Hirdetés
Mipszi

Tempós sétával csökkenthető a stroke kockázata?

A rendszeres séta jelentősen csökkenti a stroke kockázatát a nők esetében – derült ki egy új kutatásból. A vizsgálatban 39 315 amerikai nő vett részt, mindannyian az egészségügyben dolgoztak, átlagéletkoruk 54 év volt.  A szabadidejüket aktívan töltő nőknél 17 százalékkal kisebb volt bármilyen stroke bekövetkezésének esélye, mint a legkevésbé aktívak körében. 

A rendszeres séta jelentősen csökkenti a stroke kockázatát a nők esetében – derült ki egy új kutatásból. A vizsgálatban 39 315 amerikai nő vett részt, mindannyian az egészségügyben dolgoztak, átlagéletkoruk 54 év volt. A 11,9 éves nyomon követési idő alatt 473 nőnél lépett fel ischémiás (vérrög okozta), míg 102-nél vérzéses stroke. A szabadidejüket aktívan töltő nőknél 17 százalékkal kisebb volt bármilyen stroke bekövetkezésének esélye, mint a legkevésbé aktívak körében. A Stroke folyóirat április 6-i számában megjelent tanulmány azt is megállapította, hogy a tempósan gyaloglók 37 százalékkal ritkábban szenvednek el ischémiás és 68 százalékkal ritkábban vérzéses stroke-ot. Akik hetente legalább két órát gyalogoltak, azoknál a csökkenés 30, illetve 57 százalékos volt. „A testmozgás, beleértve a rendszeres gyaloglást is, nagyon fontos eszköz lehet a stroke megelőzésében. A fizikai aktivitás kulcsszerepet játszik a szív-érrendszer egészségének megőrzésében és a szívbetegségek kockázatának csökkentésében, a gyaloglás pedig a fizikai aktivitás egyik formája.” – állítja Jacob R. Sattelmair, a Harvard Egyetem epidemiológus doktorandusza, a tanulmány vezető szerzője. Korábbi kutatások szerint az aktív embereknél 25-30 százalékkal csökken a stroke kockázata az inaktívakhoz képest. „A különböző típusú testmozgások és a stroke különböző fajtái közötti pontos összefüggés továbbra sem ismert, azonban az eredmények azt mutatják, hogy a gyaloglás csökkenti a stroke kockázatát” – tette hozzá Sattelmair. Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) a felnőttek számára legalább heti 150 perc mérsékelt intenzitású vagy 75 perc intenzív aerob testmozgást javasol.

Hirdetés
Hirdetés