Jelenlegi hely

Cikkajánlók a magazinból

A kurkászástól a Facebook Like-ig

Szerző: 

A csoporthoz való tartozás igénye az emberi lélek mélyén gyökeredzik. Kapcsolataink kezelésére sokáig nem létezett jobb módszer a notesznél, majd a mobiltelefon memóriájánál. Tíz évvel ezelőttig az érettségi találkozók olyan szociális cirkusznak számítottak, ahol az ember egyik ámulatból a másikba esett: „Tényleg elvette feleségül?”, „Hová, Lichtensteinbe?”, „Hű, és mikor szabadul?” – záporoztak a kérdések a boldogságtól sugárzó beavatottak felé. Manapság azonban egy ötéves találkozón az emberek csak sokat sejtetően bólogatnak: „Tudom, lájkoltam is már a képeit a fészen”.

 

 

A fajok túlélésért folytatott harcában azok az élőlények tettek szert előnyre, amelyek képesek voltak mind nagyobb csoportokat létrehozni, s a tagok együttműködtek közös céljaik megvalósításában. Ennek megfelelően a tetemes evolúciós előnyt jelentő szociális ösztön olyan fejlődéstörténeti korból származik, amikor a homo sapienssé válásnak még a közelében sem jártunk.

„S-faktor” – avagy miért alszunk?

Szerző: 

A tudományos diskurzusokban az alvást sokan az energiatakarékosság egy módjának tekintették – ez a magyarázat evolúcióbiológiai szempontból is kézenfekvőnek tűnik. Csakhogy az alváskutatók utánaszámoltak: az ember 8 órányi alvással annyi energiát spórol, mint ahány kalóriát egy alma tartalmaz. Ennyi idő elpazarlására tehát nem lehet kielégítő magyarázat az energia-megtakarítás.

 

Az ember naponta átlagosan 7-8 órát alszik, ezzel a mennyiséggel az emlősök „középmezőnyébe” sorolódik: míg a sündisznó naponta 20 órát szundít, az elefántnak mindössze 4 órára van szüksége. Bár életünkből körülbelül 25 év telik alvással, senki sem tudja pontosan, miért is töltünk ágyban ennyi időt. A legtöbb alváskutató egyetért abban, hogy az alvásnak fontos funkciót kell betöltenie, hiszen az összes magasabb rendű állat alszik ilyen vagy olyan módon, annak ellenére, hogy megvan a veszélye az öntudatlan heverészésnek...

A szabálytalan tehetség

Már a 20. század közepére kiderült, hogy az intelligencia nem azonos a tehetséggel. Sőt! Az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetemen az 1920-as években indított követéses vizsgálatban intelligenciatesztekkel válogatták ki a tehetségeket. A  teszttel kiválogatott, több mint 1500 intellektuális tehetségből egyetlen Nobel-díjas sem lett… Ezzel szemben két fiatalt − akik a tesztben nem értek el elég jó eredményt ahhoz, hogy tehetségként azonosítsák őket − a tanáraik jelöltek a vizsgálatba.  (A két fiatal − Luis Alvarez és William Shockley − később elnyerte a Nobel-díjat!)

A tehetség eltér a többségtől, tehát szabálytalan. Ez vajon azt jelenti-e, hogy mindenképpen beilleszkedési zavarokkal küzd? Van-e szabályos és szabálytalan tehetség? A szabályokra nevelés segíti vagy gátolja a szabálytalan gondolkodást? Werner von Braun, a rakéta atyja megbukott algebrából, Yeats, a költő mindig bocsánatot kért szerkesztőitől rossz helyesírása miatt, Anatole France ugyanezen okból kétszer ismételte az érettségi vizsgát. Thomas Edisont képezhetetlennek minősítette tanítója, mert nem őt, hanem a pókot figyelte, amint a hálóját szövi a sarokban.

