Jelenlegi hely

Társadalom, kultúra

A bizalom kockázata

Ha emberi kapcsolatainkban vagy közéleti kiállásunkban a másik fél megszegi az egyezséget és megcsal, elárul minket, akkor ez nemcsak azért fáj, mert elmarad az együttműködéstől remélt eredmény. Legalább ennyire rossz, hogy rájövünk, baleknak néztek minket – és igazuk is volt. Velünk ezt is meg lehetett csinálni… A helyzeten az sem javít sokat, ha kiderül, hogy az, akiben bíztunk, nem álnokságból viselkedett másképpen, mint ahogyan reméltük, hanem egyszerűen csak félreismertük őt. Ekkor ugyanis önmagunkban is csalódunk egy kicsit...

Ha azt kell látnunk, hogy visszaéltek a bizalmunkkal, akkor sok esetben – bármilyen meglepő – úgy döntünk, hogy nem, ezt inkább mégsem kell meglátnunk. Egyszerűen nem vagyunk hajlandók észrevenni! Közismert, hogy azok, akiket súlyos lelki megrázkódtatás ért, gyakran képtelenek visszaemlékezni a traumatikus eseményre. De mintha nem lenne véletlenszerű, hogy kit ér utol az efféle emlékezetkiesés.

Tekintetek párharca – a szemezés

Szerző: 

A tekintetek egymáshoz feszülnek, hol a sajátom, hol a másiké szűrődik be inkább az észlelésembe, ide-oda tologatják egymást, anélkül, hogy bármelyiknek is végleg sikerülne tárgyiasítani a másikat. Egy apró figyelmetlenség, és máris totális vereséget szenvedek. Esetleg kitartásom következtében meghátrálásra késztetem a másikat.

A tekintetének mindig ki vagyunk téve – még ha álcázzuk is magunkat, bizonyos tekintetetek „átláthatnak” rajtunk.

Az építőkockák is segítik a nyelvi fejlődést

A Mind, Brain and Education című szaklapban ismertetett kutatás szerint az építőkockákkal való játék rendkívül jó hatással van a gyerekekre. A Temple Egyetem Csecsemőlaboratóriumának vizsgálatai bizonyítják, hogy az építőjátékok nagyban hozzájárulhatnak a reáltárgyakhoz szükséges készségek kifejlesztéséhez. 

Hazudj, ha tudsz!

Igazságok a hazugságról

A hazugság egyik funkciója, hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat mások előtt, és önbecsülésünk érdekében elkerülni a zavarba ejtő és megalázó helyzeteket, másrészt igyekszünk a másikat is megvédeni, és meg kívánjuk előzni, hogy egy-egy kellemetlen igazsággal másokat meg kelljen bántanunk...

Az eddigi kutatások arra az eredményre jutottak, hogy nincsenek abszolút módon megkülönböztető viselkedéses jelek, amelyek Pinokkió orrához hasonlatos módon megbízhatóan mutatnák, ha valaki hazudik. Izgalmas kérdés, hogy ha absztrakt módon olyan könnyen eldönthető, mi igaz és mi nem (legalábbis a személy számára), akkor hogyan lehetséges, hogy a kutatók nem találnak teljesen egyértelmű fiziológiás és viselkedéses jeleket, amik a hazugságot kísérik?

A gyermekek képi világa

Szerző: 

Az óvodások rajzait nézegetve egy félig képzeletbeli, félig valós elemeken alapuló, elvarázsolt világ bontakozik ki a felnőtt szemlélő előtt, mely immár nem a firkáláson, hanem a konkrét ábrázoláson alapszik. A kicsik azonban még nem a valósághűségre törekszenek: azt rajzolják le, amit a látott dolog felidéz bennük, ahogy ők személyesen megélik az eseményeket, a világot. Rajzaikban ennek függvényében az a motívum lesz nagyobb, ami számukra jelentőségteljesebb, valamint az lesz színesebb, díszítettebb vagy más szempontból hangsúlyosabb, ami szubjektív világuk fontos történését sűríti magába.

A gyermekkor világában kiemelt helyet foglal el a rajzolás: a kicsik számára ez az önkifejezés egyik legáltalánosabb, legtöbbet használt és legtöbb élményfeldolgozási lehetőséget magában rejtő formája. A rajzfejlődési korszakok és a megjelenített tartalmak azonban a gyermekek növekedésével állandóan változnak. Ráadásul szülőként, gyermekekkel foglalkozó szakemberként vagy akár laikusként nekünk felnőtteknek folyamatos igényünk, hogy megértsük, mit és miért úgy rajzolnak, ahogyan azt látjuk.

Varázslatos gladiátorok – Baltazár Színház

Cikkek: 

Az a helyzet, hogy a Baltazár Színház tényleg jó. Elek Dóra rendező emberi és művészi kreativitása nyomán egyedi és lenyűgöző világot keltenek életre a társulat színészei. A színpadi mozgások egy megelevenedett fotó intenzitásával hatnak a nézőkre és hirdetik az egyenlőséget a másságban.

