Jelenlegi hely

Nem mindegy, hány éves az orvos?

A Harvard Egyetem szakemberei szerint az idős páciensek túlélési esélyei valamivel jobbak, amennyiben orvosuk fiatalabb. 

Úgy tűnik tehát, hogy a közhiedelemmel ellentétben egy idős, tapasztalt, sokat látott doktor nem feltétlenül a legjobb választás. Amennyiben a 65 évesnél idősebb pácienst egy korosabb doktor kezeli, valamivel nagyobb valószínűsége annak, hogy a páciens egy hónapon belül meghal, mintha fiatalabb orvos foglalkozott volna vele. A 40 éven aluli orvosok által kezelt idős páciensek halálozási aránya a kórházi felvételt követően 30 napon belül 10,8 százalékos. Ha az orvos életkora 40 és 49 év között van, a halálozási arány 11,1 százalékos, míg az 50 és 59 év közötti orvosok páciensei 30 napon belül 11,3 százalékban halnak meg. A legrosszabb statisztika a 60 éven felüli orvosoké: az ő esetükben a páciensek 12,1 százaléka nem éri meg a 30. napot a kórházi felvételt követően. Kivétel persze ezen a területen is akad: nincs ugyanis korral összefüggésbe hozható eltérés, amennyiben az orvos nagy létszámban kezel pácienseket, vagyis 200-nál több kórházi betege van évente.

A kutatást vezető szakembereket nem lepte meg a felfedezés, mivel már több korábbi kutatás is igazolta, hogy az idős orvosok szakmai tudása sokszor elévült, és reakcióidejük, valamint helyzetfelismerő képességük is romlik az idő előrehaladtával.

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Bizonyítékok nélküli gyógyászatot végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Ott, ahol nincs háziorvos, többen halnak meg idő előtt, mint azokon a településeken, ahol van.

Mi áll az utóbbi évek genomikai forradalmának hátterében?

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.