Marshmallow teszt – újrajátszva

Most egyet, vagy később kettőt
Szerző: 

A stanfordi egyetem kutatói a hatvanas években végezték el először a „marshmellow tesztet”, aztán18 évig nyomon követték a kísérletben részt vevő gyerekek életét, s megállapították: azok a gyerekek, akiknek megvolt a képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, boldogabbak, elfogadottabbak az életben.Dr. David Walsh, aki nemrégiben megismételte az eredeti kísérletet, Nem című könyvében a szülői „nemet”mondani tudás fontosságát hangsúlyozza. Az ő kísérlete nem arra irányul elsősorban, hogy megmondja, mit jelent, ha egy gyerek megeszi a pillecukrot, vagy, hogy megjósolja, ezek közül a gyerekek közül ki milyen felnőtt lesz. Célja az volt, hogy megmutassa a szülőknek: tudnák a gyerekeket több önfegyelemre tanítani, s rengeteg kísérlet bizonyítja, hogy a nemet mondás képessége kulcsfontosságú a sikerességhez.

A kísérlet egyszerű. Négyéves gyerekeknek kínálnak választási lehetőséget: megehetik azonnal a kapott egy kocka pillecukrot, de ha várnak vele 15 percig – vagyis addig, amíg a kísérletvezető visszajön –, akkor kettőt kapnak. A „jellempróbáló” kísérletet először a hatvanas években végezte el Walter Michael, a Stanford Egyetem professzora, majd azóta mások máshol többször megismételték, legutóbb dr. David Walsh. Az ő vizsgálatának videóképei vannak fönt az interneten, bárki megnézheti őket a YouTube-on (Marshmallow Test) – nem fog csalatkozni bennük.

Új irányok az iskolai tehetséggondozásban

Mindannyiunk előtt ismert, hogy amióta iskola van, azóta mindig is volt tehetségfejlesztés, tehetségnevelés. Nemcsak évtizedekre, de évszázadokra nyúlnak vissza a magyar iskolák tehetséggondozásának eredményei. Ugyanakkor az is tény, hogy az utóbbi két évtizedben – mind itthon, mind külföldön – egyre gyakrabban került a kutatások középpontjába ez a kérdéskör.

A család szerepe mindennapjainkban

Cikkek: 

A családtagoknál gyakran probléma, hogy nem megfelelően kommunikálnak egymással, nem fogalmazzák meg nyíltan gondolataikat, nem beszélik meg egymással gondjaikat, érzéseiket - a feszültségek egyre csak halmozódnak…  A kommunikációs problémákhoz pedig szorosan kapcsolódnak a pszichoszomatikus zavarok is, melyeknek kialakulásában a kutatók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya-gyerek kapcsolatnak.  A családi rendszerben a tagok értelemszerűen kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. Gyakori, hogy a tüneteket produkáló gyermek közvetítő szerepet tölt be a szülők között, kifejezve a felnőttek egymás iránti igényeit. Az is előfordul, hogy a családtagok nem saját magukról beszélnek, hanem a másik helyett mondják ki annak érzéseit, gondolatait. A szerepek összekeverednek, a nyílt üzeneteket pedig az ellentétes metakommunikatív jelzések érvénytelenítik, s ezzel ellentmondásos választ eredményeznek.

 

Nem tagadhatjuk, hogy a családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. Az pedig, hogy az embereknek a család fontosabb a munkánál vagy az egyéb társas kapcsolatoknál, több hazai demográfiai és szociológiai felmérésből is kiderült. Ezt nemcsak a házasságban élők, hanem az egyedülállóak is alátámasztották.

Átalakulóban a hagyományos családmodell

Psychocafe: Kávéházi csevegés a változásról

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 A  krízis, a beszűkült állapot a distressznek, vagyis a súlyos stressznek olyan formája, amikor átéljük a tehetetlenséget, és eljutunk egy olyan pillanatig, amikor már a dolgok nem rajtunk múlnak, mi már nem tudunk mit tenni abban a helyzetben. Valóban kiszolgáltatottak lettünk, külső erők függvényei lettünk és nem segít senki. És ebben a nagyon kritikus helyzetben egyszerűen elindulnak olyan lelki folyamatok, segítő mechanizmusok, amelyek általában az énhez, az én-szerkezeti „akarókához” köthetők, az én-szerkezettel összefüggők: mit szedtem össze a felnövekedés során, mit láttam a szüleimtől, mit tettem magamévá belőle. A másik a problémaorientált megküzdés: felmérem az adott helyzetet, mindent számba veszek: ez eddig így volt, s tudatosan döntök, hogy most én nagy változást viszek véghez az életemben. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kétfajta jellemző személyiségvonás létezik: külső kontrollos vagy belső kontrollos. A belső kontrollos ember magában hordja azokat a mércéket, amelyekhez minden életlépését viszonyítja. Döntéseiben eléggé autonóm, kevésbé befolyásolják a külső hatások, noha alkalmazkodó és nagyon is tud illeszkedni a külső elvárásokhoz. De a döntéseiben, életváltozásaiban mindig belső iránytűje vezérli.

