Jelenlegi hely

Randi elfoglalt szülők számára?

Sokan el sem tudják képzelni, hogy párjukkal randizzanak, ha a család élete állandóan be van táblázva, és rengeteg teendő kapcsolódik a gyerekek köré is. 

A University of Virginia által útjára indított projekt, a „The Date Night Opportunity” azt igazolja, hogy a szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is. Azok a szülők, akik legalább heti egyszer kisajtolnak maguknak egy kis kettesben töltött időt, sokkal jobban érzik magukat a párkapcsolatukban, és jóval kisebb eséllyel válnak el, mint azok, akik erre saját állításuk szerint képtelenek időt szakítani.

A leginkább kedvező hatások közé tartozik a kötődés magasabb foka egymás és a család iránt, a kiegyensúlyozottabb kommunikáció a felek között, valamint a kielégítőbb, teljesebb szexuális élet. A szakemberek szerint az sem mindegy, mivel telik az együtt töltött idő. Azok, akik a legjobban érzik magukat a kapcsolatban, nem csak egyszerűen moziba mennek vagy együtt vacsoráznak – új és izgalmas tevékenységeket fedeznek fel közösen, ahol a stresszt lerakhatják és feltöltődhetnek. Ez akár olyan egyszerű dolog is lehet, mint a kártyázás, de a kirándulás, utazás, tánc is sokat segít.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

Kétségbeesésében kiállhatatlanná válik, „eltolja magától” a másikat, miközben létfontosságú számára, hogy tartozzék valakihez...

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő...

A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor a szerelmes tudatát egy másik ember képe és a vele kapcsolatos emlékek, fantáziák töltik ki, testi és lelki tulajdonságait...

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.