Jelenlegi hely

Jobban tudunk bizonyos dolgokat az egészségünkről, mint az orvos

Az emberek többsége meglepően pontosan képes felmérni saját egészségi állapotát, s ezáltal megjósolni, hogy például elkapja-e a nátha a közeljövőben – tudjuk meg a Pittsburgh-i Carnegie Mellon University kutatásából, amelyet a Psychosomatic Medicine című szaklapban ismertettek.

A szakemberek 360 egészséges, 18 és 55 év közötti felnőttet kértek arra, hogy egy egyszerű teszt segítségével pontozzák saját egészségüket. Az önkéntesek pontosan meg tudták jósolni, hogy a közeljövőben náthásak lesznek-e, ami azt mutatja, hogy az orvosoknak érdemes volna meghallgatni, hogyan értékelik saját egészségüket a páciensek.

„Azok, akik alacsony pontszámokat adtak magunknak a különféle területeken, elég jó eséllyel jósolták be a komolyabb problémákat is, ideértve a végzetes betegségeket is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a meglátások az immunrendszerrel kapcsolatban pontosak-e, illetve pontosságuk milyen társadalmi tényezőktől függ” – mondja a kutatást vezető Sheldon Cohen pszichológiaprofesszor.

A pontozást követően az önkéntesek laboratóriumi körülmények között találkoztak a nátha-vírussal, majd öt napig vizsgálták a vírus szervezetre gyakorolt hatását. A résztvevők kb. egyharmada kapta el a betegséget, és ezek épp azok az emberek voltak, akik az előzetes pontozás során gyengének és közepesnek találták saját egészségüket.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.