Hogyan lehetnénk boldogabbak? 3.rész

Szerző: 

A család légkörének melege, az apai erő és az anyai érzelem hozza létre bennünk a kapcsolatok fontosságának felismerését, a vágyat az ilyenfajta együttlét iránt. A szülői fészektől a barátságokon át a kiscsoportokig, a „csapat-tagság” odatartozás-élményéig, majd a saját párválasztásig halad a természetes fejlődés – az óvodától az iskolákon át a felnőtt „társulásokig”. Az érzelmi szövetségen alapuló társulások (informális kötelékek) és a formális (munkahelyi, hivatalos) kapcsolatok hálózatában, mint társas védőhálóban zajlik életünk, s ez a hálózat megvéd, segít, biztonságot ígér – és optimális esetben ad is – nekünk

Angyal András magyar származású amerikai lélekgyógyász alkotta az ún. szükségeltségi szükséglet fogalmát. A furcsa kifejezés bölcs üzenete: ha van valakid, akinek te vagy a legfontosabb, és kivételesen nagy szüksége van rád, akkor ez köt az élethez, és boldoggá tesz lényed fontosságának tudata. Süle Ferenc magyar pszichoterapeuta írta le a „van valakim” effektust, amely a bibliai Bethesda-példázatból ismert „nincs emberem” helyzetet is megidézi.

Stressz – dopping vagy akadály?

A stressz, ha állandósul, betegséget okozhat. Kimerítheti a szervezet alkalmazkodóképességét, rongálja az önbizalmat, gyengíti a kontrolláltságot, a biztonságérzetet. Megküzdeni a stresszel többféle úton is lehet. A kiváltó tényező jellegzetességei, a személyiség konfliktusmegoldó-képessége árnyalja a lehetőségeket. A komolyabb stressz előbb vagy utóbb kikényszeríti elszenvedőjéből a változást. Megküzdeni vele természetesen akkor lehet a legjobban, ha megértjük, mi is hívta elő.

Az intim kapcsolat – ideális esetben – az érzelmi feltöltődés, a biztonságérzés, az önbizalomban való megerősödés terepe. A párkapcsolatok, házasságok elején gyakran mindez megadatik, de később, az évek múlásával nő az elégedetlenség a partnerrel, a családi szokásokkal, a légkörrel, a szexualitás minőségével avagy mennyiségével, a másik mindent kontrollálni akaró természetével szemben.  Változnak az értékek, a célok, az életkor, a terhek, a vágyak és az örömforrások. Nem minden házasság képes rugalmasan követni mindezt.

Ki a fontos: Én vagy Én?

Nárcisztikus érzelmek egy párkapcsolatban
Szerző: 

Egy nárcisztikus karakterű (egyszerűbben: önző) férfi párkapcsolati működésére jellemző: mindig az ő szavának kell érvényesülnie, nem lehet vele kompromisszumot kötni, agresszív szorongással reagál minden olyan helyzetben, ahol azt érzi, az ő érdekei csorbulhatnak. Valójában nem történik más, mint hogy a „kisgyerek” kemény eszközökkel harcol önmagáért, és nem dekódolja, hogy nem az anyjával, hanem felnőtt párjával kellene érzelmi összhangot kialakítania. Olykor kíméletlennek is mutatkozhat, amennyiben érzéketlen hidegséggel kezeli társa érzelmi szükségleteit, mert minden szituációban csak saját szempontjait érzékeli.



A nárcisztikus tulajdonságok alapvetően az Én érvényesítését teszik lehetővé – bizonyos esetekben azonban a korai érzelmi sérülések nyomán ez a nárcisztikus védelem egyre komolyabb falat von az illető köré.

Oldalak