Jelenlegi hely

A sorozatfalók rosszabbul alszanak?

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni – legalábbis ezt állítja egy nemrégiben közzétett kutatás, amely a tévénézési szokások és az alvászavarok közötti összefüggéseket kereste. 

A kutatást vezető Liese Exelmans, a belgiumi Leuven Egyetem Tömegkommunikáció Kutatási Tanszékének munkatársa és csapata 420 tizennyolc és huszonöt év közötti fiatalt kísért figyelemmel, és azt tapasztalták, hogy míg a tévécsatornák közötti kapcsolgatás nem volt hatással az alvásra és a fáradtságérzetre, addig az, ha valaki ugyanannak a sorozatnak több egymás utáni részét – akár egy egész évadot is – végignézi, már kifejezetten negatívan hatott az alvásminőségre.

A Journal of Clinical Sleep Medicine című lapban ismertetett vizsgálat során ötből négyen jellemezték magukat sorozatfalóként. Egyötödük a kutatást megelőző hónapban hetente több sorozatot is végignézett, közel hét százalék pedig arról számolt be, hogy az elmúlt 30 napban szinte minden nap így tett. Noha ezek a személyek sok esetben elég időt töltöttek alvással, a kutatásból kiderült, hogy az alvásuk minősége nem volt kielégítő, ezért többnyire fáradtabbak voltak azoknál, akik nem voltak sorozatfalók.

A szakemberek szerint a háttérben az állhat, hogy ha valakinek túlságosan egy sorozat története és szereplői foglalják le a gondolatait, az hajalmos lefekvés után is azokról gondolkodni, találgatni, vajon mi fog történni a következő részben, emiatt pedig nehezebben alszik el. Tudatos életmódváltással segíteni lehet ezen, például be lehet állítani az órát a lefekvés időpontjára, amihez ragaszkodunk – illetve érdemes egy-egy sorozatot nem egyedül, hanem nagyobb társasággal nézni, hetente rendszeresített időpontban.

Egyes vélemények szerint ugyanakkor az sem kizárt, hogy nem a sorozatfalás hat negatívan az alvásra, hanem már eleve azokra jellemző ez a tevékenység, akiket napközben több stressz ér, így az alvásminőségükért is inkább az lehet felelős.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy

Azok a nők, akiknek a férje feltűnően vonzó és jóképű, igen nagy eséllyel negatív énképpel és súlyos önbizalomproblémákkal küzdenek.