Egyre több helyszínen, egyre több szerepben találkozhatunk ma lovakkal. A hobbiból, társállatként tartottak, a lovassportok széles palettáján át a lovasterápia különböző ágaiban és egészségmegőrzésben, valamint a ló-asszisztált tréningeken túl akár a színházak világáig – mindenütt ott van a ló.
Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.
Vajon szeretnek? Vajon fontos vagyok? Vajon elismernek? Vagy csupán azért tűnik úgy, hogy elfogadnak és kedvelnek, mert akarnak tőlem valamit?
Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?
Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy felnőtt korban legfőképpen a csecsemőkori érzelmi kötődések alapján formálódik.
Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.
A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan. Elkap egy megmagyarázhatatlan folyamatosan a mélybe húzó erő, s reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Számtalanszor látjuk, hogy az évek telnek, és még mindig ugyanott tapossuk mókuskerekünk jól ismert ritmusát.
A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.
Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.
Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.
Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes. Valójában azonban a viszonzás társas viselkedésünk egyik alaptörvénye; nem kis részben ennek köszönhető, hogy az emberi faj ilyen sokra vitte a földön. Mégis, a mindennapi életben néha azt kívánjuk, bárcsak ne kellene szinte kényszeresen engedelmeskednünk ennek a normának.
Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.
Változni látszik az a korábbi álláspont, hogy a népművészet elsősorban múzeumba való, és csak mint érdekesség játszhat szerepet a mai átlagember életében.
A XX. század végén, a harmadik évezred küszöbén a régi kultúrák – és így a magyar népi műveltség is – új megvilágításba kerültek. A régi megközelítések és vizsgálatok mellett a mai ember új szempontok szerint kezdi értékelni őket. Korábban elsősorban a társadalmi-történelmi viszonylatok oldaláról vizsgálták, ma előtérbe került a természeti viszonyok és a lélektan oldaláról történő megközelítés. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a múló értékek mellett örök érvényű értékek is megfogalmazódnak ezekben a kultúrákban, melyekre korunk emberének is szüksége van.
Önbizalomhiány nem létezik. Merész, sőt már-már pimasz állítás, hiszen még szavunk is van rá.
Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért, hogylétünkért, önbizalmunkért.
Hogyan viselkedjünk úgy, hogy egyszerre tudjuk önmagunkat tisztelni és kivívni mások tiszteletét? Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?
Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?
„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig alkoholista? A reziliencia kiemelkedő eseteiben mindig van valami elvárásainknak ellentmondó…”
„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig alkoholista?
