Jelenlegi hely

Szociálpszichológia

A csapatjátékos magányossága

Szerző: 

Mit érez a játékos két félidő plusz 30 percnyi ráadás után, a mindent eldöntő tizenegyes-lövések előtt hullafáradtan, de a sírból visszahozott esély örömével, az ötfős „ítéletvégrehajtó” csapat kijelölésekor… Hogyan éli meg a rá nehezedő súlyt, a közönség, a csapattársak – és a saját elvárásait? "Nem vállalom. Amikor először kihagytam egyet, elhatároztam, nem rúgok többé… Ha egyszer elhibáztam, elhibázhatom máskor is.

Mit érez a játékos két félidő plusz 30 percnyi ráadás után, a mindent eldöntő tizenegyes-lövések előtt hullafáradtan, de a sírból visszahozott esély örömével, az ötfős „ítéletvégrehajtó” csapat kijelölésekor… Hogyan éli meg a rá nehezedő súlyt, a közönség, a csapattársak – és a saját elvárásait?

Segítség, kineveztek!

Szerző: 

Vállalati belső előléptetés esetén gyakran megtörténik, hogy az egyik csoporttag egyszer csak a csoport vezetőjévé válik – s az első időszakban valószínűleg alaposan meg kell küzdenie azért, hogy addig „egyenrangú” társai valóban elismerjék őt vezetőjükként. Akár objektív teljesítménymutatók, akár kevésbé átlátható felsővezetői döntés nyomán kapta meg a posztot, az új szerepet társas értelemben is el kell nyernie. A megváltozott helyzet az újdonsült vezető számára egyszerre okozhat büszkeséget, örömöt – ugyanakkor félelmet, szorongást is.

Vállalati belső előléptetés esetén gyakran megtörténik, hogy az egyik csoporttag egyszer csak a csoport vezetőjévé válik – s az első időszakban valószínűleg alaposan meg kell küzdenie azért, hogy addig „egyenrangú” társai valóban elismerjék őt vezetőjükként. Akár objektív teljesítménymutatók, akár kevésbé átlátható felsővezetői döntés nyomán kapta meg a posztot, az új szerepet társas értelemben is el kell nyernie. A megváltozott helyzet az újdonsült vezető számára egyszerre okozhat büszkeséget, örömöt – de félelmet, szorongást is.

A reklám valósága

Létezik tehát a valódi igény a fogyasztó életében, és ha jó a termék vagy a szolgáltatás, akkor az igényre válaszoló megfelelő megoldás is létezik. Ilyenkor a reklámban ábrázolt valóság csak a mellékkörülményekben tér el a tényleges valóságtól – például vígjátéki eszközökkel ábrázolják a valós probléma megjelenését, mondjuk a ruha bepiszkolódását. Ezekben az esetekben csak a valóság stílusa változik meg, de a logikája nem torzul: egy valóságos probléma merül fel, és az annak megoldására ténylegesen alkalmas eszköz jelenik meg a hirdetésben.

A reklámkészítőknek akkor kell nekiállniuk egy alternatív valóság megtervezésének, amikor a hirdetni kívánt terméket nem azzal lehet a leghatékonyabban eladni, amire fizikai tulajdonságainál fogva tényegesen alkalmas. Sokkal jobban fog menni az üzlet, ha valami mást csinálunk belőle a reklámokban… Ha ez így kicsit rejtélyesen hangzik, nézzünk egy példát! Az ember alapvető lélektani igénye, hogy meghatározza és állandóan erősítse saját identitását, s a külvilág számára is világossá tegye, hogy kicsoda, micsoda is ő valójában.

Kegyes halál?

A kérdés egyszerű: gyógyítható-e a beteg, enyhíthető-e a szenvedés? Ha nem, akkor a betegnek lehessen saját joga az önrendelkezés. A vitákban, „társadalmi párbeszédekben” megfogalmazott álláspontok általánosságban próbálnak képletet találni az élet bevégzésének etikai, lélektani, szociológiai, stb. aspektusainak megoldására. Összességében – hasonlóan az abortusz-vitához – teljesen figyelmen kívül hagyva a „főszereplőt”, a szenvedő embert.

