Jelenlegi hely

Virtuális csikkek

Azoknál a dohányosoknál, akik a virtuális valóságban elnyomták számítógép szimulálta cigarettájukat, jelentősen csökkent a nikotinfüggőség és tovább maradtak füstmentesek, mint a kontrollcsoport – derült ki a CyberPsychology and Behaviour c. folyóiratban megjelent tanulmányból, amely egy pszichoszociális kísérlet eredményeit ismertette.

Dr. Benoit Girard, a québeci GRAP Foglalkozáspszichológiai Klinikájának kutatója munkatársaival véletlenszerűen osztott két csoportba 91 dohányost egy 12 hetes dohányzásról leszoktató program keretében. Az egyik csoport virtuálisan nyomott el cigarettákat, míg a másik kontrollcsoportként funkcionált. Kiderült, hogy az első csoportban jelentősen csökkent a nikotinfüggőség, a résztvevők tovább maradtak füstmentesek és közülük kevesebben maradtak ki a kísérletből. A hat hónapos felülvizsgálatkor az első csoport 39 százaléka nem dohányzott, szemben a kontrollcsoport 20 százalékával.

„A résztvevők gyakran kimaradnak a kezelési programokból, azonban ez most nem így történt. Már várjuk a következő vizsgálat eredményeit, amikor a módszert másokkal, például a nikotintapasszal fogják összehasonlítani.”  – mondta el a tanulmány kapcsán a folyóirat főszerkesztője, Dr. Brenda Wiederhold.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.