatatlan lakásokról. Aki – általában hosszú évek alatt – ilyenné alakítja otthonát, az bizony pszichés zavarban: kényszeres gyűjtögetésben szenved. A tünetek jól meghatározhatók: a beteg nagy mennyiségben gyűjt be és tárol olyan tárgyakat, amelyek – mindenki más szerint – teljesen értéktelenek.

Chips? - Csillogó mellkas, feszülő tanga

Férfi sztriptíz, avagy mi kell a nőnek?

Mire hívja fel a figyelmet a Chippendale-jelenség? Arra, hogy mi – nők és férfiak – jobban hasonlítunk egymásra, mint amennyire különbözünk. Ha jellemzővé válik a szingli nő a társadalomban, megjelenik hamar a metroszexuális férfi. Ha az egyik fél kevesebb törődést, intimitást ad a másiknak, a hiányt egy külső kapcsolat pótolhatja. A férfi gyakran hivatkozik a nő szülés utáni megváltozott alakjára, mint ami kevésbé felel meg a férfimagazinok „hónap lánya” fotósorozatán ábrázoltaknak, míg a férfi ilyen biológiai feladatok nélkül is képes jelentős alakváltozásra. S ha a férfi vágyait a számítógép képei útján éli ki, partnere is virtuális vagy hús-vér kapcsolatot keres…

 

Korábban a férfiak kizárólagos jogot formáltak a kívánatos női test definiálására. A nőt, mint a férfi vágyának tárgyát mutatták be a médiában – ám újabban a kockahasú macsók is egyre inkább feltűnnek a színen. Sokan ezt negatív jelenségként értelmezik, s a kultúra szexualizálódását látják benne. A másik oldal azonban inkább a vágy demokratizálódását s a női szexualitás felszabadítását, kiteljesedését hangsúlyozza – azt, hogy a nők részéről is van igény az esztétikus férfitestek látványára.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Szerző: 

Az elmondás révén a sérelem múlttá, a múló idő részévé tud válni, ily módon elfelejthető. Amit nem mondunk el, annak a „tudásától” (a rá emlékezéstől) ugyan megszabadulhatunk, de a feszültségétől nem! Mivel az érzelmi agy és a test között olyan szoros viszony van, hogy az érzések testi vetületeit a sejtekben, szövetekben, szervekben hordozzuk, a testbe zárt fájdalom, bánat, sérelem, harag a testünkben fejti ki ártalmas hatásait.

Az egészséglélektan elsőként mutatott rá arra, hogy az optimizmus és az egészségállapot között szorosabb az összefüggés, mint a dohányzás és a tüdőrák között. A Harvard Egyetem munkatársai végzett diplomásokkal folytattak követéses vizsgálatot. A fiatalokat két csoportra osztották: pesszimistákra és optimistákra, s azt állapították meg, hogy a diplomaszerzést követően egészségi állapotukban 40-45 éves korukra érik el azt a jelentős különbséget, amiért (a sok befolyásoló tényező ellenére) alapvetően a beállítódásuk tehető felelőssé.

Oldalak