Hirdetés
Mipszi

Több százezer gyermeknél nem diagnosztizálják a magas vérnyomást

A Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának adatai szerint az Egyesült Államokban több százezer 3-18 év közötti gyermek él úgy, hogy nem diagnosztizálták nála a magas vérnyomást, így a szükséges kezelésekben sem részesül. 

Több százezer gyermeknél nem diagnosztizálják a magas vérnyomást

Mindez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek fokozott mértékben ki vannak téve a szívbetegség, a rák vagy a cukorbetegség kockázatának – még a felnőttkorba lépésük előtt. Amint arról a kutatást vezető dr. David Kaelber beszámolt, noha a gyerekek 95 százalékánál rendszeresen ellenőrzik a vérnyomást, sok esetben a számos apró tünetből mégsem áll össze a helyes diagnózis, és így a kezelés sem kezdődik meg.

A magas vérnyomás a gyerekkorban előforduló tíz leggyakoribb krónikus betegség egyike. Akiknél megjelent, azoknál általában egyéb szív- és érrendszeri megbetegedésekkel jár együtt, ha pedig nem kezelik, hosszú távon nagyon súlyos következményei lehetnek. Egy korábbi, 2007-es vizsgálat során dr. Kaelber azt találta, hogy egy nagyjából 15 000 gyermeket ellátó intézményben a magas vérnyomással küzdő gyerekeknek csupán 25 százalékánál diagnosztizálták a betegséget, és egy másik, 1999 és 2014 között végzett felmérés is hasonló eredményt mutatott. A szakemberek szerint a gyermekgyógyászoknak sokkal körültekintőbbnek kellene lenniük e téren, mert hamarosan felnő egy olyan generáció, melynek tagjai a legkülönfélébb krónikus betegségekkel küzdenek majd, amelyek nagy része alaposabb vizsgálatok révén megelőzhető lett volna.

Hirdetés
Hirdetés