Jelenlegi hely

Egy átlagos nőnek élete során 31-szer változik a ruhamérete

Természetesen mindenkinek ingadozik a súlya az évek alatt – de ki gondolná, hogy egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete felnőtt élete során? 

Az ezzel kapcsolatos legutóbbi felmérés azt is megvizsgálta, milyen életesemények hajlamosítanak bennünket a leginkább hízásra. A kutatók szerint életünk „leghizlalóbb” időszakai közé tartozik a partnerünkkel való összeköltözés és a házasság első néhány éve, illetve a gyermekvállalás. A legjobb formánkat pedig az esküvőnk előtti időszakban, illetve szerelmi bánatot, szakítást követően hozzuk. Természetesen a karácsonyi és a téli időszakra, meg úgy általánosságban az ünnepekre jellemző átmeneti súlynövekedéseket sem szabad elfelejteni.

A nők jellemzően 28 éves életkorukban a legelégedettebbek testükkel, leginkább elégedetlennek pedig a 30-as éveik végén mondhatók. Ezek az életszakaszok a férfiaknál is majdnem megegyeznek. A megkérdezett nők közül 10-ből 6-an nem elégedettek ruhájuk méretével, összehasonlítva a hasonló elégedetlenségről beszámoló férfiak 45 százalékával. Míg a férfiak 21 százaléka, addig a hölgyek 40 százaléka számolt be önbizalmának csökkenéséről, ha ruhavásárlásra kerül a sor. A nők háromnegyede őrizget szekrényében olyan régi ruhadarabokat, melyek már rég nem passzolnak alakjukhoz, ez számszerűsítve 16 ruhadarabot jelent egy átlagos női szekrényben. Érdekes módon ebben a férfiak sem nagyon különböznek, a megkérdezettek 61 százalékának szintén vannak túl nagy – vagy túl kicsi – ruhái, melyeket évek óta nem tudnak már felvenni. Indoklásul pedig egységesen azt felelték, hogy azért tartották meg ezeket, mert egy napon szeretnék visszanyerni azt a fizikai állapotot, hogy újra beleférjenek ezekbe a régi darabokba.

A felmérés lebonyolításában nagy szerepet játszó ’Fits Me’ honlap szóvivője szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy az életünk során bekövetkező súlyingadozások nemtől függetlenül teljesen normálisak. „Ruhaméret ide vagy oda, a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.”

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

A Momentán Társulat áprilisi Fröccs előadása F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus kommentárjaival az érzelmi zsarolást járta körbe, a szeretetéhség kapcsán kialakuló manipulatív...

Az online randioldalakon mozgó felhasználók közül azok, akiknek sokan írnak, gyakran elégedetlenek a felhozatallal és gyakrabban váltanak partnert az ismerkedési folyamat során...

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni.

Melyik a hasznosabb: ha egy kollega mindenhez ért egy kicsit, vagy van egy szűk terület, amihez nagyon, de a munkafolyamat többi részéhez hozzászólni sem tud?

Fokozatosan javul a tartás, nő az önbizalom, ébred a nőiesség. Elkezdenek jönni a visszajelzések, egyre többen veszik észre a változást, a kecsesebb, kifinomult mozdulatokat...

A legritkább esetben fordul elő, hogy azt mondjuk: MOST boldog vagyok.