Meglepett és különleges izgalommal töltött el, hogy a közelemben él egy idős rokonom, akiről nem tudtam. A Zeneakadémia professzora volt, tehetsége révén különösebb kompromisszumok nélkül jól élt mindenféle rendszerben. Egy közös ismerősünk hívta fel rá a figyelmemet, én pedig addig halasztgattam a látogatását, míg az öregúr meghalt. Semmi különleges nem volt ebben a halálban. Nagyon egyszerű, puritán és öreges dolog volt. Egy dolog, aminek meg kell történnie, amit „el kell végezni”. A film címét, amiről szólok, nehezen írom le: Dr. Halál.

Az önámítás trükkjei

Általában azt gondoljuk, ha elég mélyen magunkba nézünk, nyakon tudjuk csípni, hogy mikor ámítjuk magunkat és mikor vagyunk őszinték magunkhoz. De biztosan így van ez? Honnan tudjuk, hogy a magunkhoz való őszinteség nem csupán illúzió, amelyet vágyaink, szorongásaink vagy éppen függőségeink hitetnek el velünk?

Lássunk néhány példát, mi történik akkor, amikor az ember önámítást „végez”, illetve önámítás áldozatául esik – még eldöntetlen, hogy mennyire tudatos ez a magunkon, magunkkal szemben, magunkért alkalmazott megtévesztés. Tegyük fel, hogy megtetszik valaki, de történetesen jegyben járok, ezért inkább azzal ámítom magam, hogy nem is tetszik. Azonban ez a kellemetlen „tény”, hogy olyasvalakire vágyom, akire nem volna szabad, valahogy mégis jelen van a tudatom hátterében.

Ösztönző példák - Romazsaruk

Pszichológusszemmel a ROMAZSARUK című dokumentumfilmről

Ha a néző eljut odáig, hogy meglepődjön saját meglepettségén, ha rájön, mennyire abszurd dolog, hogy elképed azt látván, hogy a romák pont olyanok, mint a nem romák, akkor közelebb jut ahhoz, hogy felismerje, sztereotípiákban gondolkodik. A sztereotípiáktól való megszabadulásnak éppen az a legfontosabb mozzanata, hogy megértsük: a rabjai vagyunk. Ha rájövünk, hogy nem igaz, hogy nem kell gondolkodnunk, már meg is tettük a döntő lépést azon az úton, mely kivezet a gondolati sablonok sivár labirintusából. 

„Egyáltalán nem lepne meg bennünket, ha azt olvasnánk, hogy Japánban állva alszanak és fekve imádkoznak – viszont mélységesen megdöbbentő, ha azt olvassuk, hogy a japáni  ember felszáll a japáni villamosra és szakaszjegyet vesz” – írta Szerb Antal a Nyugatban egy japán novellaantológiáról szóló ismertetőben.

MiniAmerika

A fennálló renddel szembeszállók között sokkal kevesebb az elsőszülött, mint azt a demográfiai körülmények indokolnák. A lázadók tipikusan a nem-elsőszülöttek közül kerültek ki! Más szerzők az állítás érvényességét a mai Amerika viszonyai között tették próbára, amikor utánanéztek egy egyetemi lázadás során letartóztatott fiatalok családi helyzetének. Az eredmények Sulloway felismerésének helyességét igazolták: a lázadozó diákok között sokkal több volt a nem-elsőszülött, mint ahogyan azt a népességi statisztika alapján várni lehetett volna.

