Jelenlegi hely

Twitter-aktivitás és étkezési szokások

A „kávé” volt 2014 közepe és 2015 közepe között az Egyesült Államok egyik leggyakrabban megosztott szava a Twitteren, ezt követte a „sör” és a „pizza”. 

Ez a tendencia azonban nemcsak az ételek és italok népszerűségét mutatja, hanem sokat elárul általános egészségi állapotunkról is. A Utah-i Egyetem munkatársai egy éven át közel 80 millió Twitter-üzenetet elemeztek, teljesen véletlenszerűen. Ezután kiválasztották azt a 4 millió tweetet, amik az ételekről, illetve a gyorséttermekről, húsokról, gyümölcsökről, zöldségekről vagy épp magvakról szólnak. A top 10-es lista szerint ugyanakkor a fentieken kívül a negyedik legnépszerűbb ételhez kapcsolódó kifejezés a „Starbucks” volt, ami a gyorsétel kategóriába tartozik, míg a hetedik helyen a „csirke” áll, ami viszont az egészséges étel kategóriájába illik. Kiderült az is, hogy a szegényebb régiókból származó posztok között egészen ritkán szerepeltek egészséges ételek. A geotaggelés azt is elárulta, hogy az olyan környékek lakói, ahol sok a gyorsétterem, szintén nagy előszeretettel fogyasztanak gyorsételt: hamburgert, pizzát, hotdogot. A szakemberek szerint a Twitter nemcsak közösségi eszköz, igen pontos képet fest egy-egy régió étkezési szokásairól, ehhez kapcsolódóan pedig egészségügyi kockázatairól is, amire érdemes odafigyelni.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és...

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Egy ennyire kártékony, de mégis elterjedt cselekvésnek lehetnek-e pozitív hatásai?

Az allergia lényege tehát az immunrendszer túlérzékenysége olyan anyagokra, amelyek egészséges embereknél nem váltanak ki immunválaszt.

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

A tartósan nagy pocak mögé többnyire vastag zsírréteget képzelünk el. Pedig van ott más is: vizenyő, vastag kötőszövet és a kitágult belek halmaza. Vissza lehet fordítani ezt a...