Jelenlegi hely

A nők meg a matematika

A mostani kutatási eredmények szerint úgy tűnik, a nők a legtöbb esetben a nemi sztereotípiák és nem a valódi képességek, illetve az emelkedett stressz-szint miatt döntenek úgy, hogy nem választanak olyan pályát, amihez kiemelten fontos lenne a matematika.

A lányok saját bevallásuk szerint idegesebbek a matematikával kapcsolatos feladatok megoldásakor – a valóságban azonban nem mérhető a két nem közti feszültségkülönbség.

A korábbi felmérések arra utaltak, hogy a nők még hasonló eredményeik ellenére is jóval idegesebbek a matematikai feladatok megoldásakor, mint a férfiak. Thomas Götz és Madeleine Brieg (Konstanz Egyetem és Thurgau Tanárképző Egyetem) azonban egy óriási hiányosságot fedeztek fel a korábbi vizsgálatokban: azok ugyanis csakis a diákok saját tapasztalatait vették alapul és nem az éles szituációkban, vagyis órákon és dolgozatíráskor tapasztalható feszültséget és idegességet mérték.

Hogy valódi helyzeteket is megvizsgálhassanak, a tudósok 700 tanulótól gyűjtöttek adatok két kutatás keretein belül. Az elsőben két különböző módon tanulmányozták a tanulók stressz-szintjét: először egy hagyományos kérdőív segítségével, másodszor pedig valós időben, a matematikadolgozatok kitöltése alatt. A második kutatásban összehasonlították a kérdőív eredményeit a valós idejű, mobil eszközök segítségével végzett felmérés adataival.

A kérdőívek eredményei megerősítették a korábbi feltételezést, ami szerint a lányok (saját bevallásuk szerint) sokkal feszültebbek a matematikai feladatok megoldásakor, mint a fiúk. A valós idejű, a dolgozatok és vizsgák alatt gyűjtött adatok azonban már nem mutattak ilyen nemi egyenlőtlenségeket. Az adatok szerint a lányok idegessége nagyrészt abból fakadhat, hogy azt hiszik, rosszabbak a képességeik, mint a fiúknak, erre pedig a hagyományos kérdőívek eredményei még rá is erősítenek.

„A mostani kutatási eredmények szerint úgy tűnik, a nők a legtöbb esetben a nemi sztereotípiák és nem a valódi képességek, illetve az emelkedett stressz-szint miatt döntenek úgy, hogy nem választanak olyan pályát, amihez kiemelten fontos lenne a matematika. Pedig, mint az adatokból is láthatjuk, erre semmi okuk, hiszen semmiben sem különböznek a képességeik a férfiakétól” – írják a kutatók a Psychological Science című tudományos szaklapban olvasható összefoglalóban.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.