Psychocafe: Kávéházi csevegés a változásról

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 A  krízis, a beszűkült állapot a distressznek, vagyis a súlyos stressznek olyan formája, amikor átéljük a tehetetlenséget, és eljutunk egy olyan pillanatig, amikor már a dolgok nem rajtunk múlnak, mi már nem tudunk mit tenni abban a helyzetben. Valóban kiszolgáltatottak lettünk, külső erők függvényei lettünk és nem segít senki. És ebben a nagyon kritikus helyzetben egyszerűen elindulnak olyan lelki folyamatok, segítő mechanizmusok, amelyek általában az énhez, az én-szerkezeti „akarókához” köthetők, az én-szerkezettel összefüggők: mit szedtem össze a felnövekedés során, mit láttam a szüleimtől, mit tettem magamévá belőle. A másik a problémaorientált megküzdés: felmérem az adott helyzetet, mindent számba veszek: ez eddig így volt, s tudatosan döntök, hogy most én nagy változást viszek véghez az életemben. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kétfajta jellemző személyiségvonás létezik: külső kontrollos vagy belső kontrollos. A belső kontrollos ember magában hordja azokat a mércéket, amelyekhez minden életlépését viszonyítja. Döntéseiben eléggé autonóm, kevésbé befolyásolják a külső hatások, noha alkalmazkodó és nagyon is tud illeszkedni a külső elvárásokhoz. De a döntéseiben, életváltozásaiban mindig belső iránytűje vezérli.

Betegség-e a gyűjtögetés?

A gyűjtemények darabjai sokszor persze nem önértékük miatt fontosak, hanem mert a gyűjtési folyamat sikerességének, s ezáltal a gyűjtő ügyességének tárgyi bizonyítékai. Ezért értéktelenek és szóródnak szét legtöbbször az örökölt gyűjtemények. Aki készen kapja, annak a számára az összegyűjtött tárgyak élményeket nem idéznek föl, hiszen valaki másnak az életeseményeihez kötődnek, ráadásul megszerzésük sem került erőfeszítésbe. Lélektanilag csak az a gyűjtemény lehet fontos, amelynek létrehozásáért megdolgoztunk.

Mindenki hallott már dobozokkal, ruhákkal, zacskókkal, újságokkal, könyvekkel, nem működő műszaki cikkekkel, mindenféle vicik-vacakokkal a padlótól a plafonig teletömött, takaríthatatlan, járhatatlan lakásokról. Aki – általában hosszú évek alatt – ilyenné alakítja otthonát, az bizony pszichés zavarban: kényszeres gyűjtögetésben szenved. A tünetek jól meghatározhatók: a beteg nagy mennyiségben gyűjt be és tárol olyan tárgyakat, amelyek – mindenki más szerint – teljesen értéktelenek.

Társas lazsálás – avagy mindig van, aki dolgozzon helyetted

Szerző: 

A társas lazsálás jelentősége a munkahelyen akkor mutatkozik meg igazán, amikor a dolgozóknak csoportban kell dolgozniuk. Jól ismert példa az építőiparban dolgozó munkásoké, akik látványosan jobban belehúznak a munkába, amikor a csoportvezető jelen van. Az már nem motiválja őket, ha a járókelők  azt látják, hogy egy dolgozik, és három körbeállva nézi őt. Vagyis ha tudjuk, hogy a megfigyelésnek semmi következménye nincs s a teljesítményünket sem értékelik, olyan nyugalom tölt el bennünket, hogy semmi kedvünk a minimálisnál több energiát fektetni a munkába. 

A társas lazsálás jelensége nemcsak a munkahelyi vezetőnek, de azoknak a csoporttársaknak is problémát jelenthet, akik igazságtalannak élik meg mások megbúvását a csoportban. A kérdés az, hogy meddig hajlandóak elnézni ezt, meddig bírják a hátukon cipelni ezeket a társakat – és hol van az a pont, amikor felborul az addigi vélt egyensúly. Ahogy nő a csoport létszáma, úgy válik egyre változatosabbá összetétele is, ami növeli ugyan a csoport erőforrását, de növeli erőforrásigényét is.

Oldalak

Feliratkozás Szociálpszichológia csatornájára