A Baltazár Színház 1998 óta egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, amely két célt tűz maga elé: a művészeten keresztül megmutatni, hogy a fogyatékkal élők is olyanok, mint bárki más – értékeinkben, gondjainkban és örömeinkben nem különbözünk. A másik cél pedig bebizonyítani, hogy az értelmi sérültek képesek valódi művészetet létrehozni, ami nem fogyatékos művészet, és amit a közönség nem „ahhoz képest” élvez, hanem önmagáért – mert jó.

Racionalitás és irracionalitás határán

Avagy: Ki a racionális?
Szerző: 

Az egyetemes emberi tapasztalatok, mint például a betegségek, az öregedés, a természetfölöttivel való kapcsolat kultúránként változhat, vagyis a mi a „helyes” és mi a „helytelen” kérdésre a válasz kultúránként más és más, s e különböző racionalitásokon belül válnak számunkra értelmezhetővé.

A kulturális antropológiai megközelítés nem arra világít rá, hogy „ugyanolyan ostobaság” minden világnézet, éppen ellenkezőleg: minden kultúra racionalitása ugyanolyan értékkel bír, ugyanolyan valóságos és ugyanolyan normális. Ha egy törzsi kultúrában elfogadott, hogy az esővarázsló doboknak köszönhetően másnap valóban esni fog, akkor ez semmiféleképpen nem irracionálisabb elképzelés annál, mint amikor mi meghallgatjuk az időjárás-jelentést és az előrejelzésnek megfelelően öltözünk fel másnap reggel. A döntés mindkét esetben specialistákra van bízva.

Vak nyelvek: ízlelésünk könnyen megtéveszthető

Az persze nem újdonság a pszichológiában, hogy cselekedeteink nagy részét automatikusan végezzük, és legfeljebb utólag tudatosítjuk, hogy mit is csináltunk (ha egyáltalán tudatosítjuk). Életünk legnagyobb részében rutintevékenységet végzünk: dolgozunk, gyereket nevelünk, takarítunk, közlekedünk, újságot olvasunk, szórakozunk stb.

 

Az persze nem újdonság a pszichológiában, hogy cselekedeteink nagy részét automatikusan végezzük, és legfeljebb utólag tudatosítjuk, hogy mit is csináltunk (ha egyáltalán tudatosítjuk). Életünk legnagyobb részében rutintevékenységet végzünk: dolgozunk, gyereket nevelünk, takarítunk, közlekedünk, újságot olvasunk, szórakozunk stb. Ha e mindennapi, megszokott tevékenységek közé valami új, szokatlan, ismeretlen esemény ékelődik, ami újfajta reakciót kíván, legtöbbször azt is múltbeli tapasztalataink, ismereteink alapján próbáljuk megoldani.

Elektronikus zaklatás – Cyberbullying

Szerző: 

Tíz évvel ezelőtt aligha születhetett volna cikk az internetes zaklatásról, hiszen ez a jelenség akkoriban még szinte egyáltalán nem létezett. Az iskolai keményfiúk (és lányok) mindaddig személyesen félemlítették meg kiszolgáltatottá vált társaikat. Az informatikai forradalom azonban új eszközt adott e kemény mag kezébe. Ennek destruktív, ám jellegzetes példája a cyberbullying.

 

Tíz évvel ezelőtt aligha születhetett volna cikk az internetes zaklatásról, hiszen ez a jelenség akkoriban még szinte egyáltalán nem létezett. Az iskolai keményfiúk (és lányok) mindaddig személyesen félemlítették meg kiszolgáltatottá vált  társaikat.

A hit kulisszatitkai

True Blood - Inni és élni hagyni
Cikkek: 

Az emberben rettenetesen erős hajlam él az önigazolásra. Ha a tények nyilvánvaló összeütközésbe kerülnek egy olyan vélekedéssel, amely mellett korábban nyíltan kiálltunk, akkor kellemetlen lelki feszültség, szakkifejezéssel élve kognitív disszonancia keletkezik. Márpedig a disszonanciát fel kell oldani, hogy a kellemetlen érzés elmúljon! Azt gondolhatnánk, ennek az a legegyszerűbb módja, ha belátjuk, hogy amit korábban hittünk, óriási szamárság volt. Csakhogy ez igen fájdalmas lépés volna, hiszen a beismerés szükségszerűen megtépázná egy kicsit hiúságunkat, azt jelentené, hogy ítéletalkotásunk, világlátásunk nem mindig tökéletes. S ilyesmit már csak nem ismerhet el az ember!

Nemcsak alakváltó meselények, kitépett szívű hullák, természetfölötti képességekkel bíró emberek és érző lelkű vámpírok nyomasztóan izgalmas kavalkádja – a True Blood – Inni és élni hagyni –  jóval több ennél: lélektani hitelességgel villan fel benne a valóság néhány elgondolkodtató mozzanata is. Érdemes például odafigyelni arra, amit a hitről, pontosabban a hit tévútjairól mesél.

 

Hitnek álcázott önigazolás

Oldalak

Feliratkozás Társadalom, kultúra csatornájára