Jelenlegi hely

Személyiség

Nem engem keresel?

Párválasztás – avagy zsák a foltját…
Szerző: 

A legtöbb ember párkapcsolatban szeretne élni – lehetőleg olyan kötelékben, amely biztonságot és szeretetet nyújt, kölcsönösségre és tiszteletre is alapoz, vagyis olyan nyugalmat teremt, melyben nem kell folyton hátratekintgetni, ki vagy mi veszélyezteti ezt.

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal keresnének olyan partnert, akivel boldogtalanok lehetnek. Más esetekben pedig úgy ragaszkodnak láthatóan nem jól működő kapcsolatukhoz, mintha lehetetlen lenne a változtatás, hiszen a következő „idővel úgyis ugyanilyenné válik”...

Miből lesz a cserebogár?

A pszichopátia gyermekkori gyökerei
Szerző: 

Sokunk számára nehéz, talán ijesztő is elképzelni, hogy a pszichopátiának létezhetnek gyermekkori előzményei is. Bár szeretnénk azt hinni, hogy ilyen csak a filmekben fordul elő (pl. Beszélnünk kell Kevinről), a viselkedési problémákkal küzdő gyerekek kis hányadánál valóban megfigyelhetők olyan jellemzők, melyek kockázati tényezőt jelentenek a felnőttkori zavar kialakulására nézve. 

Sokunk számára nehéz, talán ijesztő is elképzelni, hogy a pszichopátiának létezhetnek gyermekkori előzményei is.

Introvertáltak egy zajos világban

A fokozott zajterhelés általában véve rontja az életminőséget, emeli az észlelt stressz szintjét, és negatívan hat a jóllétre. Más környezeti stresszforráshoz hasonlóan azért veszélyes, mert általában nem okoz azonnali károkat, ám krónikus hatásai jelentősen megnövelik egyes egészségügyi problémák rizikóját. 

A fokozott zajterhelés általában véve rontja az életminőséget, emeli az észlelt stressz szintjét, és negatívan hat a jóllétre.

Életveszélyben: családi vállalkozások

Kisvendéglő mindössze néhány asztallal; egyedi bútorokat gyártó asztalosüzem; három testvér által alapított szoftvercég. Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak. Ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre – csak a tudása volt meg stb. Sokunk számára egyenesen romantikus a családi- vagy mikrovállalkozás mint gazdasági forma. Az alábbiakban nézzünk egy picit e romantika mögé. 

A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává...

Újragondolt engedelmesség

Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből?

Milgram híres kísérletében hétköznapi embereknek fokozódó erősségű áramütést kellett adniuk egy idegennek, hogy a kutatók tesztelni tudják a büntetés hatását a tanulásra. A kísérlet célja azonban nem a büntetés és a tanulás kapcsolatának feltárása volt.

A valódi kérdés az volt, hogy az átlagosnak tekinthető emberek meddig hajlandóak elmenni, ha egy tekintélyszemély szélsőségesen negatív tettek végrehajtására kéri őket. A kísérlet megdöbbentő eredménnyel járt: az alaphelyzetben, ahol a „tanár” és a „tanuló” két külön szobában tartózkodott és csak rádión kommunikálhattak egymással, a vizsgálatban részt vevők 65 százaléka halálos erősségű áramütést adott a tanulónak. A fő kérdés a mai napig nyitott: miért voltak hajlandóak sérülést okozni a tanárok a tanulóknak?

Függni a függetlenségtől

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – tehát akár negatív élményeit elnyomva is kötődik, a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte – tehát a pozitív élmények ellenére is megszűnik a kötődése.  

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte.

Kórkép a bizonytalanságról

Szerző: 

Szétesik a világ? Általános válságban van a kultúránk? Katasztrófa felé száguldunk? Egyre több pszichés probléma, szervi betegség, allergia nehezíti meg az életet? 

Az értékek egymásra épülő rendjében a legalsó szint lesz az egyetlen és meghatározó – vagyis azok az „értékek”, amelyek a legegyszerűbb és legközvetlenebb vágyakhoz kapcsolódnak: evés, ivás, szex, szórakozás

Szerelmeim és „idegeneim”

 „Idegeneink” végigkísérik életünket. Fontos szerepet játszanak sorsunk alakulásában, személyes és társadalmi szintű kötődéseinkben. Meghatározói egész életünknek gyermekkorunktól életünk végéig.  A számunkra fontos „másikat”, az „idegent” szenvedélyesen szerethetjük vagy elutasíthatjuk, vonzódhatunk hozzá vagy idegenkedhetünk tőle.

Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vonzódás – és hogyan a szerelmi csalódások esetén, amikor intenzív lehet a gyűlölet?

Az „ideális” másik

Oldalak

Feliratkozás Személyiség csatornájára