Jelenlegi hely

Álom, vagy valóság? A virtuális valóságról – Kollár János

Álom, vagy valóság? A virtuális valóságról – Kollár János

Egyre inkább terjed a VR, azaz a virtuális valóság (Virtual Reality) által kínált lehetőségek felhasználása a szórakoztatóiparban – de a gyógyítás terén is. A jelenséget semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen legalább akkora technológiai lépésről van szó, mint a mozi, majd a TV megjelenése. A VR alkalmazásának egyik nagy lehetősége: biztonságban kipróbálni és megélni helyzeteket. Olyan ez, mint egy „vérre menő” meccs előtt edzésre járni, gyakorolni, felkészülni a valódi összecsapásra. Olyan, mint egy éber álom, amelyben pontosan tudom, hogy álmodom, mégis – egyfajta titkos szerződést kötve magammal – „elhiszem”, hogy ami történik velem, valóban lezajlik.

Dr. Kollár János – klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, egyetemi docens, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet