Hirdetés
Mipszi

Elhíznak az okostelefonoktól és tabletektől?

A tinédzserek órákat töltenek a tablet, az okostelefon vagy a számítógép előtt. A Journal of Pediatrics című kiadványban publikált kutatás szerint azok, akik naponta 5 óránál többet töltenek képernyő előtt, kétszer nagyobb valószínűséggel fogyasztanak cukros üdítőitalt, emellett keveset mozognak. 

Elhíznak az okostelefonoktól és tabletektől?

Ezek a gyerekek 43 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el azokhoz képest, akik egyáltalán nem használnak okostelefont vagy tabletet.

„A szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy mennyi időt tölt a gyermekük valamilyen képernyő előtt, hiszen az egészségüket is befolyásolhatja” – nyilatkozta a kutatás vezető szerzője, Erica Kenney, a Harvard T.H. Chan School of Public Health munkatársa. Az eredményekből kiderül, hogy az Egyesült Államokban minden ötödik tinédzser ötnél több órát tölt el valamilyen okoseszköz előtt. Összehasonlításképpen: a gyerekek mindössze 8 százaléka ül a televízió előtt ötnél több órán keresztül. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a tv előtt töltött idő csökken, és ezt az időt inkább az okostelefonok és tabletek társaságában töltik a gyerekek” – tette hozzá Kenney.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a túlzott televíziózás összefüggést mutat a cukros üdítők, gyorsételek, édességek és snackek fogyasztásával, így növelve az elhízás kockázatát. Kenney kíváncsi volt, hogy ez a kapcsolat fennáll-e akkor is, ha a gyermekek ezt az időt az okoseszközök előtt töltik. A felmérés során a U.S. Centers for Disease Control and Prevention 2013 és 2015 között vezetett kérdőívének adataira támaszkodtak, így 25 000 tinédzser válaszait vizsgálták 9-12. osztályig. Azok, akik 5 óránál többet néztek televíziót, háromszor annyi cukros üdítőitalt fogyasztottak és 78 százalékkal nagyobb eséllyel híztak el, mint azok, akik nem néztek tévét. Ezen eredmények megegyeztek a korábbi kutatások során kapott eredményekkel. E rossz szokások akkor is megjelentek, mikor a televíziózást a különböző okoseszközök használata váltotta fel. Megkétszereződött a cukros üdítőital fogyasztás és a túl kevés mozgás esélye, emellett 74 százalékkal növekedett a rossz alvás előfordulása, amennyiben öt óránál többet használták ezeket az eszközöket.

„A gyerekek túl sokat nassolnak a különböző technikai eszközök használata közben. Amennyiben videójátékozás közben esznek, nem veszik észre, hogy jóllaktak, és esznek tovább” – nyilatkozta Stephanie Schiff, a Northwell Health’s Huntington Hospital dietetikusa. „Évekkel ezelőtt a gyerekek a játszótéren vagy az udvaron játszottak iskola után. Manapság ezt a facebook, chatelés, youtube és különböző videójátékok váltották fel. Nem csoda, hogy megnövekedett a gyermekek körében az elhízás, hiszen az igazi játékokat a videójátékok helyettesítik, a fizikai aktivitás pedig az ujjak mozgatására korlátozódik.”

„Amennyiben a gyerekek néhány óránál többet töltenek ezen eszközök előtt, javasoljuk, hogy  a szülők vegyék fel a kapcsolatot a gyermekorvossal, így együtt könnyebb olyan stratégiát kitalálni, mellyel csökkenthető a különböző eszközök előtt töltött idő” – javasolta Kenney.

 

 

Hirdetés
Hirdetés