Jelenlegi hely

Egyre kevesebb amerikai szülő fenekeli el a gyermekét

Bár visszaszorulóban van a gyermekek fizikai fenyítése, még mindig sok szülő hisz a fenyítés erejében.

 

1988 óta mind a gazdag, mind a szegény amerikai szülők körében visszaszorulóban van a gyermekek fizikai fenyítése – állapította meg a Georgetown Egyetem kutatása. Azoknak az átlagos jövedelmű anyáknak a száma, akik egyetértenek azzal, hogy egy gyermeket veréssel kell fegyelmezni, 46 százalékról 21 százalékra esett le. Ezzel párhuzamosan 51-ről 71 százalékra nőtt azoknak az anyáknak a száma, akik inkább a gyermek félreállítását, másik szobába való átküldését tartják megfelelő fegyelmezési módszernek. A kutatást végző Rebecca Ryan pszichológus munkatársaival négy korábbi, 1988 és 2011 között végzett felmérést nézett át, melyekben óvodáskorú gyermekek szülei vettek részt. A Pediatrics című lapban közzétett elemzésből megtudhatjuk, hogy elsősorban az alacsonyabb jövedelmű családok körében divat még mindig veréssel fegyelmezni – ezekben a családokban az anyák közel egyharmada fenekelte már el vagy ütötte meg óvodáskorú gyermekét, és közel 25 százalékuk a megkérdezést megelőző héten is élt ilyen eszközökkel. A szakemberek szerint a csökkenő tendenciában annak is szerepe lehet, hogy a vizsgált időszak közepe táján született meg a Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának közleménye, melyben egyértelműen elítélték a testi fenyítés alkalmazását. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy további változásokra van szükség e téren, mert még mindig sok szülő hisz a fenyítés erejében, holott az egyéb fegyelmezési módszerek jóval hatékonyabbak, és nem utolsósorban humánusabbak.

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Ez is érdekelhet

Úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze.

A szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is.

Ha a család együtt tud időt szánni a természet felfedezésére, akkor önmagukról is rengeteget tanulhatnak.

Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gy

A legtöbb ember – egy bizonyos idő után – megérzi, ha valami nincs rendben a párkapcsolatában, még akkor is, ha nem tudja, hogy pontosan mi is a baj.

A kamaszok több mint harmadának kell felhívnia szülője figyelmét arra, hogy tegye le a telefont étkezés közben