Egyre többen készítenek babák számára fejlesztést és korai, s egyben életre szóló okosodást hozó eszközöket, mégpedig úgy, hogy a kor üzenetét is „meghallva” az agykutatás eredményeire hivatkoznak. A baj csak az, hogy nem jól, sőt időnként károsan leegyszerűsítve. Nem véletlen tehát, hogy az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek fejlődésével foglalkozó szakmák képviselői ma már komolyan aggódnak emiatt. Mitől lett a világ ily fejlesztés-központú? Csupán attól, hogy gyermekeinknek, unokáinknak a legjobbat akarjuk?

A matematikai képesség és a matematikai tehetség biológiai hátterére vonatkozóan izgalmas, s egyben ellentmondó adatokat tud felmutatni a tudomány. Már 12 éves korban jól látszik, hogy az átlagosnál jobban teljesítő fiúk száma többszöröse a lányokénak, s a kiemelkedő matematikai képességűek csoportjaiban valóban sokszorosan több a férfi.  Az átlagos matematikai teljesítményben nincs ilyen eltérés, s a csecsemők korai képességei sem különböznek. Vajon miből fakad az eltérés? Biológiai okai lennének? Másként van „berendezve” az agyunk? Lehet, bár az idegtudományi adatok még ma sem adnak mindenre választ. Mivel a matematika az emberi elme alkotása, egyszerre az agy és a kultúra evolúciójának a terméke, nehéz kibogozni, mi is az oka a fiúk fölényének.

A hazai értelmiség jelentős része elméletben egy emberként áll ki az úgynevezett integrált oktatás – vagyis a hátrányos helyzetű, többnyire roma származású gyermekek és az átlagos vagy jó hátterű tanulók együttnevelése – mint az ország minden kisebbségi problémájára gyógyírt jelentő csodaszer mellett. Csakhogy a felmondott lecke nem szívből szól: felmérések szerint maguk a bázisiskolákban tanító tanárok sem járatnák integrált osztályokba saját gyermekeiket. A felső tízezer pedig természetesnek tartja, hogy az ő kivételes gyermeke tagozatos iskolába járhasson, ahova csak a kivételeseket vehetik fel. Hogy is van akkor mindez?