Túlságosan is hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az életünket külső tényezők határozzák meg. Elfogadjuk, hogy a lehetőségeink korlátozottak és csak akkor tudjuk növelni a szabadságunkat, ha például több pénzt keresünk.
Dönteni nem kínos feladat, hanem a szabadság és az önazonosság élménye.
„A párom szerint túlságosan kötődöm hozzá, azt mondja, ne akarjak ilyen sokat vele lenni, beszélgetni, ahogy ő mondja, rajta lógni. Nekem viszont kevés, amennyit ő szeretne velem lenni... Lehetséges, hogy társfüggő vagyok?”
A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében saját igényeit, kívánságait általában alárendeli a másikénak.
Karácsony és húsvét a legnagyobb közösségi étkezések ünnepe – nem véletlen, hogy épp a téli időszakra esnek... Az ember a legutóbbi időkig rettegett az éhenhalástól, ezért elődünk a tél közepén, a roskadozó karácsonyi asztalnál „ette el” az éhhalál félelmét.
Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség. A karácsonyi nagyevés a természetnek mutat fricskát.
A mai szülők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy gyerekeik a különböző digitális eszközök bűvkörében élnek.
A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.
A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő párosítás. Fordított esetben viszont megrökönyödünk.
Egy korábbi karácsonyi számunkban szívmelengető interjú ismertette meg olvasóinkat a Honvéd Kórház Koraszülött Centrumának (PIC – Perinatális Intenzív Centrum) munkájával, a pici babák életének megmentéséért folytatott mindennapos küzdelmeikkel.
Nemrégiben rövid hírben értesültünk arról, hogy ez az osztály – ha csak átmenetileg is – bezár. Nem kívánunk az okokkal és az esetleges következményekkel foglalkozni. Helyette álljon itt az akkori interjú az osztály vezetőjével, dr. Nádor Csaba főorvossal.
2014 decemberében szívmelengető interjú ismertette meg olvasóinkat a Honvéd Kórház Koraszülött Centrumának munkájával, a pici babák életének megmentéséért folytatott mindennapos küzdelmeikkel... Nemrégiben rövid hírben értesültünk arról, hogy ez az osztály – ha csak átmenetileg is – bezár.
A játék olyannyira természetes velejárója az életünknek, hogy ritkán gondolkodunk el gazdagságán és mélységein – pedig csodálatos birodalomra látunk rá, ha górcső alá vesszük!
Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.
Szerelem… A legtöbb ember átélte, tudja, mit jelent, de mégsem könnyű pontosan meghatározni.
A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor a szerelmes tudatát egy másik ember képe és a vele kapcsolatos emlékek, fantáziák töltik ki, testi és lelki tulajdonságait egyaránt eltúlozza.
Gyula egy felhőkarcoló külső oldalán emelkedő üvegfalú liftben, a 20. emeleten áll. Egyedül van. A liftet senki más nem használja, csak ő. Nem kell sietnie. Tétovázik, hogy megnyomja-e a következő emelet gombját, de végül rászánja magát. A lift újabb szintre emelkedik... Gyula remegő lábakkal áll. Bármerre néz, szédítő mélység veszi körül...
Biztonságos virtuális környezetben nyílik lehetőség arra, hogy a segítséget kérő szenvedésnyomását enyhíteni lehessen.
Odajön, rám néz. Nem mond semmit, de persze tudom, mit szeretne… Kutató vagyok, naná, hogy elgondolkodom azon, vajon tényleg a viselkedéséből olvasom ki a vágyait, vagy csak jól ismerem már. Amúgy meg mindig ugyanazt akarja; engem. Persze néha inkább azt, hogy játsszunk, máskor meg hogy simogassam, vagy mellém bújhasson a kanapén (de ha nem lehet, legalább játsszunk vagy simogassam).
Nyilvánvaló, hogy szüksége van rám, azt akarja, hogy foglalkozzak vele. Pedig már régen felnőtt. És nem elég, ha én simogatom – csak akkor elégedett, ha ő is kimutathatja a szeretetét, megnyalja a kezem, a ruhámon keresztül bolházza a karomat. Nehéz úgy gondolni rá, mint egyszerű, ösztönvezérelt háziállatra... Persze nem is kell. Az viszont elengedhetetlen, hogy kutatóként képes legyek elfogulatlanul tekinteni a kutyára mint kutatási alanyra.
